Alföldi Géza: Válaszom

Kétségkívül nem kis megtiszteltetésben részesített a Hatikva című lap 1955. május 13-i száma, amelyben bizonyos Gervai Sándor nevű munkatársa fél oldalon keresztül foglalkozott „A Kárpátokon majd találkozunk” címen megjelent verseskötetemmel. Megtiszteltetés számomra, mert a Hatikva a külföldön megjelenő 452 magyar nyelvű lap közül, mely egyedül – ha támadólag is de – foglalkozott ezzel a kötettel, másrészt pedig azért, mert egyetlen tehetséges munkatársát vonultatta fel ellenem.

Nem foglalkoznék Gervai támadó írásával, ha cikkében nem lennének, nem is a versekkel, de bizonyos lelki problémákkal kapcsolatosan, nem megvetendő, sőt figyelemre méltó megállapítások, amelyekkel érdemes foglalkoznom.

Gervai Sándor abból a tételből indul ki, hogy a zsidóság köreiben nem kis averzió tapasztalható az Izraelbe való kivándorlás ellen, azzal az indokolással, hogy a zsidóságot a galutban nem fenyegeti a jövőben, már tudniillik a közeljövőben olyan veszély, hogy újból pogrommal lehessen számolni.

E tétel megcáfolására verseskönyvemet tárgyalja. „Ez nem elszigetelt vélemény – már a pogrommal kapcsolatos általános zsidó felfogás – hanem általánosan vallott hit, szerintem tévhit, s ennek eloszlatására néhány apró kis részletet idézek Alföldi Géza hatalmas példányszámban terjesztett verskötetéből, amely mint irodalmi remekmű aligha tarthat igényt esztétikai értékelésre, de mint a nemzetközi antiszemitizmus aktuális programjának példátlanul hűséges és nyílt visszatükrözője és hirdetője, olyan figyelmeztető lármafa, amelyet tudomásul kell vennünk, s le kell vonnunk belőle az egyedül helyes következtetést.” – írja a könyvem bírálata során Gervai. E sorok után „A patkányok dala” című versemből idéz részleteket. Az idézet után így folytatja cikkét Gervai: „A nyilaskeresztes igricz azonban úgy gondolja, hogy a patkány egyedül nem elég undok állat ahhoz, hogy kifejezze a zsidóság lényegét, s ezért, hogy a címer teljes és tökéletes legyen, kisdiáknak állott be „János bátyjához”, aki arra tanította, hogy a zsidók hasonlatosak a poloskához, mert:

Lusta és gyáva, piszkos, büdös... nem kell
Irtsad a kölykét is, ahol csak látod...

Gervai Sándor, miután „Bosszú” című versemből idéz, így elmélkedik:

És még csak azt sem állítom, hogy Alföldi Géza a legrosszabb költő a világon. Azt azonban minden kétségen kívül vallom, hogy ezek a versek nem művészi billentyűgyakorlatok, hanem milliók és milliók véleményének, érzésének és meggyőződésének a visszatükröződései. Hogy Alföldi Géza eme verseinek hatalmas visszhangja van szerte a nagyvilágban. Hogy öngyilkos illúzió és életveszélyes önáltatás abba a vágyálomba ringatni magunkat, hogy ezeket a verseket a tömegek a sutba dobják, holott a valóság az, hogy szerte a nagyvilágban, ahol magyarok élnek, vastapssal fogadják ezeket a verseket, s ha idegen nyelvre lefordítják, akkor is hatalmas sikert érnek el.

Ami a költő méltatását illeti, azt őszintén köszönöm Gervai Sándornak, mert többet egy költő sikeréről, mint azt, hogy verseit vastapssal fogadják, versei milliók véleményét, érzését és meggyőződését tükrözik vissza, hogy a versek idegen nyelven is hatalmas sikert érnek el, még a legbarátibb alapon sem lehetne már egy költő sikerének, átütő erejének igazolására felhozni.

Amiért ezt a válaszomat írom, az nem más, minthogy szeretném, ha Gervai Sándor, a Hatikva egyetlen értékes munkatársa, mint zsidó nacionalista és intellektuel végre valami előttem és milliók előtt érthetetlen tényre világosságot derítene, és egy kérdésünkre feleletet adna.

Gervai Sándor három verset ragad ki a kötetből és azokat mint a zsidóság ellen lázító, tömeggyilkosságra uszító pogromverseket idézi.

