Némi zavar és tanácstalanság után teljes gőzre kapcsolt az izraeli hasbara (propaganda) kommandó. Az internetes fórumokat, televíziós hírműsorokat, nyomtatott és elektronikus médiát elárasztották a „szakértők” és propagandisták, akik megkísérlik megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. A cionista propagandakampány egyik fő üzenete: a palesztinok kezdeményezték a konfliktust azzal, hogy megöltek három zsidó fiatalt és rakétákat lőttek ki Izraelre, amelynek „joga van a védekezésre”. Azonban ez az állítás sem állja meg a helyét. (Miként természetesen arra sincsen semmiféle bizonyíték, hogy a palesztin ellenállók „élő pajzsként” használnának civileket, és hadianyagokat tárolnának iskolákban, kórházakban és lakóházakban. Vajon az ENSZ-iskolában – melyet szintén bombatalálat ért – is fegyverek voltak elrejtve?)

A közel-keleti konfliktus zsidó szemmel: balra a csúnya agresszor, jobbra a szegény áldozat

A három zsidó „fiatal” (valójában megszálló) elrablása június 12-én történt. A cionista nyugati sajtó hatalmas terjedelemben tudósított a három betolakodó eltűnéséről, a keresésükre irányuló erőfeszítésekről, majd a halálukról. (Az izraeli hatóságok egyébként már jóval korábban tudták, hogy mindhárom „fiatal” halott, erről azonban nem tájékoztatták a közvéleményt, mert propagandacélokból szerették volna minél tovább az ügyet a lapok címoldalán tartani.)

Jellemző módon azonban a nyugati sajtó, illetve a médiumokban megszólaló kétségbeejtően elfogult (és sok esetben tudatlan) „szakértők” egyáltalán nem említik meg az alábbi tényt: május 15-én, a palesztinok 1947/48-as tömeges elűzésére (Nakba) emlékező egyik békés tüntetésen, az izraeli katonák lelőttek két palesztin tinédzsert. (A 17 éves Nadim Siam Abu Nuwarát, valamint a 16 esztendős Mohammed Mahmoud Odeh Salamehet.) A tragikus eseményt egy videofelvétel is megörökítette, ezt valamilyen különös oknál fogva szintén nem mutogatják a cionista televíziókban), amelyen egyértelműen látható a két palesztin fiatal egyike, Nadim, amint békésen beszélget a társaival, amikor egyszer csak hirtelen összecsuklik. Halálát egy izraeli katona fegyveréből kilőtt lövedék okozta.

Nadim és Mohammed – mint oly sok ezer palesztin az elmúlt évtizedekben – a megszálló izraeli hadsereg terrorjának az áldozatai. Értük nem hullat könnyet a „kiegyensúlyozott” cionista média és a nyugati világ. Sőt, halálukat nem is igen emlegetik – ellentétben a három izraeli „fiatallal”, akiknek a balsorsáról hatalmas terjedelemben számolt be a nyugati sajtó. Pedig a palesztinok az őslakók azon a földön (legalább 1400 éve bizonyíthatóan azon a földön élnek, de egyes vélemények szerint régebben), ezzel szemben a zsidók a 20. század elején kezdtek tömegesen Palesztinába települni – állítólagos ókori jelenlétükre, valamint az isteni ígéretekre hivatkozva, melyek hitelességének elismerését egyetlen normális ember sem várhatja el a palesztinoktól. (A cionisták persze elvárják.) De sem Izraelben, sem a nyugati világban nem háborodott fel senki a két békésen tüntető palesztin halálán. Sőt, a szoros cionista pórázon tartott média arról sem tudósított, hogy mekkora dühöt és elkeseredést váltott ki a hosszú évtizedek óta izraeli megszállás és elnyomás alatt álló palesztinok körében az újabb hidegvérű mészárlás. És ez a düh és elkeseredés okozta, hogy valakiknél elszakadt a cérna, és a három zsidó megszálló fiatalember (egyikük, a 19 éves Eyal Yifrach, egyébként katona volt, tehát még csak ártatlannak sem nevezhető) meggyilkolásával vettek elégtételt. Majd ezután következett a horrorisztikus reakció: zsidó telepesek elfogtak, majd élve megégettek egy palesztin tizenévest. A cionista médiumok szörnyülködtek egy keveset, de nem felejtették el a közvélemény emlékezetébe idézni, hogy a gyalázatos bűncselekmény csupán „válasz” volt és „bosszú” a szélsőséges zsidók részéről. De megint csak ugyanott tartunk: a nyugati média - melyről el kellene hinnünk, hogy nem áll a zsidóság befolyása alatt -, az izraeliek minden bűnös tettét azzal mentegeti, hogy az csupán „válasz” valamely korábbi palesztin „terrorcselekményre”. Arról mélységes hallgatás van a nyugati „szakértők” és „újságírók” körében, hogy azok a bizonyos palesztin „terrorcselekmények” általában valamilyen korábbi zsidó bűntettnek a következményei. (Miként persze a teljesen félrevezetően „izraeli-palesztin konfliktusként” bemutatott tragikus eseménysorozat kiváltó oka sem más, mint a cionista gyarmatosítás, terror és népirtás.)

