Nobel-díjas élet?

Szombaton, január 20-án, két érdekes cikk jelent meg a Népszava honlapján. Az egyik Friss Róbert írása a 90 éves Kornai Jánosról, a másik Zoltai Ákos beszélgetése Sándor Iván íróval. Mi a közös Kornaiban és Sándorban? Egy generációhoz tartoznak, mindketten túlélők, s egy ideig mindketten hűen szolgálták a kommunista rezsimet. Az alábbiakban Kornai Jánosról lesz szó. Sándor Ivánról, nyilatkozatának egy-két részletéről majd egy későbbi írásban emlékezem meg.

Kornai János bizonyára a legismertebb honi közgazdász határainkon innen és túl. Könyveit minden világnyelvre lefordították, számos külhoni egyetemen oktatott. Friss Róbert Népszavában megjelent írása már a címével is utal Kornai kivételes hírnevére: „Kornai János Nobel-díjas élete”. A közgazdászprofesszor természetesen soha nem kapott Nobel-díjat, a laudáció szerzője az egész életutat, Kornai jellemét, tartását tekinti „Nobel-díjas”-nak. Ahogy Friss Róbert fogalmaz:

Professzor úr, nem bánjuk azt a Nobel-díjat, amit „csak” a közgazdász kaphatott volna meg. Könyveinek olvasói - tucatnyi nyelven -, tanítványai tudják: kilencven éves élete, tartása Nobel-díjas, akkor is, ha ilyet nem osztogatnak.

Friss Róbert lelkes szövegét olvasva felmerült bennem a gyanú: csak nem annak a Friss István nevű kommunista politikusnak a leszármazottja, aki történetesen szintén közgazdász volt, s aki éppen azokban az években volt a Rákosi Mátyás vezette párt egyik gazdasági főfunkcionáriusa, amely években Kornai János a párt központi napilapjának, a Szabad Népnek volt egyik vezető munkatársa?
A kérdést azért érzem jogosnak, mert Friss Róbert eléggé furmányosan intézi el Kornai János pályakezdését:

Gazdasági szerkesztője volt a kommunista pártlapnak, hogy aztán az ipari rovatból, a valóság és a meghirdetett elvek közötti ellentmondások elől a szerkesztőségi titkári, lapszerkesztői székbe, mások kézirataiba meneküljön. Lehet, hitte, hogy menekülhet, pedig nem volt menekvés.

Nagyon ravasz fogalmazás. Ha olyan közgazdászról lenne szó, aki mondjuk egy náci lap munkatársaként észlelte volna „a valóság és a meghirdetett elvek közötti ellentmondások”-at, nem lenne kegyelem. Kornai és esete azonban más, legalábbis Friss Róbert szemével. Nem akarok ítélkezni Kornai fölött, csak azt szeretném bizonyítani, hogy Kornai egyszerre hit az elvekben, s azok megvalósulásában, tehát a valóság és az elvek összhangjában. Később kiábrándult az elvekből, ráébredt arra, hogy a szocialista gazdaságpolitika zsákutcába vezet, de ez a fordulat nem teszi meg nem történtté mindazt, amit Kornai a Rákosi-diktatúra kemény éveiben írt. Szükséges tehát, hogy egy-két régi Kornai-cikket felelevenítsünk, mert az idézendő írások ismerete nélkül a most 90 éves közgazdászprofesszorról alkotott képünk hamis és torz lenne.

Azokban a rettenetes években Kornai nemcsak a Szabad Népben publikálta írásait. Néhány írása megjelent például a Társadalmi Szemlében, a kommunista párt elméleti folyóiratában is. Csak két írásából idézek, mert példának ennyi is elég.

1950-ben jelent meg Gerő Ernő „Harcban a szocialista népgazdaságért” című könyve, amely cikkeket és beszédeket tartalmazott. Rákosi Mátyás után Gerő volt a párt második legfontosabb embere, a gazdaságpolitikát ő felügyelte, nem véletlen tehát, hogy éppen Kornai János, a párt egyik vezető gazdasági újságírója méltatta az 1950-es „könyvnap egyik kiemelkedően fontos eseményé”-t. A három oldalas szöveg elején ezt írja Kornai:

A kötet írásai így együtt, összegyűjtve különösen hűen tükrözik: milyen biztonsággal találta meg mindenkor Pártunk azt a „fő láncszemet”, amelyet az adott helyzetben meg kellett ragadnunk ahhoz, hogy előrelendítsük egész fejlődésünket. Hűen tükrözik: mennyire messzire tekintő, mennyire tervszerű volt mindenkor Pártunk politikája. Ha fejlődésünk az elmúlt években oly gyors és biztos volt, úgy azt elsősorban Pártunk e biztos, előrelátó és tervszerű vezetésének köszönhetjük.
(Társadalmi Szemle, 1950. november, 919. o.)

