91 évvel ezelőtt, 1927. április 2-án halt meg Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök, Magyarország apostola és tanítója. A nagy főpap mai utóda, Spányi Antal püspök úr sokszor elmondta, hogy Prohászka gondolatai ma is aktuálisak, útmutatásai a mának is szólnak. Az alábbiakban Prohászka püspök néhány olyan gondolatát idézzük fel, amelyek miatt az idegenszívűek akkor is megbélyegezték, ma is megbélyegzik.
Elöljáróban érdemes elolvasni egy száz évvel ezelőtti gyalázatos cikk néhány sorát. 1918 elején jelent meg 28 jeles katolikus személyiség felhívása a katolikus sajtó megteremtése érdekében. A Bangha Béla jezsuita páter kezdeményezésére létrejött Központi Sajtóvállalat (röviden: KSV) részvényjegyzési felhívása zsidó körökben nagy riadalmat keltett, hiszen várható volt, hogy a részvényjegyzés sikeres lesz, nagy tőkét tud a vállalkozás mögé összehozni a sajtóakció. A hazai fajvédő zsidóság hetilapja, az Egyenlőség azonnal támadásba lendült. Egy Lakatos László nevű újságíró gyalázatos cikkben ócsárolta a KSV 28 nagynevű alapítóját, s cikke végén kijelentette, hogy az új katolikus napilapot analfabéták fogják írni és olvasni (A huszonnyolcasok. Egyenlőség 1918. január 19., 1-2. o.). A szövegben említettek a korszak jeles közéleti személyiségei voltak, a Lakatos által héberes magyarsággal Károlyi Józsiként említett gróf például Fejér megye főispánjaként működött.
Miért idéztem a zsidó hetilap durva cikkét? Lakatos cikkéből süt a zsidó gőgben pácolt magyargyűlölet. Aki keresztény lapba ír, keresztény lapot olvas, az csak buta, analfabéta lehet. Bezzeg az Egyenlőség! Bezzeg Lakatos László! Lakatos egyébként 1944-ben Franciaországban tanyázott, ott lett öngyilkos, mert félt a németektől. Gondolom, őt is a holopanteonban tisztelik fajtársai, nekünk nincs okunk könnyet ejteni érte.
1918 fontos év Magyarország történetében, így Prohászka püspök életében is. 1918 tavaszán születik meg az a cikke, amely miatt kikiáltják antiszemitának, ő azonban nem tesz lakatot a szájára, hirdeti tovább rendületlenül az igazságot a zsidóság háborús tevékenységéről, a magyarság elszegényedéséről. Prohászka azonban alapvetően nem a zsidóságot támadja, hanem a magyarságot védi. Ez az, amit ma sem akarnak megérteni a Prohászkát gyalázó picinyke szubkultúra igencsak hangos tagjai.
Nem szokták sokszor idézni a püspök 1918. július 31-én elhangzott főrendiházi beszédét, amelyet bárki elolvashat az országgyűlési könyvtár honlapján, a főrendiházi napló digitalizált változatában. A püspök a választójogi törvény vitájában szólalt fel, s felhasználta az alkalmat, hogy támadja az egyre erőszakosabb, zsidó vezetésű radikális, szociáldemokrata erőket, elsősorban azért, mert a magyar állam ellen lázítják a nemzetiségeket, s a vallás ellen hirdetnek harcot. Beszéde végén Prohászka kitért a zsidókérdésre is, s ennek kapcsán felhívta a figyelmet a Galíciából illegálisan hazánkba érkezett zsidókra.
Aki belepillant a korabeli sajtóba, tudja, hogy a háború évei alatt beszivárgott galíciaiak ügye folyamatosan napirenden volt, kizsuppolásukat egyre többen követelték, mert messzire párálló ápolatlanságukkal, erkölcstelen viselkedésükkel s üzérkedő életmódjukkal maguk ellen haragították a keresztény magyarságot. A püspök főrendiházi beszédében nem követelte a galíciai söpredék jogos és törvényes deportálását, csupán arra mutatott rá: fennáll a veszélye annak, hogy csalafinta módon állampolgárságot szerezhetnek.
A galíciaiak ügye után Prohászka arról beszélt, hogy őt egy-két cikk miatt antiszemitának kiáltották ki. Nem védekezik, csupán kijelenti, hogy ő nem antiszemita:
Egy-két cikk miatt rámfogták – bocsánatot kérek, hogy erre is reflektálok –, hogy antiszemita vagyok. Nem vagyok antiszemita, amint nem vagyok antigermán, nem vagyok antigall, nem vagyok antiangol. De én nem akarom az én magyar népemet feláldozni más hatalmas fajtának és annak erőszakban, vagy pedig intelligenciában túltengő erejének. (Élénk helyeslés és taps.) Elmondhatom, hogy jó barátaim között sok zsidó van. Fehérvárott zsidó doktorokat tisztelek. Egyike legjobb lelki fiaimnak és barátaimnak egy kikeresztelkedett zsidó. Minden derék zsidót szívből tisztelek és szeretek. De vigyáznunk kell nekünk, nehogy az antiszemitizmus vádjától félve behunyjuk szemünket nemzeti veszedelmek elől. (Igaz! Úgy van!) Akkor igazán struccpolitikát űzünk, amelynek azután megadjuk – mi, azaz hogy mások, - az árát. (Úgy van!)