Miután „A Kárpátokon majd találkozunk” című kötetem valóban igen szép számban forog közkézen, nem szükséges, hogy az antiszemitizmus hirdetésével vádolt verseimet teljes egészükben idézzem.

Az első vers: a „Bosszú”. Kérem, vegye elő bárki ezt a verset, olvassa át és ellenőrizze, megfelel-e a versről írandó alábbi összefoglalásom. A vers Krisztus egy tanítványának lelkiállapotát és monológját adja vissza, aki, látva Krisztus kegyetlen megkínzatását, fellázad a megbocsátás szó ellen, és perbe kel Krisztussal, hogy ő nem bocsát meg, de bosszút áll haláláért! Nem nyugszik, amíg egy is él azok közül, akik megkínozták és megölték.

Őszintén érdekelne, hogy hol és miért lát ebben a versben Gervai Sándor antiszemita, tömeggyilkosságra uszító hangulatkeltést. Egyetlen szó a zsidóságról a versben nem történik, a monológot Krisztus urunk halála után, tehát közel 2000 évvel ezelőtt mondja el egy tanítványa. Miért érzi találva magát Gervai Sándor a jelenben? A bűntudatnak a feltörése és a bűnösség beismerése-e, hogy a második világháború után a keresztény tömegek ellen vezetett óriási méretű gyilkosságokban egyes zsidók főszerepet játszottak? Gervai Sándor önfélelme-e, hogy ezeket a tömeggyilkosságokat a tömegek nem felejtették el, és e mészárlásokért az egyetemes zsidóságot teszik felelőssé?

Lehetséges, hogy ez a helyzet, Gervai Sándor lelkiismeretfurdalásokat érez, és eközben rémképek üldözik, mint ahogy a gyilkosokat, szadistákat, vérengzőket általában. De a zsidóságra a vers maga soha egyetlen mondatában nem utal. Ha Gervai Sándor ezt magára vette, úgy azért önmagát vádolja, és ne a költemény szerzőjét.

A második versem, amit kifogásol, „A patkányok dala”. Nem egyéb, mint a jellemtelen emberek feltételezett diadalittas éneke. Egyetlen, de egyetlen sorában utalás a zsidóságra nincs. A jellemtelenség, a piszok, a szenny ünnepli diadalát. Nem magyarázná meg nekem Gervai Sándor, hogy miért veszi a zsidóságra, hogy csak ő róla írhatok, ha jellemtelenséget, mocskot és szennyet kívánok megbélyegezni? Sohasem állítottam, hogy a zsidóság egyetemlegesen mocskos, büdös fajzat, hogy minden zsidó gazember, sem mint költő, sem mint újságíró. Hogy lehetséges az, hogyha bárki a világon „patkány”-ról beszél, vagy ír verseket, úgy azonnal jelentkezik a zsidóság, és azt vitatja, hogy ezt, illetve ezeket a verseket csak a zsidóságról írhatták?

Kísérletképpen megtettem, hogy ezt a verset elolvastam magyarnak, németnek, amerikainak, szlováknak, lengyelnek, horvátnak, de érdekes, a kérdést eldöntő módon egyikük sem érezte magát találva, és egyikük, egyszerű ember vagy intelletuel, nem gondolt arra, hogy a patkány a németek, magyarok, amerikaiak vagy bármely más náció egyetemes szimbóluma lenne és én antinémet, antiamerikai, antihorvát verset írtam, vagy burkoltan ilyet akartam volna írni. Valamennyi megértette, hogy e vers általánosságban – minden faji és vallási előjel nélkül – a gazemberek, a jellemtelenek, az uzsorások, a terroristák, a becstelenek ellen íródott.

Miért és egyedül csak a zsidó Gervai Sándor érzi úgy, hogy ez a szimbolikus vers csakis és egyetemlegesen a zsidóság ellen íródhatott?