A cionista pénzen kitartott nyugati politikai elit és média azon hazug állítása sem állja meg a helyét, mely szerint a palesztin rakétatámadások miatt vált szükségessé a Gázai övezet elleni támadás. A valóságban ugyanis már a három zsidó meggyilkolását megelőző hónapokban az izraeli terroristák számos alkalommal lőttek le fegyvertelen civileket Izrael és a Gázai övezet határa közelében illetve a Jordán folyó nyugati partján. A zsidó gyilkosok megöltek egy mentálisan sérült nőt, több földművest is és békés tüntetőket is.

A Human Rights Watch emberjogi szervezet adatai szerint csupán 2014 első két hónapjában négy fegyvertelen palesztint mészároltak le és hatvanat sebesítettek meg az izraeli terroristák a Gázai övezet és a zsidó állam határvidékén, mégpedig úgy, hogy izraeli oldalról adták le a lövéseket. Vajon meddig kellene tűrniük a gázai palesztinoknak, hogy Izrael nem csupán a hét éve tartó, fojtogató blokád révén éhezteti és teszi tönkre a parányi területen élő 1,7 millió embert, de még rendszeresen lő is rájuk a határ túloldaláról? Melyik nép tűrné el ezt a terrort? (A 2007-ben, a Hamász előző évi választási győzelme, illetve a demokratikus úton megválasztott Hamász-kormány megdöntése céljából, amerikai és izraeli segédlettel megkísérelt puccskísérlet kudarca nyomán bevezetett blokád következménye nem csak a nyomor, az éhség, de számos haláleset is történt a gyógyszerhiány miatt, illetve azért, mert súlyos betegeket sem engedtek átlépni a határon.)

A Hamász hagyományos álláspontja régóta az, hogy mivel a cionisták csak az erő nyelvén értenek, ezért nem szabad tétlenül szemlélni Izrael rémtetteit. Más szavakkal: meg kell fizettetni a megszállókkal bűncselekményeik árát. Régebben egyes palesztin ellenálló csoportok – más eszközük nem lévén – öngyilkos merényletekkel próbáltak visszavágni, „megfizettetni az árát” az izraeli terrorcselekményeknek. Csakhogy az öngyilkos merényletek igencsak rossz fényben tüntették fel a palesztinokat. (Holott az előzményeket és az állig felfegyverzett zsidó állam terrorját figyelembe véve a kérdés némileg összetettebb.) Miután a palesztinoknak sem hagyományos haderejük, sem tengeri vagy légi flottájuk nincsen, és nem áll mögöttük egyetlen nagyhatalom sem (Irán legfeljebb középhatalomnak tekinthető, és az iráni segítség össze sem vethető az Izraelnek nyújtott, elképesztő összegű támogatással), nemigen marad a palesztin ellenállás számára más választás, minthogy kezdetleges rakétákkal próbálja elrettenteni a vérszomjas Izraelt. Igaz, a rakéták nagy részét az amerikai pénzen kifejlesztett úgynevezett Vaskupola-rendszer megsemmisíti, némelyik azonban mégis okoz némi kárt, és pszichológiai hatása is van, mert legalább némi nyugtalanságban tartja a megszállókat. Ha az izraeliek halomra gyilkolhatják, otthonaikból elűzhetik, blokád alatt tarthatják a palesztinokat, emberi és nemzeti jogaikat semmibe vehetik, akkor a megszállók se aludjanak nyugodtan. De mi mást tehetne a palesztin ellenállás? Vajon a semmittevés, az erőszakos cselekmények válasz nélkül hagyása nem éppen felbátorítja, és további gaztettekre ösztönzi az olyan ragadozó természetű államokat, mint amilyen Izrael?

Ráadásul a zsidók nemcsak a Gázai övezetben gyilkolnak, hanem más megszállt területeken is. 2013-ban 16 dokumentálható esetben lőttek le olyan palesztinokat az izraeli terroristák, akik sem köveket nem dobáltak, sem tüntetéseken nem vettek részt. (De a békés tüntetők, sőt a kődobáló demonstrálók agyonlövése is erkölcstelen és jogellenes cselekedet.) A mostani palesztin rakétatámadások okait keresve feltétlenül utalni kell továbbá arra is, hogy a három zsidó megszálló gyilkosai utáni hajsza során több száz palesztint tartóztattak le teljesen indokolatlanul, sokakat pedig az izraeli terroristák meg is öltek. Természetesen a „kiegyensúlyozott” nyugati média figyelmét az izraeli hadsereg június 12. (vagyis a három zsidó megszálló eltűnése) után foganatosított véres megtorló akciói sem keltették fel.

Régi, bevált izraeli trükk egyébként, hogy az ellenfeleiket vádolják agresszióval akkor, amikor ők maguk a támadó fél. Az 1967-es háború a cionisták magyarázata szerint például azért tört ki, mert szíriai oldalról izraeli településekre adtak le lövéseket. Ezzel szemben – mint azt Mose Dayan tábornok egy interjúban később bevallotta – valójában az izraeliek provokálták a szíriaiakat azzal, hogy buldózereket vonultattak fel a két államot elválasztó demilitarizált övezetbe. A szíriai hadsereg ágyútűzzel válaszolt. Izrael csak erre várt: megvolt végre az indok az erőteljes izraeli fellépéshez. Így vette kezdetét az úgynevezett hatnapos háború, melynek során a zsidók elfoglalták a Golán-fennsíkot, Ciszjordániát, Kelet-Jeruzsálemet és a Gázai övezetet.

Perge Ottó - Kuruc.info