Nézze,

nem hinném, hogy egyetlen föld fölötti sajtóorgánumban olvashat tevékenységéről egy olyan tömör és őszinte értékelést, mint itt. Amellyel nagyon sokan egyet fognak érteni, még az ön táborából is. Mert ráéreznek, hogy igaz.

Az ön egész kampányából engem az a negatívum nyűgözött le, hogy minden látható kényszer és racionális mérlegelés nélkül a vesztő lapra tett. Ön, akit én nagyon nem szeretek, de eredményét tekintve jóval többre tartok, mint az önt kényszerből támogató értelmiségi holdudvar, vagy a jobboldali sajtó és a jobboldali politikusok. Egyszerűen tény, hogy ön az, akinek köszönhetően az MSZP még nem jutott arra a sorsra, mint a lengyel baloldal, holott önök nem nevezhetők annak.

Egy ideig még úgy tűnt, hogy hosszú évek után meglátta azt a félszeműek által is nehezen észre nem vehető fehér foltot, amelyet a magyar politikai spektrumban a baloldal hűlt helye jelképez. A közhellyé vált mondás szerint a politika, akár a természet, nem tűri a vákuumot. Ön mintha ezt egy tavaly kora tavaszi heurisztikus pillanatában meglátta volna. Mert észrevette azt, hogy a hazai politikai palettán a radikális jobboldal mellett csak féljobboldali-félbaloldi és neoliberális pártok vannak, azaz valóban győzni csak egy igazán baloldali - alternatívát jelentő - formációval lehet, mert az a térfél az egyetlen lefedetlen. És akkor ön láthatóan elhatározta, hogy betölti a légüres politikai szegmenset.

Ez volt az, amikor május elején elutazott Párizsba a Jean Jaures Alapítvány és az Európai Progresszív Tanulmányok Alapítványának konferenciájára. Ez volt az a fórum, ahol ön Hollande francia elnök után mondta lassú szájmozgással úgy, hogy mindenki megértse: „progresszív baloldali fordulatra van szükség”. Ön ott az Európai Uniót arra sarkalta, hogy a szolidaritást írják zászlajukra. Azt is mondta, hogy hazájában, Magyarországon erősen nő az euroszkeptikusok száma. Ez volt az a fórum is, ahol az unió neoliberális politikája akkora pofonokat kapott, hogy a rendezvénynek otthont adó Mutualité nagytermének fala adta a másikat. Ott ismételgette, hogy pártja nem neoliberális, hanem baloldali.

Ez holdudvaruk körében irtózatos rémületet keltett. Ami június harmadik harmadában már a zsidók tébolyult riadalmát és gyűlöletét eredményezte. A Márai által előszeretettel aljzsidóknak nevezett csoport egyik prominens példányánál, Farkasházy Tivadar nyaralójában rendezett szárszói találkozón a németországi irodalmi holokauszt-biznisz egyik élőhalott haszonélvezője, Konrád György akkor bődülte el magát, hogy Bajnai-Mesterházy-tandem kell, amelyben az önt cseléddé tevő feladata az lenne, ha taposna a kormánynál ülő Bajnainak.

Ez volt az ön sorsának végzetes fordulópontja, igen rövid pünkösdi királyságának végére téve pontot. Utána minden csak lefelé ment. Egy csapásra feladta a baloldalivá válásnak nem csak álmát, de reális lehetőségét, sőt pártja újraerősödésének lehetőségét is.

Ami azután jött, az a siralmas múltba fordulás lett úgy, hogy az még a múltnál is súlyosabb helyzet elé állította önt, de immár úgy, hogy még reménye sem lehet. Csupán az, hogy az a szennycsatorna, amelyben arccal lefelé fordulva végzi, netán csupán vizeletet tartalmaz és nem székletet is.

Nevezzük újabb fordulatát, a szárszói visszafordulást visszazsidósodásnak, amely a korábbitól abban a markáns különbségben mutatkozik meg, hogy ma már a nép (az ön zsidajainak népesség) nagy része jóval érzékenyebb az arcokra, hangokra, és a hangoztatott liberális lózungok valóságtartalmára. Hatványozottan megnőtt felismerőképességük. 24 év után már tudják, hogy minden, amit hirdetnek, valójában mire megy ki. Két dologra. Elűzni az „antiszemitákat” (a filoszemita Fideszt és a Jobbikot) és megint dönteni a milliárdokat a holdudvarnak.

