Nagy öröm járja most a liberális berkekben. Szabó Dezső, a „nagy tölgy” megrázta lombozatát a hungarizmus eszméje ellen. A Zeneakadémia nagytermében tartotta felolvasását. A mázsás zsidók egymás tyúkszemére léptek a jegypénztár előtt, hogy minél közelebb válthassanak jegyet az előadóhoz, és hallhassák annak magas fejtegetéseit…
Szabó Dezső
Szabó Dezsőnek már sok arcát láttuk az életben. A híres amerikai gumiarcú ember nem tudja annyiszor megváltoztatni az arcát, mint Szabó Dezső a meggyőződését. Amikor megírta a híres „Elsodort falut”, úgy látszott, hogy végérvényesen ujjat húzott a zsidókkal. Mert azt esküvel kijelenthetem, hogy anya még nem szült olyan embert, aki úgy megtámadta a zsidóságot, mint Szabó Dezső. Pedig csak egyetlen oldalon rohant az említett nemes fajnak vagy felekezetnek a vastag könyvében. Ady Endrét szerepelteti főhősnek a könyvben, aki a regényben „Miklós” névre hallgat. És egyszer elkeseredve összevész legjobb barátjával, a zsidó cukorbáróval. Ilyen szavakat vagdos a cukorbáró fülébe:
– „Menj a kávéházba, kit látsz, mint zsidót? Kit látsz a színházban? Zsidót! A bankokban zsidót, mindenhol zsidót, zsidót, zsidót”…
Új hang volt ez abban az időben. Ha egy regényalak világított rá a zsidóság bűneire és a magyarság mulasztására, akkor is tudta minden olvasó, hogy Szabó Dezső a főmufti, ő az antiszemita, nem a halott regényalak. És erre megkezdték a zsidók Szabó Dezső ellen a hadjáratot. Úgy letörték, mint a ciklon a cikláment. A zsidó könyvkereskedők elrejtették Szabó Dezső könyveit a kirakatokból a raktár leghátsó zugába, hogy legyen mit kosztolni az egereknek. Hogy megabrakolják a magyar szellem leghíresebb termékeit az egerek…
Szabó Dezső kénytelen volt elhallgatni. Hatalmas könyvtárát elkótyavetyélte, hogy haladni tudjon a napi árral. Aztán felhúzta a hétmérföldes csizmáit, hogy ő elmegy román írónak. Hogy ő oláh író lesz. Maradt. Apróbb regényeket és pengős füzeteket írt. Jómagam beszélgettem vele a már azóta megszűnt Philadelphia kávéházban. Úgy szidta a zsidókat, mint az óvodás gyerek a csukamájolajat. És feltűnően rajongott Hitler eszméiért. Nagy vonalakban azt a programot dörögte ott a kávéházi asztal mellett amit a Hungarista Mozgalom akar uralomra jutása esetén megvalósítani.
Úgy látszik, Szabó Dezső újra vedlik. Ledobja igazságait a sárba, mint kígyó a bőrét az árok partján. Nagy reklámplakátokat nyomat a nyomdában, meghúzza a kecskeméti nagyharangot, hogy felolvas a Zeneakadémián a hungarizmus ellen. Erre oszt’ csoda történik. A zsidók, akik nagy kéjjel szerették volna Szabó Dezsőt a saját országában éhen halatni, a zsidók megmozdulnak. A gettó minden cipzáras erszénye szinte vezényszóra nyílik, hogy minden jegy elfogyjon Szabó Dezső előadás-sorozatára. Még a kocsiban ülő öreg zsidótáti is tolatja magát, hogy szőrös fülei el ne vétsék hallani az eszmét. De mennek a kiborotvált zsidók is. Megindul az egész zsidóáradat Szabó Dezső előadására. Ezerkilencszázharmincnyolcban…
Isten látja lelkem, hogy nem akarok Szabó Dezső lábikrájába harapni. Hiszen gyakori változásai mellett is nagyobb ő száz Petőfi Társaság-beli nagyságnál. Sokszor volt eredeti színmagyar hős az írásaiban, amit nem lehet elvitatni. Hogy most újra megbokrosodott?! Istenem! A vakond is túr, ha nem is lát. Pedig Szabó Dezsőnek nagy meglátásai vannak. Kár a magyar Mahatma Gandhinak feladni a törekvéseit. Kár Szabó Dezsőnek újra a liberális eszme kígyóját melengetni a keblén. Hiszen ő átkozott meg minden magyart, aki nem törekszik a feltámadás célja felé. És most ő jön ellenük. A nagy Szabó Dezső.
Elkésett, későn. Ezerkilencszázharmincnyolcban.
(Összetartás, 1938. november 6.)