A harmadik vers: „János bátyámtól...” Megtörtént régi élményemet s egy kedves emléket idéz vissza ez a vers. János bátyám, aki élt és akivel a Csengery-szőlők közelében lévő tanyája előtt üldögéltem, a földön egy poloskát látott ballagni. Megölte. Én megsirattam és akkor vigasztalt meg azzal, hogy a poloska kártékonyságát elmondotta. Ez az emlék megmaradt bennem, s amikor az emigráció zsarolóit, feketézőit és másokat kíméletlenül kihasználó fejvadászait láttam, írtam meg ezt a verset, amely a kétszínűség, aljasság, bajtársiatlanság, a háttérből való támadás elutasítása. Ebben a versben sem esik egyetlen szó sem a zsidóságról. Egy szó ugyan van a versben, – „vérvád”, – de a vérvád nem egyedül a zsidóság ellen hangoztatott állítás, hanem általános kifejezés, amelyről Gervai Sándor nem állíthatja, hogy ez a megjelölés csak a zsidóság privilégiuma.

Kérdem tehát és joggal nemcsak én, hanem sok millió ember nevében is, hogy válaszoljon nekem Gervai Sándor: ha poloskáról, patkányról esik szó, miért veszi azt a zsidóság azonnal csakis és egyedül önmagára? Mi ennek a pszichológiai oka?

Kisebbségi érzet-e ez a zsidóságban, vagy a leleplezéstől való félelem, önvád, önmardosás?

Miért nem antinémet propaganda, ha bárki megírja egy gyilkosról, hogy az német volt, de azonnal antiszemitizmus, a világ szégyene, keresztényietlen magatartás, ha odaírják, hogy a tolvaj, a gyilkos, az uzsorás zsidó volt?

Én azt sem kívánom vitatni, hogy e versek olvasásánál sokan egyes zsidókra is gondolnak, – mert ugyebár, Gervai úr, – uzsorás, csaló, sikkasztó, tolvaj, szélhámos nemcsak keresztény, mondjuk árja, hanem zsidó is akad? De ha szabad megírni, hogy valaki német vagy angol, miért tilos megírni, ha valaki zsidó?

Ha én zsidó volnék, nem szégyenleném, hogy zsidó vagyok, és sohasem gondolnék arra, hogyha valaki patkányról, poloskáról beszél, úgy csakis és kizárólag zsidót érthet alatta. Nem az gyalázza a zsidóságot, aki poloskáról és patkányról ír, hanem Ön, Gervai Sándor, aki azt állítja, hogy a poloska, a patkány csakis a zsidóság szimbóluma. Nem én állítom, soha senki sem állította az árják közül, hogy ezek a lények a zsidóság jelképei —, de Önök, zsidók, mindig ezt állítják.

Nem mi, árják választottuk a zsidóság jelképeiül a poloskát és a patkányt, de Önök, zsidók maguk! Kérem, cáfolja meg, hogy ez nem így van! Az árja irodalom, újságírás csak azután vette át bizonyos korokban ezeket a szimbólumokat éllel a zsidóság ellen, amikor e szimbólumokat Önök már mint a zsidóság szimbólumát fémjelezték.

Én, a keresztény és árja határozottan tiltakozom az ellen, hogy Ön a zsidó fajtáját a poloskával és patkánnyal egyetemlegesen azonosítsa. Mint nacionalista, büszke vagyok a fajtámra, és elítélek minden fajgyalázást még akkor is, ha e fajgyalázás ebben az esetben ön-fajgyalázásnak a formájában jelentkezik.

Nem mi, árják és keresztények találtuk ki az antiszemitizmust, hanem a zsidóság egyes rétegei, amelyek azzal, hogy a zsidóság nacionalista érzéseit, ha kell, erőszakkal és mumusok festegetésével is ébren tartsák, valósággal kiprovokálták az antiszemitizmust és zsidógyűlöletet! Az Önök kezében az antiszemitizmus az a korbács volt, amelyet, ha kellett, mert valamely zsidó vagy zsidó tömegek nem akartak az Önök anyagi jóléte szolgálatába állani, megsuhogtattak felettük.

Megcáfolhatatlannak tűnik dr. Sonderegger professzor azon állítása, hogy a hitleri Harmadik Birodalom hatalomátvétele előtt az NSDAP-t igenis a zsidó bankárok is finanszírozták, és bizonyos méretű antiszemita intézkedéseket kívántak kiprovokálni, hogy néhány ezer zsidó feláldozásával a tömegeket éretté tegyék Izraelbe való kivándorlásra, s ezzel a Negev-puszta megvásárlásával elkezdett óriási méretű telekvásárlási ügyletet óriási nyereséggel befejezhessék.