Látjuk, a főrendiház helyeslése kísérte Prohászka szavait. A fajvédő zsidóság hetilapja nem is hagyta szó nélkül Prohászka beszédét és a főrendházi tagok viselkedését. A zsidó hecclap következő számában olyan durva írás jelent meg, amilyenre korábban alig volt példa (Legyen sötétség! Egyenlőség 1918. augusztus 3., 2. o.). A szöveg szerzője valószínűleg a lap szerkesztője, Szabolcsi Lajos, aki köztudottan szabadkőműves volt, ezért is fogalmazott úgy a Prohászkának és a főrendeknek adresszált üzenetében, hogy „lesz még világosság ebben a hazában”.
Szabolcsi cikke is a zsidó pökhendiség mintapéldája, jóslata azonban sajnos teljesült. Hamarosan valóban világosság lett Magyarországon, legalábbis a fajvédő, magyarellenes zsidóságnak. A néhány hónapos zsidó terror nekik világosságot, a magyarságnak azonban sötétséget hozott.
Károlyi Mihály uralma idején Prohászka Ottokár hosszabb cikket publikált az egyik katolikus folyóiratban (Amire a forradalomnak is szüksége van. Katholikus Szemle 1919. január, 3-13. o.). A püspök azt fejtegette, hogy társadalmi-szociális átalakulásra valóban szükség van, de szükség van erkölcsiségre és lelki kultúrára is, ezt azonban a forradalom nem hozta el, „ehelyett tobzódik körülöttünk a terror /…/, dörög a terrorista, követelőző hang s a független Magyarország kezébe jogarul kalapácsot kínál, mellyel fejbe verje saját fiait, ha azok igazán szabadok és függetlenek lenni s meggyőződésük s hitük szerint élni akarnak”. Írását azzal zárta, hogy hitre, reményre, szeretetre van szükség, s az eszmények iránymutatását kell követnünk.
Prohászka írására a Világ című zsidó-szabadkőműves lap rövid, de annál közönségesebb cikkel válaszolt (Dr. Gábor Emil: Ottokár püspök takarodót fúj a forradalomnak. Világ 1919. január 7., 8. o.). A Purjesz Lajos szerkesztette szennylapban sok mocsok jelent meg korábban is, a forradalmak idején azonban végleg elszabadult az szennyár. Csupán a Prohászkát támadó cikk utolsó bekezdését idézem másolatban:
„Görbe kereszt”, a „szent” gúnyosan idézőjelbe téve, lomtár – dől a magyarság elleni gyűlölet a zsidó lapból. Természetes következmény, hogy föllángolt a jogos zsidóellenesség hazánkban.
A kommün bukása után néhány hónappal a KSV által megvásárolt, napilappá átalakított Uj Nemzedék interjút közölt Prohászka Ottokárral. Zárásul ebből a cikkből idézek egy hosszabb részt:
Prohászka Ottokár ma fogadta az Uj Nemzedék munkatársát és fesztelen beszélgetés keretében elmondotta véleményét azokról a kérdésekről, amelyek ma a magyarság lelkét égetik. Az a kérdés vetődött fel, hogy a magyarországi kommunizmus valóban egy faj uralmi törekvése volt-e?
– Azt hiszem, igen – felelte a püspök. – A kommunizmust a zsidók csinálták, felhasználva az akkori zűrzavart és elégületlenséget, egyúttal pedig a társadalmi kérdésnek azt az el nem készült, éretlen voltát, amely Magyarországon akkoriban megvolt és amely természetesen ma is megvan.
A püspök arcán finom megvetés árnyéka suhant át:
– Azt mondják, szabadságharca volt ez Magyarországnak! Szabadságharc, amelyet egy Pogány, egy Landler, egy Kun, egy Szamuely és hasonló alakok vezethettek! Ahol ilyen nevek görbéllenek, ott azt hiszem, elég világos, hogy csak zsidó faji uralomról lehet szó. Ez a faj általában hajlik erre és amilyen szertelen, hát egyszerűen ráült a szociáldemokráciának nevezett engedelmes elefántra és nagyon, nagyon visszaélt Magyarország helyzetével.
"Az ország csak annyi zsidót tűr meg, amennyit elbír"
A beszélgetés átsodródott ennek a faji kérdésnek lehetséges és kívánatos megoldására. Prohászka Ottokár azon az állásponton van, hogy a zsidókérdés ma Magyarországnak legégetőbb kérdése, amelyet azonban nem lehet és nem szabad akárhogyan megoldani.
– Az ország csak annyi zsidót tűr meg, amennyit elbír – mondja –, a megoldásnak csak ez lehet a vezetőgondolata. Ez az álláspont nem az a bizonyos „vad antiszemitizmus”, hanem ez egy okos nemzetvédelem, amely a méltányos humanizmusnak és a felebaráti szeretetnek is meg akar felelni.
Most egy olyan mondatot hallok a püspök szájából, amely sok keresztény ember belső vívódásába világít bele, és amely a szeretet igazán kipróbált püspökének tekintélyével adja meg a vívódóknak a helyes és megnyugtató feleletet:
– Olyan felebaráti szeretetet én nem ismerek, amely az önmaga vesztére diktálna rá az emberre nem tudom miféle helyzeteket.
(Komáromi János: Prohászka Ottokár a felebaráti szeretetről, nemzetvédelemről és a sajtóról. Uj Nemzedék 1919. november 12., 3. o.)
Az idézett szöveg utolsó mondatára külön is felhívom az olvasók figyelmét. Ma, amikor az illegális bevándorlásról és a megoldás módozatairól vitáznak ilyen-olyan politikusok, érdemes Prohászka ma is érvényes iránymutatását követni. Ez ugyanis a hiteles, keresztény álláspont.
B.
Kapcsolódó:
