Egyszer egy szép holdas éjszakán elaludtam, és azt álmodtam, hogy ébren vagyok. Dobozokon keresztül ugrálok, egerek futkosnak a fal mentén, sarkvidéki hideg van, de nem a jegesmedve jön, hanem a postás. Levelet hoz: rendőrségi behajtás, levelet hoz, még egy rendőrségi behajtás, levelet hoz, bírósági behajtás, levelet hoz, a biztosító behajtója, a Vodafone behajtója, mindkettő nyilvánvalóan csaló, csak úgy mondom, mint aki álmában motyog. Dobozok, mi lehet bennük, és hol? Közben rémlik, hogy jön a mentő, egy ágyhoz vagyok kötözve, nem is olyan rossz, nem kell a kúthoz rohangálnom vízért, fáért a pajtába, de halló, nekem innen mégis csak mennem, kell, dolgom van, segítsééég!
A zalamerenyei polgármesteri hivatal
Dolgunk van, mert az, amit látunk, elkeserítő. A magyarok házai hónaljig vizesek, feszületei szépek, de boldogtalanul szürkék, letört sarkokkal, elmállott díszítményekkel, horpadásokkal. A főtéri Szentkoronás Mária a kisdeddel valami sárga majsszal lekenve, Máriának gyakorlatilag nincs orra, valaki vagy harminc esztendeje ellőtte csúzlival. Rendbe hoztuk mind a négyet. Koncertet adtunk, hogy legyen miből. És elkövettük azt a súlyos hibát, hogy elhelyeztük a pénzt a polgármesteri kasszában.
Aztán a szemtelen belgák, milliós (ha ugyan nem nagyobb) nyugdíjjal méltatlankodnak, hogy van képünk megzavarni a nyugalmukat azzal, hogy fát hasogatunk, időnként nyikorog a kútkerék, és ami önmagában is sátáni: ugatni merészelnek a kutyák. A két, biztos halálra ítélt kis jószág, akiket befogadtunk. Ő rúddal veregeti a madárfészket az ereszaljából, mert nem tűr társbérletet, és lazán átpöcköli a csikket a szomszéd telekre, mert neki csak JOGAI vannak, kötelessége semmi. No, persze nincs ezzel egyedül. Azt álmodom, hogy a belga elköltözött, és felébredvén látom: tényleg.
Egy bajjal kevesebb. Dolgozunk. Azon, hogy összeédesgessük a falut, amelynek lakói már rég elfeledték, hogy ünnepeik voltak, együtt töltött kegyeletteljes vagy éppen vigasságos idők. Az első közmeghallgatáson párjával voltak az emberek. Szó szerint. Ketten. Egyikük Papp Sándor, másikukra nem emlékszem. A falu fásult volt, közönyös, jogtudóst se találhatni benne, hiába kérnének elszámolást, ahhoz se konyítanak, hát feladták. A polgármester vígan élte világát, s a feltett kérdésre, miszerint miért olyan kátyúsak az utak, hogy némelyikbe belehajtva biciklistül Szenegálban köt ki az ember, kapott egy félvállról odavetett választ: itt még nem volt tengelytörés.
A hősi emlékmű
Aztán egy szép napon kenyértörésre került a sor, Ódor László Lajosnak kihívója akadt Papp Sándor zalamerenyei lakos személyében. Odvas fába nyúlt, s a vadméhek zajgó tömegben zúdultak ki onnan. Szúrtak, martak, akit csak értek. Sajátjaikat nem bántották, megismerték egymást, s ha véletlenül akadt volna valaki, aki az ő fazonjukat magára öltötte, akkor annak mézédes lett a világ. Eljött október 12-e, a választás napja. Kora este már gyűltek a falusiak a ház elé, ahol a szavazatok vártak a sorukra. Már későre járt, mert volt egy érvénytelen is köztük, számolgatták egyszer kétszer, ötször, de az eredmény megmakacsolta magát, és nem volt hajlandó változni, még a Fidesz által delegált biztos számára sem, így mindannyian aláírták és lepecsételték, ahogy kell. Így történhetett, hogy a bizottsági nagyfőnök kijött az ajtón, és közölte: 67 szavazattal Papp Sándor a polgármester, Ódor László Lajos 66-ot kapott (ugye-ugye?!), és volt egy érvénytelen szavazat. Azt mesélték, Ódor feje padlizsánszínt öltött, nem a kedvenc színem, de akkor biztos tetszett volna. Remegve kérdezte valakitől: mit lehet most tenni? Nem tudom, válaszolta az illető, de aztán mégis csak megoldódott a helyzet. A doboz Zalakarosra került. Ódor fellebbezett. A doboz dobozovics elutazott Zalaegerszegre, miközben az érvénytelen szavazat nagyon sírt. Kihallatszott. Valószínűleg megsajnálták szegényt, mert nem olyan rideg szívűek ám a politikusok, hogy meg ne szánjanak egy ilyen igazságtalanul megbélyegzett voksot, s ezzel öngyilkosságba kergessék! Megsimogatták a kis buksi fejét, és ő örömében érvényessé változott. Ez szerdán, a kora délutáni órákban történt. Papp Sándor meg várt, mert nem tudta, mit cselekedjen. Aztán fölhívta a Zala megyei főjegyzőt, mi a vizsgálat eredménye, és ő miért nem kapta meg, hiszen nagyon rövid a határidő. Ahogy Hofi mondaná: kézzejjedeee, nem tudta a főjegyző Papp Sándor polgármesterjelölt e-mail címét, lakhelyét, telefonszámát. Nem tudta!
Uramisten, most mit tegyünk? Telefon telefon hátán, segítségért könyörgünk, volt, aki megígérte, arra vártunk egy kicsit, aztán nem vártunk rá, kerestünk mást, ő is megígérte, de aztán valahogy elillant a lelkesedése, és halaszthatatlanul sürgős szombati tárgyalásra hivatkozott. Nyilván a tárgyalóteremben kellett megműteni valakit soron kívül, ugyanis heveny jogszabálygyulladásban szenvedett, amely az ő beavatkozása nélkül órákon belüli halált okoz. Újabb telefon, rögzítő, elmakogom, mit szeretnék, kérem, hívjon vissza. Nem hív. Zala megyében nincs eleven ügyvéd, akit elérhetnénk. Másnapra nyilvánvalóvá vált, hogy a keszthelyi jogász átvert, csak erről elfelejtett minket értesíteni. Ha akkor a szombat nem munkanap, akkor itt véget is ér a történet. Azonban akadt valaki Budapesten, aki kíváncsi volt a dologra. Rohanás Pestre. Kedélyesen elbeszélgetünk, pont úgy, mint akinek van erre ideje, s délben derült ki, hogy nincs elektronikusan bejegyzett aláírásra joga, mert mással szokott foglalkozni, és csak arra érvényes. Nézzük a papírt, csakis személyesen adható be a fellebbezés. Száguldás Zalaegerszegre, eltévedtünk, én bőgök, útbaigazítanak, rohanunk. Zalaegerszegen nem találjuk azt a rohadt utcát, egyik egyirányú utca a másikat éri, már elmúlt fél négy, Sándort kirúgom a kocsiból, loholjon és kérdezzen meg valakit, hol az a nyavalyás hivatal, és ha nem kíséri oda, ott helyben tépje meg! Én közben megállok egy kis utcában, és erősen gondolkodom, kihúzom-e valahogy egy illemhelyig. Végre, sikerült! Az időben átadott papírt FUTÁR viszi a Pécsi Ítélőtáblához, mert ha nem ér oda idejében, akkor a főjegyző a felelős. És kézzedee, a főjegyző tudta a címet. Bizony! Mint ahogy azt is nagyon jól tudta, hogy faxon is átküldhető, csak nem jutott eszükbe ezt odaírni, hiszen a főjegyző feje sem káptalan. Az ítélőtábla ítélt: a szavazat érvényes. Összeszalajtották a Zalamerenyei Választási Bizottság tagjait Zalakarosra, ahol kihirdették a diktátumot: új választás lesz. Egyikük megkérdezte a jegyzőt, meg lehet-e nézni a szavazólapokat? A villámcsapásnál gyorsabban jött a válasz: NEM! Mi több, január 18-a előtt sehogy sem kerülhet sor az eseményre. Aki időt nyer, életet nyer, tartja a mondás.
A plébánia egykori borospincéje (háttérben a Szent Mihály-templom)
A gépezet beindult. Ami nyolc év alatt nem történt meg, arra most mindre sor került. Ádvent csak a templomban volt, a falu főterén soha. Az idősek napjára négy esztendeje nem került sor. A köztérfigyelő kamerára kiírt pályázatot elutasították. Most minden megtörtént. A karácsonyi ünnepséget kilopták alólunk, megrendezték maguk. Az utat befoltozták. Két hétig tartotta magát. Akkor újra megcsinálták. Megünnepelték magukat a Fidesz 21. születésnapja alkalmából, olyan volt, mint egy középkori királyi vacsora, az asztal roskadásig tele ételekkel, bor patakzott, sör folyt, és whiskytől dülöngéltek, már akik ott voltak. Na ja, azért ehhez itt nem szoktak hozzá. Aztán jöhetett a tűzijáték.
És ez még mindig nem volt elég. A törvény előírja, hogy az ilyen típusú választás nem megismételt, hanem IDŐKÖZI. És ez a lényeg. Aki a megjelölt nap előtti hét péntekének 16. órájáig bejelentkezik a választási helyszínre, az szavazhat. A törvény, ahogy magáról is mondja jogszerű, bár etikátlan. Valami ilyesmit olvastam. Ne verjék az orromra, mert egy nagy tudású, tapasztalt jogász mondta nekem, úgy alkották meg a törvényeket, rendeleteket és minden egyebet, hogy mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja, és a végeredmény, ahogy már mondtam máskor is, az erősebb kutya ebédel.
A választás előtt a polgármester becsületszavát adta, ahogy Papp Sándor is, nem él egyikük sem ezzel a lehetőséggel. Aztán Ódor László Lajos (akinek nyilván a tisztesség márványszobrát avatják majd, ha minden így talál maradni) Nagykanizsáról átjelentkezett Zalamerenyére, és többeket rábírt ugyanerre. A falu lakói ismerik egymást, és csak pislogtak, mint a béka a gólyafészekben, mert hét-nyolc, hirtelen odaköltözővel találták magukat szemben. Az eredmény: Ódor László Lajos 73, Papp Sándor 70 szavazat.
Fellebbezés (már az ügyvéd szerint is fölösleges), de amíg egy porszem akad, addig söprünk. Elutasítva. Az indok: Papp Sándor talpig felelőtlen ember, a személyi számát megadta ugyan, de nem írta elé az 1-est. Tehát lehetetlen eldönteni, férfiú-e vagy nő. Esetleg semleges nemű vagy mindkettő. (Nem köll a lú, mer megszámótam a farka szőre szálát, oszt eggyee kevesebb vót.) Papp Sándor elkésett a papír benyújtásával. Ügyvéd bizonyít: nem késett el, a határozat jogszerűtlen. És most jön a lényeg:
Papp Sándor nem tudja bizonyítani, hogy az újonnan bejelentkezettek Ódor László Lajosra szavaztak. Mert, amint a jegyző tájékoztatott, az is lehetséges, hogy Ódor Papp Sándorra szavazott, vagy én, Papp Sándor felesége. Papp Sándor ellenében. Ez igen életszerű, mondhatnánk. Ha nem tudok bizonyítani, akkor mehetek a… hát szóval akárhova, ha meg igen, akkor irány a börtön, mert azt csak úgy tudhatom biztosan, ha jelen vagyok a szavazóhelyiségben, és megtekintem illegálisan a szavazó kitöltött lapját.
No, nálunk itt a vége, de szólok: Veszprém, Tapolca! Ez van.
A szerző néhány korábbi munkája:
- Szerelem
- Kétséges egység, avagy tahó-e a magyar paraszt?
- Kucsera Zsuzsa: Boldogság, lábhoz!