A hivatalban lévő miniszterelnök közel félórás beszédet mondott március idusán. A Népszabadság honlapján ezt a vastag betűs címet olvasom: „Zúgott a ’Diktátor!’ Orbán beszéde alatt”. Tévén néztem a kormányfői beszédet, én bizony nem hallottam a diktátoros zúgást. Később olvastam, hogy néhány tucat baloldali emberke zavargott a Kálvin téren, ez a kevéske zúgás érthetően nem hatolt el a Nemzeti Múzeum előtt felállított pódiumig.

Figyelmesen meghallgattam a kormányfő beszédét. Kicsit pihentem, aztán újra megnéztem a Youtube-ra föltöltött felvételt. Közben jegyzeteltem. Nem vagyok a kormányfő híve, pártját sem kedvelem, a baloldali törpepártokat viszont egyenesen a pokolba kívánom. Én tehát kívülállóként néztem és hallgattam a miniszterelnök beszédét, hiszen sem rajongója, sem pokolra kívánója nem vagyok a jelzett férfiúnak.

A beszédnek egyes részeit kifejezetten élveztem. Örültem például annak, amikor a kormányfő az 1918-19-es felfordulásról így emlékezett meg:

A történetírók feljegyezték az 1918-19-es forradalmat is, de azt nem a dicsőség lapjain őrzik. Mi több, nemcsak más oldalakon tartják nyilván, hanem egy másik kötetben is. A 18-19-es forradalmat a magyargyűlölő, idegen érdekből és célokért kirobbantott bolsevik felforgatásokról szóló lexikonban találhatjuk meg, „a szellemi és a politikai elfajzás riasztó példái” címszava alatt.

Ha emlékezetem nem csal, most először kapcsolta össze a kormányfő Károlyi Mihály és Kun Béla uralmát, ami kétségtelenül örömteli fejlemény. Persze maradt bennem azért némi hiányérzet, hiszen például Bajcsy-Zsilinszky Endre egykoron világosabban, őszintébben fogalmazott:

Nem igaz, hogy a népnyúzás a magyar történelem alaphangja, amint azt a századforduló körül idegen szellemű és idétlen féltudósok, a Jászi-féle szociológiai iskola s a nyomába kelt zsidólázadás a szentistváni eszme ellen elhitetni és bizonyítani próbálta.
(Bajcsy-Zsilinszky Endre: Az egyetlen út: a magyar paraszt. Bp., 1938, 17-18. o.)

Ezek a sorok az első zsidótörvény megszavazása után, és a második zsidótörvény előkészülete idején íródtak. 1918-19-re Zsilinszky egyetlen szót használt: „zsidólázadás”. Nem kell ezt finomkodva körülírni, ahogy a miniszterelnök tette, amikor „magyargyűlölő”, „idegen érdek”, „idegen célok” kifejezéseket használt.

A miniszterelnök a folytatásban ismét szóba hozta a száz év előtti zsidólázadást:

Az ünnep emelkedettsége sem feledteti, hogy a 19-es hagyomány is velünk él még, bár szerencsére inkább csak pislákol, ha néha hangoskodik is. De gazdaállat híján meg vannak számlálva a napjai. Ha nem érkezik újabb nagy szellemi és politikai infúziós segélyszállítmány külföldről, akkor a levelek és az ágak után a gyökerek is elszáradnak az internacionalizmus befogadására alkalmatlan magyar anyaföldben. S ez jól van így.

Nagy taps fogadta ezeket a mondatokat. Ez jól is van így, a mondatok szavatolnak önmagukért. A honi zsidó történészek egyik ismert alakja, Kovács M. Mária azonnal kiszúrta az idézett részt, Facebook oldalán meg is írta, hogy bizony Hitler nyelvén beszélt a magyar kormányfő. Idéz is a Mein Kampfból, pontosabban annak angol kiadásából, természetesen angolul (?!). Nem tudom, kezdődik-e újabb nácizási hullám Magyarországon, vagy a zsidó történésznő megjegyzése elszigetelt eset marad.

