2005. június 19-én a hivatalos látogatáson Izraelben tartózkodó Orbán Viktor felkereste a cionizmus egyik alapító atyjának, Theodor Herzlnek a síremlékét, majd ellátogatott a Jád Vásem Intézetbe, ahol fejet hajtott a holokauszt zsidó áldozatainak emléke előtt, ezt követően pedig az intézmény igazgatójával tárgyalva javasolta, hogy gróf Esterházy János is kapja meg a zsidómentőknek járó Világ Igaza címet. Vendéglátójával, Szilvan Salom külügyminiszterrel folytatott megbeszélésén a felek elfogadhatatlannak nevezték az Európában újonnan feltámadó antiszemitizmust, megállapítva, hogy ez a jelenség Nyugat-Európában különösen a baloldalon erős, jellemzője az Amerika-, a globalizáció- és az Izrael-ellenesség. Orbán találkozott a Likud politikusaival is. Ekkor hangzott el az azóta már legendássá vált kijelentés: „A Likud az egy nemzeti párt, kormányzó párt és nemzeti párt Izraelben. Mi is nemzeti párt vagyunk Magyarországon, az elveink is közel vannak egymáshoz, szeretnénk, hogy ha a jövőben az együttműködésünk még szorosabb lenne, mint a múltban volt. Ennek a jövőre nézve lehet jelentősége” – jelentette ki a Fidesz elnöke. Lett is, miként rögtön látni fogjuk.

A „történelmi jelentőségű” orbáni mondatok épp nyolc évvel ezelőtt hangzottak el. S hogy hazánk jelenlegi miniszterelnöke akkori kijelentését mennyire komolyan gondolta, arról tanúskodnak az elmúlt három év fejleményei, metaforikusan szólva úgy is fogalmazhatunk, hogy napjainkban érik be a nyolc esztendővel ezelőtti vetés termése. Mind bőségesebben. S aligha valami tévképzet vagy összeesküvés-elmélet mondatja azt velünk, hogy Magyarország ma nem más, mint a zsidó világbirodalom egyik közép-európai provinciája. Közismert, hisz maga Simon Peresz izraeli államelnök nyilatkoztatta ki 2007 őszén, miszerint a jelenkorban birodalmakat, szuperhatalmakat nem a hagyományos eszközökkel, reguláris és jól felfegyverzett hadakkal, háborúk kirobbantásával (persze azzal is) lehet létrehozni, hanem gazdasági-pénzügyi trükkökkel, amelyek révén és a világmédia kézbentartásával egy láthatatlan háttérhatalom a világ nagy részét leigázhatja és rabszolgasorba döntheti. Peresz nem kertelt: már akkor kijelentette, hogy zsidó tőkés érdekeltségek felvásárolják Magyarországot. Igaz, ekkor még – a napjainkra aggodalomra okot adóan megromlott egészségi állapotú – Gyurcsány Ferenc volt Magyarország miniszterelnöke, s természetesen a szocialista-szabaddemokrata kormány úgy nyugtázta a pereszi nyilatkozatot, mintha mi sem történt volna, azonban jogfolytonos módon ugyanezt az irányvonalat folytatta a Fidesz-KDNP-kormányzat is 2010-től.

Tekintsük át a „felvásárlás” tényeinek szemszögből csak a legutóbbi néhány hét politikai történéseit. Azon túl, hogy állami és pártvezetők rendszeresen járnak Izraelbe, ahol Isten tudja, miféle titkos üzleti és politikai paktumokat kötnek a zsidó állam elitjével, újra és újra hitet tesznek az antiszemitizmus elleni harc létjogosultsága és fontossága mellett. Ebből a szempontból különösen visszatetsző és hányingerkeltő volt Rétvári Bencének, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárának legutóbbi izraeli látogatása. A gyarmati főhatósághoz jelentéstételre rendelt budapesti rezidens szinte könyörgött a zsidóknak, hogy érjék el bármilyen eszközzel hírportálunk lekapcsolását, a világhálón való elérhetetlenné tételét, továbbá, vessék latba befolyásukat és kapcsolatrendszerüket a Jobbik mielőbbi betiltása érdekében. Aligha tévedünk, ha kijelentjük, hogy egy ilyen szánalmas, szervilis könyörgés elhangzását követően magyar állami szuverenitásról és függetlenségről teljességgel értelmetlen beszélni, egyáltalán a puszta gondolatát is felvetni ennek.

Az ideológiai átnevelés, valamint a gyarmati rabszolga népesség tudatának átprogramozása abban a tekintetben is „jó ütemben” halad, hogy éppen hétfőn szavazta meg a mameluk-parlament azt a határozati javaslatot, amely lényegében véve kötelezővé teszi a középiskolások számára az auschwitz-birkenaui munkatábor meglátogatását. Mintha eddig nem lett volna alaposan túlreprezentált az ún. holokauszt megismertetése történelemoktatásunkban, s úgy általánosságban tekintve, nem jutna éves átlagban minden egyes naptári napra két holokauszt-emléknap Magyarországon. Ami – valljuk be őszintén – már egetverően unalmas és provokatív célzatú is egyben.

