Karsai László – aki számára a létező legfőbb bűn a zsidóság kollektív megbélyegzése – a Stop.hu című internetes portálnak adott interjújában úgy vélekedett, hogy akik az egyetemek bölcsészkarára jelentkeznek, azok „mindennek a legalja”. Maga Karsai egyébként 1994 óta folyamatosan a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán oktat. (Korábban pedig 1975-től 1987-ig is ott tanított, köszönhetően annak, hogy édesapja, a kommunista Karsai Elek fiacskájának a hóna alá nyúlt, és elindította pályáján.)
Nem tudom, lehetséges-e mélyebbre süllyednie egy egyetemen oktató „történésznek”: pontosan két évvel ezelőtt ugyanis Karsai azt is beismerte, hogy fő kutatási területének – a holokausztnak – a részletkérdései nem érdeklik. Most pedig ország-világ előtt kinyilvánítja, hogy diákjait „mindennek a legaljának” tartja. De vajon mi kényszeríti Karsai Lászlót arra, hogy az egyetemen történelmet oktasson? Ha utálja a diákjait, és nem érdekli az, amivel foglalkozik, akkor miért nem hagyja abba ezt az egészet? Gondolom, szép kis fizetést tesz zsebre, de barátai távozása esetén sem hagynák őt éhen halni. (De a nyugdíja miatt sem kellene aggodalmaskodnia ebben a „náci” és „rasszista” országban.)
Mindenesetre örvendetes fejlemény, hogy Karsai elvesztette hidegvérét és most dühös. Talán még sincsen minden veszve, és a magyarság sorsa jobbra fordul. A riporter feltette Karsainak a kérdést: mit szól ahhoz, egy nemrég publikált közvélemény-kutatás szerint az egyetemisták 33 százaléka a Jobbikot támogatja? Hazánk „legtekintélyesebb holokauszt-történésze” válaszában kijelentette: „A fejkvóta-rendszer bevezetésével gigantikus méretű óvodává züllesztették az egész felsőoktatást. Ezen belül is, akik ma a bölcsészkarra mennek, mindennek a legalja. Nem beszélnek nyelveket, frusztráltak, mert nem vették fel őket egy komolyabb - jogász vagy közgazdász - szakra, alulképzettek, motiválatlanok. Épp ezért nagyon fogékonyak a Trianon-szindrómára, a történelmünk előző kétezer évét pedig kitöltik hun-magyar mítoszokkal és sámánizmussal.”
Karsai László a továbbiakban arról elmélkedett, hogy a „Trianon-szindrómás mindent Trianon prizmáján keresztül néz, nem foglalkozik az odáig vezető úttal, azzal, hogy a magyar kormányok milyen hibákat követtek el, és ebből ered a Horthy-kultusz is.” Márpedig aki a „Trianon-szindrómában” „szenved”, az Karsai szerint egyúttal „félművelt” is. Ezen a ponton szükségesnek tartom megjegyezni, hogy a jobbikos fiatalok egy része nem Horthy-rajongó, hanem a kormányzó egykori radikális jobboldali ellenzékének nézeteit osztja. Ami annyit jelent, hogy kemény bírálattal illetik a Trianon előtti és utáni magyar kormányok működését, és magának Horthy Miklósnak a tetteit is.
Ha azonban Karsai a „Trianon-szindróma” létezése fölött kesereg, akkor mit szóljunk mi, magyarok a „holokauszt-szindrómához”? Vajon az éjjel-nappal megemlékező, a képtelennél-képtelenebb „visszaemlékezéseket” terjesztő, hazugságok tömkelegét hirdető, kárpótlás címén hatalmas pénzeket kizsaroló holokauszt-propagandisták nem szenvednek „holokauszt-szindrómában”? És vajon melyik „szindróma” tüneteit propagálják óriási erővel a médiában, filmekben, kiadványokban és az iskolákban? Melyik „szindróma” lett az államhatalom erejével hivatalos rangra emelve?