A miniszterelnök azzal folytatta, hogy Európa ma nem szabad, mert a szabadság az igazság kimondásával kezdődik. Idézek egy hosszabb részt a beszédből:

Ma Európában tilos kimondani az igazságot. Fonják akár selyemből is, a szájkosár az szájkosár marad. Tilos kimondani, hogy ma nem menekültek érkeznek, hanem népvándorlás fenyegeti Európát. Tilos kimondani, hogy tízmilliós tömegek állnak készenlétben, hogy meginduljanak felénk. Tilos kimondani, hogy a bevándorlás bűnözést és terrort hoz az országainkba. Tilos kimondani, hogy a más civilizációkból érkezők tömegei veszélyt jelentenek az életformánkra, a kultúránkra, a szokásainkra és a keresztény hagyományainkra. Tilos kimondani, hogy a korábban érkezettek beilleszkedés helyett már külön, saját bejáratú világot építettek maguknak, saját törvényekkel és saját eszményekkel, amelyek szétfeszítik az évezredes európai kereteket. Tilos kimondani, hogy ez nem véletlen és nem szándékolatlan véletlenek láncolata, hanem kitervelt és irányított akció, ránk irányított embertömeg. Tilos kimondani, hogy Brüsszelben ma azon mesterkednek, hogy minél gyorsabban ideszállítsák és betelepítsék közénk az idegeneket. Tilos kimondani, hogy a betelepítés célja, hogy átrajzolják Európa vallási és kulturális mintázatát, átépítsék etnikai talapzatát, felszámolva ezzel az Internacionálé utolsó akadályát jelentő nemzetállamokat. Tilos kimondani, hogy Brüsszel ma lopakodva nyeli el nemzeti szuverenitásunk újabb és újabb szeleteit, hogy Brüsszelben ma sokan egy Európai Egyesült Államok tervén dolgoznak, amelyre soha, senki nem adott felhatalmazást.

A miniszterelnök minden szavával egyetértek. Amit kimondott, azt meggyőződésem szerint a nagy többség is osztja. Több mint száz évvel ezelőtt is hasonló helyzetben volt az ország. Akkor is egy más civilizációból folyamatosan érkező tömeg („saját törvényekkel és saját eszményekkel”) jelentett veszélyt kultúránkra, szokásainkra, keresztény hagyományainkra. A zsidóság elszaporodásáról beszélek, ami a kiegyezéses korszak politikájának nagy hibája, sőt bűne volt. Ennek a korlátlanul megengedett bevándorlásnak aztán meg is lett a következménye, máig nyögjük.

A miniszterelnök beszélt a szabadság ellenségeinek mai módszereiről, majd a folytatásban különös megjegyzés hagyta el a száját:

Ha a népvándorlást meg akarjuk állítani, először Brüsszelt kell megfékeznünk. Európa jövőjét ma nem azok veszélyeztetik első helyen, akik ide akarnak jönni, hanem a nemzetköziség brüsszeli megszállottjai. Nem hagyhatjuk, hogy Brüsszel a törvények fölé helyezze magát. Nem fogjuk hagyni, hogy ránk erőltesse kozmopolita bevándorlás-politikájának keserű gyümölcseit. Nem fogunk bűnözést, terrorizmust, homofóbiát és zsinagógákat gyújtogató antiszemitizmust importálni Magyarországra.

Itt megszakítom az idézést. A kormányfő azt mondta, nem fogunk „homofóbiát és zsinagógákat gyújtogató antiszemitizmust” importálni. Nem vagyok nagyon jártas napjaink történéseiben, de eddig úgy tudtam, hogy az Iszlám Állam (amelynek terroristái állítólag már nagy számban jelen vannak Európa különböző országaiban) nem zsinagógákra és zsidókra, hanem inkább keresztényekre és keresztény templomokra vadászik. Hosszú ideje azt olvasom külhoni hírportálokon, hogy rég nem látott keresztényüldözés zajlik a közel-keleti térségben. Azt is tudom, hogy a Szentföldön (a cionisták szerint: Izrael) nem zsinagógákat szoktak meggyalázni, felgyújtani, hanem keresztény templomokat vagy éppen mecsetet. Mégpedig zsidók, s nem muzulmánok. Hazánk miniszterelnöke azonban a zsinagógák miatt aggódik, hazánk keresztény templomait tehát nem fenyegeti veszély. Különös érzéssel hallgattam beszédének ezt a részletét. Magyarországon vagyok? Vagy egy másik kultúrkörben?

Nézzük, hogyan folytatta a veszélyek felsorolását a kormányfő:

Nem lesznek törvényen kívüli városnegyedek, nem lesznek zavargások, bevándorló zendülések és nem fognak bandák vadászni asszonyainkra és lányainkra. Nem fogjuk engedni, hogy mások mondják meg nekünk, kit engedjünk be a házunkba és a hazánkba, kivel éljünk együtt, kivel osszuk meg az országunkat. Tudjuk, hogy megy ez. Először megengedjük, hogy megmondják, kit kell befogadnunk. Aztán arra kényszerítenek, hogy idegeneket szolgáljunk a saját hazánkban. Végül oda jutunk, hogy kiadják az utunkat a saját országunkból. Ezért a kényszerbetelepítést elutasítjuk, és nem fogunk engedni se zsarolásnak, se fenyegetésnek.

