Szilágyi József úrnak a Bárdossyról dec. 9-én a Nyugat.hu-n megjelent, nem éppen hízelgő eszmefuttatásával kapcsolatban (mivel személyét a cikkében egyértelműen háborús bűnösként aposztrofálja) alábbi észrevételeimmel, kizárólag az általam ismert (talán nem közismert?) tényekre szorítkozva, szeretném a helyére tenni a hivatalos és ellenséges forrásokból 66 év óta belénk sulykolt, dezinformált megközelítést és ténymegállapításokat.

A Nyugat.hu főszerkesztőjének megküldött alábbi hozzászólásomat a Nyugat.hu még olvasói levél formájában sem volt hajlandó leközölni mind a mai napig, de még egy elutasító válaszra sem méltattak.

B.Kiss-Tóth László: Bárdossy László védelmében

Történészek, politikusok közt - és nem csak a jobboldalon (!) - ma már eléggé megoszlanak a háborús időszak kezdetén miniszterelnökösködő Bárdossy Lászlóról alkotott vélemények.

Mondandómat talán azzal kezdeném, hogy 2001-ben a MIÉP beadványát a Bárdossy-per újratárgyalására a Legfőbb Ügyészség befogadta, de a perújrafelvételhez a bíróságnak kellett kimondania a végszót. Néhány közismert személyiség, többek között "szadeszista" politikusok (Mécs Imre, Demszky Gábor) és Zoltai Gusztáv a Mazsihisz elnöke (volt munkásőr!) tiltakoztak ellene, ami feltehetően befolyásolta a független (?) és pártatlan (?) magyar bíróságot és talán ezáltal, a kezdeményezést elutasították...

A tiltakozók származásától most tekintsünk el. Az egész történésből mégis kilóg a lóláb, mert a bosszúra szomjazó Major Ákos zsidó vérbíró bírói tanácsa volt az ítélethozó. (Major Ákosról még annyit illik tudni, hogy az '56-os forradalom leverése utáni megtorlási perekben kirendelt védőként (!) mindig a forradalmárok ítéletének súlyosbítását kérte a bíróságtól...)

Bárdossy a kivégzése előtti percekben a Markó utcai Kisfogház udvarán 1946. jan.10-én

Ugye tudjuk, hogy törvényi változás vagy újratárgyalás folytán hozott ítéletváltoztatás nélkül nincs rehabilitáció? Amennyiben egy pert újratárgyalnak, még nem biztos, hogy az eredeti ítélet megváltoztatására is sor kerül.
Akkor meg mitől féltek ezek az ágáló jóemberek és a befolyásolt igazság(talanság)szolgáltatási szerv? Talán, mégsem mertek szembenézni azzal a lehetőséggel, hogy a peres eljárás során esetleg beigazolódhatna az a sokak által hangoztatott vélemény, hogy a névadónkat koncepciós perben ítélték halálra, és az esetleges, megismételt peres eljárás során olyan események, személyek vagy adatok megismerésére is sor kerülhetne, amelyeket eddig eltitkoltak a közvélemény elől. Vagy szándékosan félreinformálták az ország (első világháborútól, tanácsköztársaságtól, trianoni országrabló, nemzetgyalázó paktum következményeitől és a második világháborútól) oly sokat szenvedett lakosságát?

Megjegyzem, az igazuk tudatában lévő ágálók, ha bizonyítékokkal is rendelkeztek volna, akkor azt a Bárdossy mellett szóló bizonyítékok ellenében átadhatták volna az ügyészségnek vagy a bíróságnak. A nyilvános újratárgyalásokon ők is (talán még beavatkozóként is) részt vehettek volna, és ha Bárdossy háborús bűnössége ismételten megállapítást nyert volna, akkor a MIÉP egy óriási öngólt lőtt volna, a tiltakozók meg gyönyörűségükben, diadalittasan még a feneküket is a földhöz csapkodhatták volna... No, persze! Ha az a volna (akkor is, meg most is) ott nem lett volna... Egyértelműnek látszik, hogy sem az ágálók, sem az általuk befolyásolt (i)gazságszolgáltatás bírája, nem mertek szembenézni a tényekkel, mindnyájan féltek a hivatalos eljárás során esetleg kiderülő igazságtól.

Mielőtt rátérnék a Bárdossy miniszterelnöksége idején (1941. ápr. 3. - 1942. márc. 7-e között) történt eseményekre, amelyekkel a szóban forgó cikkben is meg lett vádolva, néhány jogszerű tényre felhívnám az olvasó figyelmét: Akár "országrengető", akár közállapot-befolyásoló rendelkezést is hoztak odafent, azt az országgyűlésnek mindig el kellett fogadnia és a kormányzónak is a beleegyezését kellett adnia, különben a rendelkezés nem lép(het)ett volna hatályba és nem
kerül(hetet)t volna sor a kihirdetésére sem...

