Csütörtökön egyszerre két rekord dőlt meg édes hazánkban. Mindkettőt a Magyar Hírlap döntötte meg. Irodalomtörténeti gyávaságügyi ritkaságként és leigázottságunk mérföldköveként.

A kormányhívő lap február 18-i számának kultúra rovatában a semmit nem sejtető „Ellentétpárok a jog asztalánál” főcímmel és „A velencei kalmárt Bagó Bertalan merészen rendezte meg a székesfehérvári Vörösmarty Színházban” alcímmel a világ legzseniálisabb drámaírója, Shakespeare „legkínosabb” darabjának színreviteléről írt színikritikát úgy, hogy a „zsidó” szó nem szerepel a cikkben. Vagyis éppen az maradt ki belőle, ami a darab lényege: az a Shylock nevű velencei zsidó uzsorás, aki késedelmes fizetési kamatbiztosításért Antonio, a velencei kalmár testéből kivágandó fél kiló húst rögzítette szerződésben.

Amióta e darabról írnak, még a „zsidó” szót nem hagyták ki belőle. Ugyanis ez nagyjából azt jelentené, mintha egy Auschviccről szóló film ismertetéséből maradna ki ugyanez a szó.

De még annál is nagyobb és szomorúbb az a rekord, amit a magyar nép megfélemlítéséről állított ki Hrecska Beáta, a kritika írója. Merthogy a rettegésnek valaki 2016. február 18-ára eljusson ahhoz a szintjéhez, hogy még A velencei kalmár esetében sem meri leírni a szörnyszülött szót, a zsidót, az eddig elképzelhetetlen volt. E cikkel már nem az.

A kritika szövegében Shlyock csupán „uzsorásként” szerepel. Aki, hogy idézzünk is a cikkből, „a joggal való visszaélés példája”.

E cikk a félelemtől rettegő magyar jobboldali újságírás jó részének olyan tünete, ami valóban fájóan ordító.

Hogy mennyire igazunk van, idézzük a Népszabadság február 13-i számában ugyanerről az előadásról – mégpedig az aznapi premierről – megjelent kritikát, amely „Gyűlölték, most gyűlöl” címmel jelent meg ezzel a bevezetővel: „Kirekesztettség, gyűlölet, másság, valamint egy félkilónyi emberi hús. Ezt gyúrta egyetlen darabba, A velencei kalmár címűbe William Shakespeare. Ma este Shylockot, a zsidót László Zsolt játssza, aki 18 éve Antonio volt Alföldi Róbert rendezésében…” A balliberális lap kritikája hemzseg a zsidó szótól.

Most pedig akkor az előadásról.

Székesfehérvár az utóbbi időben nemzetközi hírnevet szerzett, hiszen Barack Huszein Obama amerikai elnök is globálisan bokros teendői közepette komoly figyelmet fordított az „antiszemita” Hóman Bálint ottani szobra felállításának megakadályozására.

De a történelmi város most visszavágott. Méghozzá zsúfolt házzal. Nem akarunk azzal az olcsó poénnal élni, hogy egy tűt nem lehetett leejteni a nézőtéren, ami azt mutatta, bizonyos nagy igény van nálunk is az antiszemitizmusra, mert lehet, a derék fehérvári polgárok csupán egy színházi premierre voltak kiéhezve. Az viszont tény, hogy ezt a darabot nem lehet előadni úgy, hogy a jogosan antiszemita érzéseket ne kergesse csúcsmagasságokba. Hiszen Shakespeare oly jól fogta meg a zsidó lényegét. A bosszút imádó, érte lihegő és élő zsidóét. Az uzsorásét. A kereszténygyűlölőét.