Amikor a „nagy öregeket”, Kovács Lászlót és Lendvai Ildikót, ezt a két matuzsálemi köpönyegfordító judeopolitikust visszavette, az irány egyértelművé vált. Vissza az MSZP zsidó dominancia alatt álló múltjába. Ön érthetetlenül alávetette magát Konrád és az egész liberális zsidó establishment taposási parancsának, élén a médiával. Nem értette azt, hogy az ön szerepe – a saját érdekéből nézve – nem a megalázkodás és parancskövetés lett volna, hanem megnyerni a választásokat, ami után az ön kezéből evett volna az a médiazsidó- és kapcsolt elit, amely önt már akkor is megjósolhatóan az „összefogás” felé rugdalta, amelyre sikeresen kényszerítette. Egy olyan összefogásról van szó, amelyben az egyes csoportok arculata annyiban különbözik csak egymástól, mint a Hírtévében az arcát egy pár hete a felvételen elhomályosító, majomalakzatba oltott média-zsidóbűnöző Zentai Péter különbözik méltó párjaitól, mint például Ungvári Tamástól, Bánó Andrástól, Gerő Andrástól és a többi étvágymegvonó hasonmásaitól. Semmiben. És ez olyannyira visszataszító hatású lett a magyar társadalom nagy részének, hogy médiareprezentánsain keresztül a rájuk hányt virtuális hányadékból önre is dézsányi jut.

Vagyis amit ön egyszerűen nem értett meg az az, hogy ez a társaság mára ultrataszítóvá vált a választók szemében, a Lipótváros és annak a rendszerváltás után a XII. kerületbe kitelepült expatjai kivételével. Amikor ön bekapcsolja a Klubrádiót és bolgárgyörgyei, váradijúliái, rangoskatalinjai percnyi szünet nélkül holokausztoznak, szélsőségeseznek és használják a halálosan unalmassá vált klisékifejezéseket a toleranciától a rasszizmusig bezárólag, azaz mindazt a dögunalmas és halálra utáltatott lószart, amellyel tele van nem csak a magyar közéleti padlás, a magyar médiaugar, a magyar aszfalt, de még a Strabag is, ön automatikusan vesztes lett.

Nem érti, Mesterházy? Ön, aki az iszonyatos vereségtől való pánikjában végre megfogalmazta a „kormányváltó összefogásának” nyolc pontját úgy, hogy annak egyetlen pontját nem szentelte az ön arcát jelentő média-aljzsidóság nemhogy fő, de egyetlen melléktémájának sem, tudat alatt és zsigerileg ön nem a médiazsidók irányába, hanem a siker irányába akart lépni. De már késő volt egy Gyurcsánnyal, Bajnaival, Fodorral és egy Szabó Rebével terhelt politikai állatkert hátterében.

Ha nem tudnám, Mesterházy, hogy az interneten van egy bizonyos hossz, amely után már lankad a legtöbb ember figyelme, folytatnám levelemet, mert azért belelendültem. De nem teszem, mert tudom, hogy bizony van egy ilyen hossz.

Ezért befejezem nyílt levelemet, amellyel – tudom – a választás előtt csaknem egy héttel már ön is egyetért. Befejezem egy fontos tanulsággal.

Van egy mély, nagyon mély igazság, amit a jobboldalon is csak nagyon, de nagyon kevesen tudnak.

Mindenki azt hiszi, hogy a zsidók hatalma végtelen. Ön is elhitte. A nagy trükk az, Mesterházy, hogy a valóban létező, roppant befolyásukat részben annak köszönhetik, hogy ezt sikerült elhitetniük, ellenfeleiket a félelemtől a cselekvés mezsgyéjén lebénítva.

Holott nézze meg Orbánt. Ő és csapata kinyal minden elé és fölé tett zsidó segget, de ennek ellenére utálják. Zsigerileg Gyurcsányt és főleg Bajnait imádják. Ha a helyi és a globális zsidó hatalmon múlna, az utóbbiak nyernének, önt maguk elé tolva. Ezzel szemben április 6-án – a zsidók vágya ellenére – nem ők fognak nyerni.

Ön pedig életbiztosítás nélküli politikai hulla lesz. De talán e levél végére megértette, hogy mekkora barom és önpusztító volt.

Ezt a levelet tegnap este éppen akkor fejeztem be, amikor szemem elé került az új botrány. Pártigazgatójuk, Velez Árpád nem túlzottan kódolt zsidóellenes szövege került napvilágra. Lázadása az ellen, hogy a zsidók nyúlták le az MSZP helyett a pénzeket és követelte, hogy egy újabb hatalomra jutás után az a virtigli balosoké legyen.

Ekkor határoztam el, hogy végül is leleplezem magát, tegezésre térve át.

Ugye, Attila, emlékszel arra a valladolidi estére, amikor 1995 szeptemberének végén egy ottani kedélyes diákkocsmában, egy nagy magyar társaságban több liter sangria leöblítése után teli szájjal üvöltötted, hogy Hornnak „ki kellene basznia a rohadt SZDSZ-es zsidó bandát” a koalícióból? Kijelentésed akkor nagy sikert aratott. Mostani tevékenységed pedig nagy kudarccal ért véget.

Ugye levonod ezt a második tanulságot is?

Szalonna János