A republikánus Donald Trump amerikai elnökké választásának a zsidó-izraeli témában gyakorolt hatása ügyében hírportálunk olvasóinak óriási többsége nyilván egyetért abban, hogy egy ideális világban mindenki azt kapja, ami jár neki. Így a palesztinok és a világ tisztességes fele azt, hogy Izrael holnap megkezdi kivonulását az általa megszállt területekről. Trumptól pedig azt kapja, hogy az új elnök csodát gyakorolva leállítja a gyarmattartó Izrael számára nemrégiben az eddiginél is jóval nagyobbra megemelt, dollár tízmilliárdokban mért USA-segélyt, miközben a zsidó államot arra kényszeríti, hogy csatlakozzon a nemzetközi atommegállapodások rendszeréhez.
Miután világunkban a csodák előfordulási gyakorisága a balliberális tisztesség megjelenésével arányos, arra talán ne is számítsunk. És idealisztikus, álmainkban elvárt megoldások megszületésére sem.
De azért ne essünk a közmondásos paripa másik oldalára sem. Arra az oldalra, ahol minden sötét, és ahol Trumpot illetően mindent arra hegyezünk ki, hogy január 20-a, elnöki széke elfoglalása után ő is úgy fog táncolni, ahogyan a zsidó- és pro-izraeli lobbik táncoltatják.
E hangulatrontó magatartásról vegyünk egy igen friss példát portálunkról.
November 10-én, éjfél előtt röviddel került ki Kezdődik: Trumpék máris eltüntettek néhányat a legdurvább kampányígéretek közül címmel a hír. Ott is volt sokáig, így az is, hogy az eltüntetett ígéretek között szerepelt az is, hogy muszlim bevándorlók nem léphetnek be az USA-ba.
Csakhogy – mint a Reuters jelentette Technikai hiba távolította el a „muzulmán tilalom” javaslatát Trump honlapjáról címmel – ezen ígéretek eltűnések oka technikai malőr volt: november 11-én 19:30-kor már visszakerültek az eltűnt ígéretek. Amiről honlapunk olvasói most értesülnek.
Vagyis: a pesszimizmusra és az információhiányra is támaszkodó baljós jóslatokkal is bánjunk óvatosan.
Ahogyan szokták mondani: a valóság nagyon összetett.
Trump és helyzete is.
A palesztin ügyet igen súlyosan érintő kijelentései joggal aggasztanak bennünket és az egész világ azon jóakaratú részét, amely nem az elnyomók, hanem az elnyomottak – méghozzá az izraeli apartheidrendszer iszonyatos elnyomása alatt szenvedők – oldalán állnak.
Az, hogy elnökként az amerikai nagykövetséget átteszi Tel-Avivból Jeruzsálembe, és így a nemzetközi joggal szemben támogatja a gyarmatosítók igényét Jeruzsálem fővárosi rangjának elismertetésére, világbotrány.
De megtörténhet, hogy ez esetben se fogják oly forrón enni a kását, mint ahogyan azt 150 fokos állapotban kellene letolni Benjamin Netanjahu torkán. Ugyanis ha Trump ezt megteszi, és ebben az Izraelt a háttérben támogató arab szörnysejkségek lenyelik otthon és az ENSZ-ben, felrobbanhat az arab utca. Nem is szólva Amerika európai szövetségeseiről, amelyek Trump elleni gyűlöletük miatt, félretéve csaknem általános Izrael-szolgai mivoltukat, ez esetben esélyt látnának arra, hogy a nemzetközi jogra és ENSZ-határozatokra hivatkozva együttesen törjenek borsot Washington karvalyorra alá.
Viszont azt meg kell értenünk, hogy Trump választási kampányában kutyaszorítóban volt. Vele szemben állt riválisa, Hillary Clinton, akit a zsidó hatalmi rend szinte egyöntetűen támogatott. Miközben a fősodratú média nem győzte Trumpot és követőit antiszemitázni.
Elképzelhető, hogy nyerési esélyei növelésére ötlötte ki az amerikai nagyövetség jeruzsálemi beköltöztetését.
Ugyanakkor felidézhetjük azt is, hogy Trumpnak voltak olyan kijelentései, amelyek az izraeli arcokat a torzulás irányába tolta. Mint amikor nyáron, pár nappal azután, hogy pártja elnökjelölti választása rá esett, arra a zsidó újságírói kérdésre, hogy ellátogat-e elnökjelöltként Izraelbe, mert az amerikai republikánus elnökjelölti hagyomány, azzal felelt, hogy „az hagyomány, de én nem vagyok hagyományos”. És nem is ment el.
Vagyis: várjunk türelemmel. De közben figyeljünk. Mint egykor a kremlinológusok, akik azt lesték, a november 7-i szovjet díszszemlén kik állnak az éppen hatalmon lévő párttitkár közelében, és ebből vontak le következtetéseket a szovjet politika jövő irányultságát illetően.
Nézzük nagyítóval, kiket jelöl Trump kulcsfontosságú posztjaira. Ha túlsúlyban neokonok lesznek, akkor „a játék” veszve van. Ha nem, akkor lesz remény.
De az csak a kezdet lesz.
Emlékezzünk: Obama 2009 januári trónra lépése évében, június 4-én Új kezdet névvel milyen beszédet mondott a Kairó Egyetem aulájában. Mindenkiben felébredt a remény, hogy a beszédben elmondottakat legalább részben valóra váltja. A palesztinok is nagyon optimisták lettek. Mi lett belőle? Az egyébként nagyon okos néger (a Harvardon a jogi folyóirat főszerkesztője is volt) úgy érezte, a zsidó-izraeli lobbi élve megeszi őt például az Obamacare ürügyén, ha beváltja beszédében elhangzott „fenyegetéseit” egy valódi közel-keleti rendezés és egy palesztin állam megteremtése érdekében. Így azután Obama fokozatosan vált fekete lábtörlővé.
Ugyanez a fal persze Trumpnak is ott marad. De nem lehetetlen a küzdelem ellene és részeredmények elérése.
Emlékezzünk Reaganre, aki oly sok esetben magasról tett a zsidó establishmentre. Még 2011 végén is e címmel írt cikkében vont párhuzamtalanságot az egykori, csodálatos amerikai elnök és a mai girnyó között az izraeli Haaretz: Ha Obama úgy bánt volna Izraellel, mint Reagan, impeachment lett volna a sora. (Azaz elnöki posztjáról vádemelés útján próbálták volna eltávolítani.)
Két dolog biztos: egyrészt a mai, iszonyatosan felgyorsult világpolitikai helyzetet tekintve nem fog kelleni júniusig várni, hogy kiderüljön, mire számíthatunk a nyugati világ számára sarkalatoson fontos amerikai-izraeli viszonyban. Másrészt: az erőviszonyokra tekintettel ne várjunk totális győzelmet, de totális vereség sincs kőbe vésve. Ha a kettő közötti skálán a mutató a közép felé csúszik, a sivalkodás (ajvékolás) fülsiketítőbb lesz már a mai, Trump-győzelem utáninál is.
Janits András - Kuruc.info