Karsai nyilatkozatában elrettentő példaként megemlítette Vona Gábor, Raffay Ernő és a „nagyhangú holokauszt-tagadó, nyíregyházi történelemtanár”, Lipusz Zsolt nevét, mint akik ugyan „történész kollégái”, de "nackóznak", vagyis „nacionalista eszméket terjesztenek.” (Lipusz Zsolt egyébként jó ideje nem tanít Nyíregyházán. Ami pedig a „nagyhangot” illeti, gondolkozzon már el Karsai, vajon ki szerepel jóval többet a „fősodratú” médiában, ő vagy Lipusz Zsolt? ) Nagyszerű volt hallani Karsaitól, hogy „ma az oktatói kar egy része nyíltan irredenta”, és mint mondta, „a fiatalabb tanárok jelentős része beállt a konzervatív-kereszténynek nevezett kurzus mögé”. (Bárcsak lenne egy konzervatív-keresztény kurzus Magyarországon, de még csak nyomokban sem létezik!) Karsai azon is kesergett, hogy véget ért a hozzá hasonló történelemhamísitók információs monopóliuma: „A hallgatók az interneten is szabadon hozzáférnek az ilyen jellegű anyagokhoz, és a könyvesboltok is tele vannak szakirodalommal" – jelentette ki sajnálkozva.
Karsai keserűsége és bűnbakkeresése már-már elmekórtani tünet: neki és kommunista-liberális-cionista kollégáinak hosszú évek óta rendelkezésére áll minden nyilvános fórum, konferenciákra járogatnak szerte a világban, ösztöndíjak sokaságát nyerik el, előadásokat tartanak idehaza és külföldön, könyveik, cikkeik rendre megjelennek, ennek ellenére mégis a diákjaikat szidják, amiért másképpen merészelnek gondolkodni a történelemről, mint ők. De sem Karsainak, sem a hozzá közel álló történész bagázs egyetlen tagjának sem jut eszébe, hogy egy kicsit magába nézzen, és eltöprengjen azon, mit rontottak el ők maguk. Mert két lehetőség van: vagy rossz módszerekkel igyekeztek eladni a portékájukat, vagy pedig maga az áru – a hazug történelem – volt eleve romlott. Az sincsen kizárva természetesen, hogy a hazug – és kizárólag a zsidóság szempontjai alapján felépített – történelemszemléletük és az annak propagálására használt módszerek egyszerre lepleződtek le.
Karsai László szerint a „Trianon-szindróma” terjedéséért és a Jobbik befolyásának erősödéséért felelős a „fejkvóta-rendszer”, a „hallgatók perspektívátlansága”, Vona Gábor, Lipusz Zsolt, Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum, a Jobbik, a „nackózó tanárok”, egyszóval mindenki más, csak ő, valamint faj- és eszmetársai állnak makulátlanul és tisztán a világban. Amit az örvendetesen kétségbeesett Karsai képtelen megérteni, az a következő: hiába a hatalmas pénzekkel megtámogatott holokauszt-propaganda, és hiába a sok évtizedes kommunista és liberális-cionista agymosás, bizony az internetnek is köszönhetően egyre több fiatalnak nyílik fel a szeme, és hála Istennek egyre többen ismerik fel, hogy miféle hazug és idegen érdekeket szolgáló mesékkel etetik őket „történelemoktatás” címén.
Az interjú végén a magyar társadalom is megkapta a magáét a teljesen elveszettnek látszó Karsaitól. „A magyar társadalom nem érzékeny a demokráciára, nem érdekli ez az egész.” Hiábavaló lenne elvárni hazánk „vezető történészétől”, hogy végre komolyan eltöprengjen azon: vajon miért ment el a kedve a magyar társadalomnak az úgynevezett demokráciától?
Perge Ottó - Kuruc.info