Itt tehát elvek és valóság összhangját ünnepli a fiatal Kornai, aki az „osztályerőviszonyok” alakulásáról is szól, s a párt nagy politikai győzelmeit is hangsúlyozza. Idén decemberben emlékezünk Mindszenty József bíboros letartóztatásának hetvenedik évfordulójára, ezért is érdemes idézni Kornai cikkéből az alábbi szavakat:

1947 óta a reakció erőit alaposan összezúztuk, lesújtottunk a külföldi imperialisták egyik legfőbb ügynökére, Mindszentyre, stb.
(I.m. 920. o.)

Az idézett mondatban Kornai hadilábon állt a valósággal, Mindszenty József ugyanis nem volt idegen hatalmak ügynöke. A kommunista káderek (köztük a pártlap újságírói, Kornai és társai) viszont azok voltak, hiszen a megszálló hatalom, s nem a magyar nép érdekeit szolgálták.

A cikk végét (i.m. 921. o.) az eredeti hasábtördelésben érdemes elolvasni:

A másik idézendő Kornai-írás egy hónappal később jelent meg a Társadalmi Szemlében. Címe: „A magyar Sztahánov-mozgalom időszerű kérdései”, alcíme: „(Sztálin elvtársnak a sztahanovisták tanácskozásán mondott beszéde 15. évfordulójára)”. A cikk első bekezdését szintén eredetiben idézem (Társadalmi Szemle, 1950. december, 948. o.):

A terjedelmes, kommunista zsargonban íródott dolgozatban többek között arról olvasunk, miért nem elég gyors a hazai Sztahánov-mozgalom fejlődése. A bürokratizmus és egyéb okok bemutatása után Kornai eljut az ellenség aknamunkájához is:

A bürokratizmus, a sztahánovisták iránti közömbösség légköre azután megkönnyíti az ellenség dolgát. Rákosi elvtárs a sztahanovisták februári tanácskozásán figyelmeztetett: „A sztahánovista mozgalom jelentőségét nemcsak mi ismertük fel, hanem az ellenség is, és ezért nyíltan, vagy alattomosan, de megkezdi ellene a munkát.” Számos ilyen jelenséggel találkozunk. Az Újpesti Fésűsfonóban az ellenség uszít a sztahánovisták ellen. A Ferencvárosi Fűtőházban rongálták a sztahánovisták mozdonyait. Egyes építkezéseken a sztahánovisták megfélemlítésével próbálkoznak. Fokozott éberséggel és munkánk megjavításával kell visszavernünk az ellenség minden ilyen próbálkozását.
(Társadalmi Szemle, 1950. december, 951.)

Tudjuk, az „éberségi hullám”-nak nevezett őrület milyen sok áldozatot követelt, ártatlan embereket hurcoltak meg, akikre manapság nem szokás emlékezni.

Végül a dolgozat záró mondatait idézem:

Sztálin elvtárs azt tanítja: „Pártszervezeteinknek bele kell kapcsolódniok az ügybe, segíteniök kell a sztahanovistákat mozgalmuk végigvitelében”. Forradalmi ügyhöz méltó lendülettel kell elhárítanunk minden akadályt a Sztahánov-mozgalom útjából. Egyetlen percre sem szabad szem elől tévesztenünk: a harc a szocialista verseny, a Sztahánov-mozgalom sikeréért - harc ötéves tervünk győzelméért, a szocializmus fölépítéséért, a béke védelméért.
(I.m. 958. o.)

Hogy Kornai János tudományos teljesítménye Nobel-díjra érdemes-e, nem tudom. Nem vagyok közgazdász. Azt azonban túlzó, igaztalan állításnak tartom, hogy „kilencven éves élete, tartása Nobel-díjas”. Nem óhajtok ünneprontó lenni, de ez a megállapítás az egész életútra nem érvényes. Tessék csak olvasgatni a Szabad Népet, amelyből nem is idéztem. Nincs tökéletes ember, még a túlélők is meg-megbotlanak.

Egyébként Isten éltesse Kornai Jánost.

B.  - Kuruc.info