Például:

A cikkíró szerint: "A szombathelyi Bárdossy László volt az, aki a Don mellé küldte a magyar katonákat, még Horthy is kínosnak találta a személyét."

- Kassa, és Munkács (feltételezett vagy beigazolódott szovjet) bombázása, valamint Rahó melletti vasúti szerelvény géppuskázása után '41. június 27-én történt a hadiállapot bejelentése a Szovjetunióval. '41-ben azonban csak a Kárpát-csoport (1. Hegyi dandár és 8. Határvadász dandár, majd júliustól a Gyorshadtest,) novembertől pedig a Magyar Megszálló Erők 5 dandárral vett részt az offenzívában. A II-ik Magyar Hadsereget csak később hozták létre és 1942 április 17-e és június 27-e között vitték ki a keleti frontra. Ki is volt akkor a miniszterelnök? Hát, 1942. márc. 10-e és 1944. márc. 22-e között már a hinta-palintás Kállay!

A nemzetgyűlés jóváhagyása és az országos főparancsnok, azaz a legfőbb hadúr nélkül ez pedig nem lett volna lehetséges. Egyébként v. Szombathelyi (Knausz!) Ferenc vezérezredes, a honvéd vezérkar főnöke, Werth Henrik vezérezredes, honvéd vezérkari főnök, Bartha Károly magyar királyi titkos főtanácsos, honvédelmi miniszter, Jány Gusztáv vezérezredes, hadseregparancsnok, ennek lebonyolításában talán sokkal inkább illetékes lehetett, mint Bárdossy. Ha Horthy és az országgyűlés nem adta volna áldását a Szovjetunió megtámadására, akkor vajon mi történt volna? Ugyanis az alsó és felsőház (tudomásom szerint a szocdemek kivételével) elfogadták a bejelentést. Vajon, az igennel szavazó képviselőket és a kormányzót is, akinek egyértelműen közük volt a Szovjetunió megtámadásához, vajon miért nem vonták perbe? Megjegyzem, hogy a sztálingrádi, Don-kanyari óriási vérveszteséges csaták idején is (1943-ban) Kállay volt a miniszterelnök.

*

Szakály Sándor történész a História 1992. februári számában A "hadüzenet". Egy minisztertanácsi jegyzőkönyv margójára 1941. június 26. c. írásában írta:

Először (?) Lévai Jenő „A margitkörúti vészbírák” című, 1945-ben megjelent könyvében volt olvasható: „Bárdossy az Országgyűlés előzetes hozzájárulása nélkül, tehát teljesen törvénytelenül megállapítja:... a támadások következtében Magyarország és a Szovjetunió között beállott a hadiállapot!” Lévai Jenő nyomán sokan mások is átvették ezt a megállapítást. Helyesen is tették volna ezt, amennyiben 1941-ben csak az 1920. évi I. törvénycikk, illetve annak 13.§-a lett volna érvényben és hadüzenetről lett volna szó. Az említett törvénycikk 13.§-a kimondta, hogy „Hadüzenethez vagy a hadseregnek az ország határain kívül alkalmazásához és békekötéshez a nemzetgyűlés előzetes hozzájárulása szükséges.” 1941 júniusában azonban érvényben volt az 1920. évi XVII. törvénycikk is, amely az 1920. évi I. törvénycikk novellája volt. Ennek a törvénycikknek a 2.§-a a következőket tartalmazta: „Az 1920: I. tc. 13.§-ának ötödik bekezdése második mondatként a következő rendelkezéssel egészíttetik ki: Közvetlen fenyegető veszély esetében a kormányzó a magyar összminisztérium felelőssége és a nemzetgyűlés késedelem nélkül kikérendő utólagos hozzájárulása mellett a hadseregnek az ország határain kívül alkalmazását elrendelheti.”

Horthy Miklós és a „m. kir. kormány” ennek a törvénynek a szellemében cselekedett. Nem intézett kérdést, netán tiltakozó jegyzéket a szovjet kormányhoz. Megragadta az adódó ürügyet, hogy végre hadba léphessen a Szovjetunió ellen.

Tehát, a könyv szerint Bárdossy csak megállapította a hadiállapotot és nem rendelt el, nem utasított!

Ullein-Reviczky Antal írta a Német háború-orosz béke c. emlékiratában:

Bárdossy László 1941. júl. 24-én – utólag - kérte a parlament formális jóváhagyását a Szovjetunió elleni háborúhoz való csatlakozást kimondó kormányzói döntéshez, amit a parlament október 23-án adott meg. A puszta tény bejelentése azonban már jóval korábban a képviselőházban jún. 27-én, a felsőházban júl. 4-én megtörtént. A képviselők nem tiltakoztak.

*

Szilágyi úr Bárdossyról azt állítja, hogy: "Ő volt az, aki engedélyezte, hogy húszezer magyarországi németet besorozzanak az SS-be.