Tovább folytatva a Fidesz-Likud-nász „áldásos” következményeinek áttekintését, megállapíthatjuk, hogy 2010 óta folyamatosan afféle „isteni ajándékként” egy bizonyos Efraim Zuroff nevű köztörvényes bandita úgy jár-kel Magyarországon és követeli tisztességben megőszült magyar hazafiak bebörtönzését – nem egyszer halálba is kergetve őket –, mintha erre neki bármiféle morális, jogi vagy politikai alapja volna. Azonban az egész történetben nem is ez a legtragikusabb és leggroteszkebb. Zuroff csak azt teszi, amit a bosszú népének prominensei az ókortól fogva, ha úgy tetszik az Eszter-féle purim óta cselekszenek. Tegnapi hír, miszerint a gyűlölettébolyban szenvedő utolsó esélyes vadász parancsára a Budapesti Nyomozó Ügyészség ún. háborús bűntett miatt vádiratot nyújtott be Csatáry László ellen a Fővárosi Törvényszékhez. Nos, e hír hallatán tegyük fel a lényegi kérdést. Az addig rendben van, hogy a veszettül soviniszta és fajgyűlölő, bitóra való Zuroff azt teszi, amit „választott népisége” okán tennie kell. De miért ugrik az ő füttyentésére a Budapesti Nyomozó Ügyészség? E bűnüldöző csúcsszervezet talán csak nem héber érdekek mentén nyomoz, ily módon súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelentve? Magát a vádiratot tekintve pedig teljes mértékben lejáratják magukat és az egész szakmát a budapesti perzekútorok. Vegyünk néhány „perdöntőnek” szánt kitételt a szövegből!

"Horváth György rendőr vezérőrnagy, főkapitány-helyettes 1944. május elején a vádlottat mint rendőr-segédfogalmazót nevezte ki a téglagyári (Kassán – L.Zs.) internáló- és gyűjtőtábor elöljárójának." Kizárólag ezen a mondaton összeomlik az egész koncepciós koholmány. Segédfogalmazót nem szoktak semmiféle elöljárói feladat ellátásával megbízni. Ez az állítás nagyjából akkora képtelenség, mint a chicagói, Magyarországról elszármazott „holokauszt-túlélők” által a MÁV ellen indított per keresetlevelében szereplő orbitális hazugság, miszerint 1944-ben a magyar vasutasok deportálandó zsidókat lőttek volna agyon. Aztán folytassuk tovább szövegelemzésünket: „a deportálandók közé tartozó egyik személy erre vonatkozó, kifejezett kérése ellenére megtiltotta, hogy a kb. 80 fővel telezsúfolt, ablaktalan tehervagonokon az abban tartózkodók amúgy is embertelen körülményeinek megkönnyítése érdekében ablakokat vágjanak." Nos, ez az állítás is úgy baromság és abszurd hazugság, ahogy van. Vajon a körülményeket figyelembe véve, hogyan is kellett volna ezeknek a nyílásoknak elkészülniük? Kézifűrésszel? Esetleg konzervnyitóval? S miért csak a szerelvény egyetlen kocsijáról tesznek említést? A többi kocsira miért nem kellett ablakot vágni? Úgy véljük, hihetőbben kellene az ügyészeknek hazudozniuk! Mindazonáltal a fenti történet is mutatja, hogy a Likud testvérpártjának uralma alatt zsidó, vagyis idegen érdekek képviseletében már ennyi is elegendő egy ártatlan öregember meghurcolásához, esetleges halálba kergetéséhez, ami egyébként a Zuroff nevű aljas gazember nyíltan bevallott és hirdetett célja is.

Konklúzióként megállapíthatjuk tehát, hogy nyolc esztendővel ezelőtt Orbán valóban történelmi kijelentést tett, a Likud-Fidesz házasság kánaáni termékenységűnek bizonyult, az addig is kivételezett helyzetben lévő magyarországi zsidóság előtt – a beköltözőkkel folyamatosan gyarapodva – soha nem látott lehetőségek nyíltak meg: a Kárpát-medence középső része lett az új „ígéret földje”. Mindenféle vonatkozásban. Ám magyarként csak annyit válaszolhatunk erre, hogy köszönjük, nem kérünk belőle: sem az országhódító-gyarmatosító héberekből, sem az őket kiszolgáló Fideszből, egyáltalán senkiből, aki nem ennek a nemzetnek a javán, boldogulásán és feltámasztásán munkálkodik.

Lipusz Zsolt – Kuruc.info