Amíg gyengék vagyunk, nem tudunk mást tenni, mint tudomásul venni, hogy a küzdelem fegyvernemét mindig az erősebb ellenfél határozza meg. De meg kell ismernünk az adott fegyver előnyeit és hátrányait, mielőtt csatába indulunk.

1 birka 1 szavazat - a demokrácia lényege

E fegyver(nem) a demokrácia. Churchill szavai pontosan fordítva igazak: a központosított hatalom nem jó, de sajnos jobbat még nem talált ki senki. A felvilágosodás idején megszülető nemzetközi háttérhatalom tudta, hogy csak totális diktatúra segítségével tudja a föld teljes lakosságát irányítani, ezért fontos neki, hogy hasonló természetű riválisa sohase támadhasson. Ezért terjesztette el a központi hatalom helyett az „önkényuralom”, vagy „diktatúra” elnevezést, s ezért sugallja, hogy a parlamentáris demokrácia a legkorszerűbb, legmodernebb, legtökéletesebb társadalmi berendezkedés. Valójában a legtökéletlenebb. Természetesen a központi hatalom minősége, értéke a közjó szolgálatának mértékétől függ. Ha egy Istennel kapcsolatot ápoló, de keménykezű vezetőről van szó, az nemzetének javára fogja gyakorolni erős irányító hatalmát. Ha viszont egy egoista gazember, akkor a polgárok nyomorogni fognak, és előbb-utóbb fellázadnak: polgárháborúban, szabadságharccal próbálják elkergetni a despotát.

A demokrácia ezzel szemben mindig a legrosszabb megoldás. Kontraszelekció során kerülnek pozícióba az intrikus és korrupt politikusok. Ez a rendszer arra való, hogy a nemzetet megossza, ideológiák segítségével az egyes társadalmi csoportokat egymás ellen heccelje, s ezzel kösse le figyelmüket, miközben észrevétlenül szívja vérét a nemzetközi háttérhatalom és hazai lakájaik. Ez a sakkban tartás művészete. A „demokratikus ellensúly” szabálya azt jelenti, hogy a két legerősebb, egymással rivalizáló pártot nem szabad sem túlságosan megerősödni, sem túlságosan meggyengülni hagyniuk. A háttérhatalom persze dönthet úgy is, hogy a legmegbízhatóbb csatlósaiból diktatúrát alakít (kommunizmus). Ennek azonban hosszú távon két veszélye is van számukra: az első, hogy nem teljesen kizárható a szabadságharc kitörése (1956); a második pedig abban áll, hogy a rendszer eszmei metamorfózis során nemzeti érdekűvé alakulhat (Dél-amerikai országok). Ezért tehát mindenképpen hasznosabb számukra a kétpártrendszer. Gondosan ügyelnek rá, hogy arányuk mindig a 70%-30% illetve a 60%-40% között ingadozzék, és lehetőleg kb. 4-8 évente billenjen át hol ennek, hol annak oldalára. E billegés feltételeit pénzügyi eszközökkel, és a média közvéleményt formáló sugallataival könnyedén biztosíthatják. Ha az egyik félnek sikerül 80% fölé emelkednie, könnyen központi hatalom jöhet létre, mely esetleg szembeszegülhet a háttérhatalom elvárásainak, (Pl. Oroszország.) Ha pedig 50-50%-os arány stabilizálódik, gyakorlatilag megbénulhat egy ország működése (pl. a jelenlegi Olaszországban). Mindkét váltópárt fő feladata – háttérből irányítóik szempontjából –, hogy gátolja egymás munkáját, melyet esetleg mégis a nemzet érdekében végezne.

Természetesen számolnak a mindenkori harmadik erővel, mely rendszerint az értelmiségi középosztály soraiból alakul ki, és megerősödve komoly riválisa lehet a két nagy párt gyengébbikének. A háttérhatalom számára mindig ez a legveszélyesebb társadalmi mozgalom, mely más országok hasonló szervezeteivel nemzetközileg összefogva hovatovább veszélyeztetheti világhatalmukat is. Ennél fogva komoly erőket mozgósítanak a harmadik erő közömbösítésére. Erre több megoldási modelljük is ismeretes.

A preventív megoldás a középosztály ritkítása, fölmorzsolása. Próbálkozhatnak a harmadik párt kulcsembereinek korrumpálásával, ez esetben sikerül kihúzni a mozgalom méregfogát. Így a választási „mérleg nyelvévé” degradálódik; adott esetben kockázat nélkül át is veheti az egyik, túlságosan meggyengülő középpárt szerepét. Másik megoldás az ügynökök beépítése és aknamunkája, a viszályok szításával történő „leszalámizás”. Nem árt mindezeket átgondolnunk és figyelemben tartanunk, midőn ellenfeleink azt kukorékolják, hogy ők csak demokratikus erőkkel hajlandók szóba állni. A mi feladatunk nem az, hogy szóba álljunk velük, hanem hogy a nemzetet meggyőzzük erkölcsi-szakmai kompetenciánkról, s szolgálatukra kormányzati szerephez jussunk.

Végső kétségbeesésükben, aberrált ellenfeleink egy aberrált módon preparált jogrend segítségével, megpróbálhatják kordában tartani a nemzeti radikális harmadik erőt. Erre szolgálnak a saját demokratikus rendszerüknek nevetséges frivolsággal ellent mondó ideológiai szankciók: törvények a „gyűlöletbeszéd”, „kirekesztés”, „holokauszt-tagadás”, „rasszizmus”, „antiszemitizmus”, s az aktuális „lex Kuruc.info” a magunkfajták megrendszabályozására. Ezek elsődleges célja, hogy lehetetlenné tegye a cionista háttérhatalom leleplezését és kritikáját. Gondoljuk csak el, miről beszél Orbán Viktor, a nemzetközi illuminátus maffia talpnyaló lakája, amikor nyilvánosan „zéró toleranciát” hirdet meg az antiszemitizmussal szemben: kilátásba helyezi mindazok megbüntetését, kiiktatását a közéletből, akik bírálni merészelik e világ fejedelmének helytartóit.

Pedig mi nem hatalmukat irigyelve, hanem az elnyomottak iránti részvétből, szeretett nemzetünket éltetve, és minden kizsákmányolt testvérnép iránti szolidaritásból leplezzük le aljasságaikat! Ha lehet, a központi hatalom megragadásával, ha erre nincs mód, a demokrácia eszközeivel. Lényeg, hogy némának, tétlennek maradni most már nemcsak cinkosság, hanem ezen túlmenően: társtettesség! Egy igaz magyar hazafi ma már csak antiszemita lehet! És antiszemitának lenni nem mások életére törést jelent, hanem ártatlan áldozatok tömegeinek védelmét. A sátán megrostál minket is, de aki mindvégig hű marad, örökli az élet koszorúját.

Krisztus megjövendölte, hogy leendő tanítványait meghurcoltatások, megtorlások érik az igazság megvallásáért, egészen az esetleges mártírhalálig. Viszont bátorságot, bölcsességet, vigaszt ígért Szentlelke által, s ráadásul az örök életet: szebb jövőt!

Tarnóczy Szabolcs - Kuruc.info