Korábbi ígéretemhez híven, röviden elmélkedni szeretnék pártunk belső feszültségeiről is.
A Jobbik legőszintébb, legjobb szándékú rajongói sem eshetnek abba a hibába, hogy mozgalmunkat hibátlannak tartják. „Odi et amo”, mondta Horatius: Aki esztelenül rajong, az előbb-utóbb kiábrándul, s utána a legádázabb gyűlöletre képes. Így van ez a szerelemben, de az ideológiák terén is. Ezért csak eszményekért, ideákért szabad lelkesednünk, nem esendő személyekért. Természetes, hogy tiszteljük a bátor, tettekben és hitben elől járó és példát mutató vezető személyeket, de tudomásul kell vennünk emberi korlátaikat, számolnunk kell esendőségükkel. Kölcsönös, őszinte, de tapintatosan építő kritikával próbáljuk meg egyengetni a közös utat, tudván, mi sem vagyunk mentesek az emberi gyarlóságoktól. József Attila szavai: – „érte haragszom, nem ellene” – megfontolandó bölcsesség lehetnek e tekintetben.
A közvélemény-kutató társaságok felmérési adatai általában megegyeznek a tekintetben, hogy a jobbikos szavazótábor legizmosabb az ifjúság soraiban, de kevésbé vallásos, mint a Fidesz-KDNP szavazóbázisa. Noha a Jobbik egyértelműen keresztény identitású pártnak definiálja magát. Mi rejlik e látszólagos ellentmondás mögött?
Az ifjúság mindenkor a progresszív változások mozgatórugója volt a történelemben (márciusi ifjak, pesti srácok). Bátrak, mert még nincs vesztenivalójuk, viszont saját szebb jövőjük a tét. Azonban tudomásul kell vennünk azt is, hogy az elmúlt hatvanhét esztendő kommunista és liberális ideológiai terrorja az ifjúságtól erőszakkal elrabolta a vallásos világnézetet. Megfosztotta megismerésének lehetőségétől, így valós választásra sem volt lehetősége, hogy tudja, mit vállal eszmeileg, vagy mit utasít el! Az iskolák folyamatos, gyalázkodó, antiklerikális propagandája, a megfélemlített nagyszülők és szülők cinkos hallgatása vezetett oda, hogy korunk fiatalsága gyermekkora óta hitetlen vagy agnosztikus, és mindenek előtt kereszténységellenes.
Ezért van, hogy minduntalan felteszik a kérdést: miért kellene egy jobbikosnak kereszténynek lennie? Mit jelent mozgalmunk öndefiníciójában, hogy keresztény párt vagyunk? Ifjúságunk – önhibáján kívül – még nem tudja a választ. Ezért sürgető, hogy mind a párttagság, mind a szimpatizánsok körében vallásos misszió is folyjék. Az el nem számoltatott, újjá nem született keresztény magyar hierarchiáknak meg kellene értenie, milyen fontos lenne a közös célok érdekében az ifjúsági misszió. Milyen óriási jelentősége lenne annak, ha a forradalmi tettekre kész, nemzeti radikális ifjúság újra Krisztusra találna!
A megtérés és újjászületés – túl az individuális egzisztencia pozitív változásain – a politikai szférában is alapvető megújulást hozhatna. Hiszen egy hívő politikus egészen más erkölcsi értékek alapján igyekszik politizálni, mint egy agnosztikus. Nem a formális egyházhoz tartozásról beszélek! A Fidesz-KDNP frakció többsége rendelkezik keresztlevéllel, de ez nem akadályozza meg őket abban, hogy naponta a megfeszített Krisztus arcába köpjenek. Egy Balog Zoltán református lelkész nemcsak az egész nemzetet, de Krisztusát alázza meg Szaniszló Ferenc meghurcolásával. Mert Szaniszló – Krisztus követőjeként és példájára – nyíltan leleplezi politikusaink farizeizmusát, bűnbánatra, megtérésre szólítva fel nem csak a nemzetet, hanem a rajta élősködő zsidó- és cigánybűnöző rétegeket is. Számtalanszor leszögezve, hogy messzemenően nem minden zsidó és cigány bűnöző!
Egy teológiai plágiumdoktor, a katolikus Semjén Zsolt naponta prostituálja a rábízott eszményt a cionista Fidesz feltételek nélküli kielégítésével. Ha a bécsi magyarok közt vendégeskedik, szemforgató módon Vona Gábort is megszégyenítően hazafias beszédet mond, odahaza ezzel szemben megmosolyogja és lekezeli azokat, akik az Országgyűlésben hasonló szónoklatokat tartanak. Pontosan ez az a farizeusság, amit Jézus oly sokszor ostorozott!
A Jobbik radikális változást akar minden téren, a politikai közéletben is. Akik még mindig nem értik, mért kell, deklarációnkhoz hűségesen keresztény pártnak lennünk, azoknak mondom: mert csak ez lehet döntő minőségi különbségünk a politikai elithez képest! Csak a keresztlevelén és ünnepi istentisztelet-látogatásain túlmenően elkötelezett, és tevékeny keresztény ismeri saját gyarló belső természetét, és benne az áteredő bűn hatásait. Alázatosan szembenéz ezzel, és napi önvizsgálattal igyekszik az erkölcsi fejlődésre. A buzgó katolikus rendszeresen gyónik, ami azt jelenti, hogy lelkiismerete igényt tart a szakadatlan morális jobbulásra, a rendszeres külső kontrollra, s alázatosan elfogadja testvéreinek ehhez szükséges bölcs tanácsait. De a megújult protestáns felekezetek is gyakorolják a rendszeres bűnvallomást, s a tapasztaltabb testvérekhez fordulnak, hogy azok tanácsaikkal, imáikkal segítsék lelki fejlődésüket.
Amikor naponta tapasztaljuk a politikus elit romlottságát, vajon lehet-e pozitívabb üzenetünk a kormányzásra készülő Jobbik számára, hogy térjen meg, naponta újuljon meg lelkileg? Felteszem a költői kérdést: vajon így alakultak volna-e az események Pősze, Endrésik, Szegedi, Rozgonyi, Lenhardt stb. esetében, ha napi áldozók, heti gyónók lettek volna?! Egészen biztos, hogy nem. Pártunk vezetői között sokan találták meg életük központját Krisztusban, és így, emberi gyarlóságuk ellenére az elmúlt 22 év politikai elitjénél minőségileg tisztább nemzetvezetésre számíthat az, aki jövőre rájuk szavaz. A belső szerénység szuverén forradalmiságot eredményez. Aki állandó párbeszédben áll Jézussal, az nem fogja holnap érdekből szembeköpni mai önmagát. s főként nem csapja be szavazóit, nem fog álnemzeti érdekből szolgálni azoknak, akik nemzetünket el akarják pusztítani…
Tarnóczy Szabolcs