A színházak világszerte évszázadok óta birkóznak a darabbal. Az imént említett Népszabadság-kritika alatt olvasható Heller Ágnes lenyúlós filozófus, Lukács-óvodista szentenciája Alföldi Róbertnek e darab 1998-as rendezéséről. Ezt írta: „Shylock zsidósága más jelent, mint Shakespeare korában. Auschwitz után lehet ugyan verset írni, de Shylockot nem lehet úgy játszani, mint Auschwitz előtt.”
Nos, aki látta a Székesfehérvárott interpretált előadást, az tanúsíthatja, hogy Ausvicc nemigen nyomta hermeneutikai bélyegzőjét a darabra. Olyan felszabadultan röpködött a mocskos, rohadt, kegyetlen, vadállati Shylockról a „zsidó” jelző, mint egy kalitka nélküli pacsirta.

László Zsolt (középen) és Gáspár Sándor (fekszik)

A darab új fordítással debütált. A Shylock-vonalból jött Nádasdy Ádám magyarította azután, hogy színházaink főként eddig Vas István fordítását részesítették előnyben. Amelyről komoly kritika érthetetlen módon nem igen jelent meg.

Holott hemzseg a szándékos félrefordításoktól, félreértelmezésektől és kihagyásoktól. Hogy ne húzzuk az időt, csupán néhányat említenék.

Itt van rögtön a „Személyek” (Dramatis personae) bemutatása. Az eredetiben Shylocknál ez a jelző szerepel: „a Jew”. Vagyis „egy zsidó”. Vasnál: „gazdag zsidó”. Azaz a shylockista műfordító már a legelején azon igyekezett, hogy „a zsidóról” ne állítson ki általánosító bizonyítványt. (Hiába no, aki rabbik leszármazottja... - a szerk.)

Azután a kihagyások: rögtön a második felvonás előtt Antonio, a velencei kalmár (az ő testéből akar kivágni egy fél kilónyit Shylock) ezt mondja: „Siess, kedves zsidó. (Shylock el.) E héber még keresztény hitre tér meg.” Majd Bassano szövege következik.

De nem így az eredetiben, ahol a „…hitre tér meg” után még ezt találjuk: „kedvessé válik” („he grows kind”.) Vagyis a teljes mondat: „E héber még keresztény hitre tér meg; kedvessé válik.” Csak nem azt gondolhatta Vass, hogy elég a keresztények kaserolásából?

Hogy mennyre kínos Shakespeare ezen 1598-ban írt legizgalmasabb drámája, arra jellemző, hogy épp e hónap elején látott napvilágot Howard Jacobson ismert angol regényíró Shylock a nevem című könyve, amely átértelmezte A velencei kalmárt és persze Shylockot, az angol irodalom legbefolyásosabb zsidó figuráját. Beágyazta – átköltése egyik síkján – egy mai történetbe, ahol Shylock meglehetősen hasonlatos lesz az általa keresztény volta miatt gyűlölt Antonióhoz, vagyis Jacobson kissé kilúgozta Shylock partikulárisan zsidó mivoltát.

A velencei kalmár pro-zsidó magyarázata egyébként végtelen. Egyértelmű vagy kétes származású irodalomtörténészek azzal hozakodtak elő, hogy Shakespeare idejében Angliában nem éltek zsidók, és így az Erzsébet-kori drámaíró nem ismerhette őket, mert hogy 1290-ben I. Eduárd király valamennyi zsidót kiüldözte (mai bulvárosan: kirúgta) az országból. Csakhogy a XVI. században több száz zsidó élt Angliában, nem beszélve arról, hogy pár évvel a darab megírása előtt jelent meg Christopher Marlowe remekbe szabott Máltai zsidója, azaz dráma a kereskedő Barabásról, aki gazdagabb egymaga, mint a többi máltai együttvéve.

Ami mutatja, hogy 1600-tól a nyugati világ a Magyar Hírlap csütörtöki számáig meddig zuhant szólásszabadságban. A nekünk beadagolt fejlődés helyett.

Hogy kik miatt? Kérdezzük meg Shakespeare-t!

Alitea Guzmán - Kuruc.info