- Ebből annyi igaz, hogy a Bárdossy-kormány 1942 januárban, a Waffen-SS első toborzását engedélyezte csak a magyarországi németség körében, leginkább a visszacsatolt területeken,
de a jelentkezők közül tizennyolcezer főt találtak alkalmasnak. Tehát, csak az alkalmasak lettek besorozva, de a jelentkezés csak önkéntes alapon történő lehetőség volt a számukra és nem behívóparanccsal történt a besorozás! Egyébként a második toborzásról 1943 májusában már Kállay Miklós kormányával köttetett megállapodás, amikor a Volksbund vezérkarának némi agitációja eredményeképpen az önkéntesen jelentkezők közül 1944 februárjára mégis meglett a húszezer fő.

*

Az 1941. augusztus 8-án elfogadott "harmadik zsidótörvény" (1941. XV. tc.) a cikkíró állításával ellentétben, hogy lehetővé tette, hogy zsidókat hurcoljanak a koncentrációs táborokba, szerintem nem fedi a valóságot.

- A harmadik zsidótörvény ugyanis a zsidó és nemzsidó házasságkötését és nemi közösülését tiltja és ennek megszegőit (a nemzsidót is!) 5 évig terjedően első esetben börtönnel, hivatalvesztéssel, politikai jog gyakorlásának megvonásával, utóbbi esetben fogházzal, hivatalvesztéssel és a politikai jog megvonásával büntetik. Illetve, ezzel kapcsolatban van még egy-két kisebb fajsúlyú eset, amikor egy évig, ill. 3 hónapig terjedő börtön vagy fogházbüntetést kaphat az elkövető. De ebben a hivatkozott törvényben szó sincsen semmiféle deportálásról, koncentrációs táborokba hurcolásról!

Vajon, az igennel szavazó országgyűlési képviselőket és a megszavazott törvényt kézjegyével ellátó kormányzót miért nem vonták perbe?

Szerintem nem fedi a valóságot Szilágyi úr azon kijelentése sem, hogy: "szinte Bárdossy az egyetlen, akit az egymást váltó kurzusok nem rehabilitáltak!"

Miért? A szintén háborús bűnökkel vádolt, halálra ítélt és kivégzettek közül, hogy csak néhányat említsek: Baky Lászlót, Basch Ferencet, Budinszky Lászlót, Csia Sándort, v. Endre Lászlót, Gaál Csabát, Gera Józsefet, Hain Pétert, Hindy Ivánt, Hubay Kálmánt, Imrédy Bélát, Jány Gusztávot, Jaross Andort, Kassai Ferencet, b. Kemény Gábort, v. dr. Kolozsváry-Borcsa Mihályt, Kovarc Emilt, gr. Pálffy Fidélt, Rajniss Ferencet, Reményi-Schneller Lajost, Szombathelyi Ferencet, Szöllősy Jenőt, Sztójay Dömét, Vajna Gábort, vajon hol és mikor rehabilitálták? Szálasi Ferencet szándékosan nem említettem.

Azt még csak megértem (ha nem is értek vele egyet), hogy a több évig tartó háborús állapotok után (a megszálló orosz csapatok gazdaságilag, politikailag, védelmileg, törvénykezésileg stb. működtetett "felügyelete" alatt), a dicsőséges Szovjetunió vezérkara felé az itthoni moszkovitáknak produkálni kellett valamit, azt azonban már kevésbé, hogy egyesek sem 55 év, sem 66 év elmúltával sem képesek túllépni a saját árnyékukon.

*

Megjegyzem, két évvel ezelőtt, a Bárdossy László Emléktársaság megalakulása után, a Nyugat.hu portálon, Pais-H Szilvia asszonytól is elítélő cikk jelent meg a társaságunkról és Bárdossyról. Bárdossyt ő is háborús bűnösnek nyilvánította, de akkor szándékosan nem akartam gerjeszteni az indulatokat.

Akkori és azóta sem szűnő megtámadtatásunk okán azonban csendesen megjegyzem most, így utólag, hogy egyesek imádott Kádárának is több száz '56-os forradalmár honfitársunk kivégzéséért és több tízezer bebörtönzéséért kellene felelnie, de sajnos, ezt már nem érhette meg. Sokan a forradalom elárulójának, hazaárulónak, tömeggyilkosnak mondják, mégis létezik egy nevével fémjelzett társaság. Vajon annak létjogosultságát Önök vagy a t. Olvasóik miért nem kérdőjelezik meg?

Ha posztumusz jogilag lehetne egy halott ellen büntetőpert megindítani, nem csak a halott büntetőperét és ítéletét felülvizsgálni (ami Bárdossy esetében a hatalom arroganciája következtében nem következhetett be), akkor minden bizonnyal tömegével lennének ma Magyarországon olyan sérelmet szenvedett honfitársaink, akik a halott Kádárt is az elmúlt 22 év alatt a felsorolt bűncselekmények miatt már rég feljelentették volna.

B.Kiss-Tóth László
Bárdossy László Emléktársaság