Dr. Sonderegger professzor bebizonyította, hogy az antiszemitizmust irányító német zsidótlanítási hivatal vezetője egy magát árjának kiadott mindkét ágon zsidó vérségű zsidó volt, aki egyes források szerint ma Izraelben él, miután testvérgyilkossági feladatait elvégezte. Hogy a zsidóság irtása Európában a kelleténél jobban sikerült, az Önöket anyagilag csak jobb helyzetbe hozta és a Baruch-Morgenthau-Kuhn-Loeb bankházak súlyos százmilliókat kerestek néhány organizáció túlságosan komolyan vett antiszemitizmusán.

Ha mindezek tudatában és ismeretében, árja ember patkányról és poloskáról hall, képzettársítás útján lelki szeme előtt néhány zsidó alakja is megjelenik, nos, ez nem az árják bűne, hanem talán néhány mindenre, még saját fajtája üldözésére is kapható zsidóé!

Mint már máskor is kijelentettem, újra hangsúlyozom, és ezt tessék végre tudomásul venni, hogy sem magam, sem a Nyilaskeresztes Párt nem volt antiszemita, hanem aszemita felfogásunk volt, ami merőben más.

Ahogy ön hirdeti és belátta, hogy a zsidóság számára csak egy békés megoldás lehetséges, a saját független zsidó állam, úgy magunk is ezen a véleményen voltunk, és a magam részéről ma is örömmel üdvözlök a zsidó sajtóban megjelenő minden olyan kezdeményezést, mely az összes zsidóság egy szabad országba, saját zsidó államba való telepítését célozza. És ha én – félreértve Ön által, – de ebben a munkában segíthettem, – ahogy azt Ön állítja, miszerint verseim bizonyítékok az Ön kezében a zsidóság Izraelbe való telepítése érdekében – úgy ennek örülök.

Kettőnk között tehát a galut megszüntetése tekintetében nincs nézeteltérés, s mindketten ugyanazért harcolunk, csak Ön mint zsidó, én mint magyar, magam azonban anélkül, hogy antiszemita kilengések híve s pogromok előkészítője lennék, vagy valaha is az egyetemes zsidóságot a poloskához vagy patkányhoz hasonlítottam volna.

A magam részéről pedig csak őszinte lelkesedéssel tudom üdvözölni az Ön ellenem írott cikke befejezését, amely így hangzik:

Nem a Kárpátokon, hanem a Júdeai hegyekben, a Carmel villalakásokkal megszépített hegyoldalán, a Golán napsugaras hegygerincén kell találkozniuk a magyar zsidóknak is – s nem az Alföldi Gézák, hanem Blalik, Slonsky és Uri Cvi Turmalka verseivel!

A legnagyobb készséggel állok az Ön rendelkezésére, hogy ezt az elképzelésüket megvalósítsák, és a legnagyobb őrömmel lemondok arról, hogy Izraelben az én verseimet olvassák.

Kollegiális nagyrabecsüléssel kívánok sok irodalmi sikert Blalik, Slonsky és Uri Cvi Turmalka zsidó költők írásainak, és őszintén kívánom nekik, hogy minden zsidó – élükön Rákosi Mátyástól fel a Kremlt irányító Kaganovicsig – mielőbb Tel-Avivban élvezze verseiket lehetőleg jobb „szavaló”, mint Gervai Sándor előadásában!

És eleve is biztosítom Önt és fenti kollégáimat, hogyha Ön vagy ők poloskáról, patkányról írnak, sohasem fogom azt állítani, hogy Önök magyarokat értenek e szimbólumok alatt.

Mindenesetre szeretném Önnek tanácsolni, hogy saját, minden bizonnyal hőn szeretett fajtája érdekében, amiért én Önt addig, amíg más fajokat jellemtelenül nem támad vagy gyaláz, csak becsülni tudom, de hagyja abba, hogy Ön, Gervai Sándor, minden poloskában és patkányban a több ezer éves múltra visszatekinthető zsidóságot lássa.

Mert ez nem igaz!

Szerencséje önnek, Gervai Sándor uram, hogy én magam nem vagyok a zsidó faj tagja, mert e tárgyalt cikke patkány-poloska-zsidó állításaiért, én nemzetgyalázás miatt Önt perbe fognám.

Egyébként: Salom!

(Hídverők, 1955. 14.-15. szám)