Látjuk, a zsinagógákra leselkedő veszély a felsorolásban előkelőbb helyen van, mint a magyar haza magyar lányaira és asszonyaira leselkedő veszély. Figyelmes olvasó ezen a sajátos rangsoron eltöpreng. A figyelmes olvasó azon is eltöpreng, hogy a nagy szavak ellenére konkrét veszélyhelyzetben miért gyávul el a politikai elit, élén a jelenlegi kormányfővel.

Jelenleg ugyanis hazánkban van egy törpe kisebbség, amely azt akarja, hogy őt szolgáljuk. Bizony, kedves miniszterelnök úr, ez a kisebbség mondja meg, mit gondoljunk a történelmünkről, melyik nap tarthatunk pici szünetet a holokausztra való emlékezésben; ez a kisebbség mondja meg, lehet-e Hóman Bálintnak egy vidék városban szobrot állítani. Írtam már erről korábban: a kormányfő először melegen méltatta Hóman munkásságát, majd néhány hónappal később hirtelen megváltoztatta a véleményét. Miért? Mert megszólalt a Zsidó Világkongresszus nagyhatalmú főnöke, az USA is nyomást gyakorolt, itthon a Mazsihisz nevű szélsőséges társaság hergelte piciny, de annál harsányabb csürhéjét.

Vagy itt van a legfrissebb történet, a Donáth-szobor ügye. A kommunista jogtiprás egyik áldozatának a szobrát nem lehetett felavatni, mert a jól ismert csürhe randalírozott. És mit csinált a rendőrség? Tétlenül nézte a söpredék törvénysértő akcióját. Magyarán: idegen érdeket szolgált a magyarok hazájában.

Volt egy gerinces magyar miniszterelnök (75 éve halt meg), aki nemcsak igaz magyar volt, hanem mélyen hívő ember is. Gróf Teleki Pálról beszélek, aki 1940. február végén többek között ezt mondta egy nem sűrűn idézett beszédében:

Minden nép akkor, azáltal és addig értékes, amíg és amikor saját életformáját éli. Nem mások jótulajdonságait próbálja utánozni, hanem a saját jótulajdonságait fejleszti, a maga kebelében kialakult erkölcs szerint él és attól el nem tántorodik. A magyarnak lehetnek hibái, de nyíltak vagyunk és becsületesek, szókimondók, gyakran nagyon is azok. Becsületünk előbbrevaló a jólétünknél. És sohasem voltunk alattomosak, sohasem voltunk szószegők.

Azt gondolom, a jelenlegi miniszterelnök nem Teleki Pál erkölcsi-szellemi „vérvonalába” tartozik. A mai kormányfő szerintem nem nyílt ember, nem szókimondó. Bizonyos érdekek előtt meghunyászkodik, s azt gondolom, ilyenkor a magyar emberek nagyon szégyenkeznek. Ez a megalkuvó, lóugrásos politizálás azt eredményezi, hogy bizonyára egyre többen hallgatják belső mosollyal, kétkedve a kormányfő nagy szabadságharcos beszédeit. Nem a szavakkal van baj, hanem a szavak mögötti erkölccsel. Illetve annak hiányával.

A miniszterelnök egyébként jól felépített beszéde végén egységbe hívta a magyarokat és egész Európát, hogy „megakadályozzuk Európa tönkretételét és megmentsük Európa jövőjét”:

A sors könyvében ma az van megírva, hogy a rejtőzködő és arctalan világerők megszüntetnek mindent, ami sajátos, ami különálló, ami ősi és ami nemzeti. Összevegyítenek kultúrákat, vallásokat és embertömegeket, míg végül a mi sokszínű, büszke Európánk vérszegény és engedelmes nem lesz. S ha mi ebbe belenyugszunk, be is teljesedik rajtunk a végzet, s elnyel bennünket az Európai Egyesült Államok hatalmas bendője. Az a feladat vár ránk, magyarokra, a közép-európai nemzetekre, és a józan eszét még el nem vesztett többi európai népre, hogy legyőzzük, átírjuk és megváltoztassuk a nekünk szánt sorsot.

Igazat szólt a miniszterelnök? Igen. A gond csak az, hogy kicsiny hazánkban működik már egy nem oly hatalmas, de megállás nélkül dolgozó bendő, amelynek emésztési zajait mintha nem akarná meghallani a kormányfő. Illetve nagyon is hallja, de ezekkel a zajokkal nincs baja.

Jó lenne már végre egy tisztességes, szókimondó magyar és keresztény miniszterelnök az ország élén.

Bistrán Demeter - Kuruc.info