Testvér, jogom van őszintén szólani hozzád, mert nemcsak a verőfényt jártam veled együtt, hanem a zimankót is annakidején. Jussom van hát szemedbe mondani az igazat, akkor is, ha sebez.

Szánalmas vagy Testvér, és elszomorító. Évek óta hallottad a közeledő dörgést s most mégis úgy állsz a viharban, mint egy megrémült gyermek, kit készületlenül és tehetetlenül futnál, de nem tudod hová, életösztönöd a kapzsi önzés váltakozva kerget erre-arra, minden eszedbe jut, mint végső menedék, csak az nem, ami természetes és egyszerű. Riadsz, és másokat riasztasz, tétovázol, kapkodsz, rémülten meredsz a jövőre, mely ront feléd, mint a bőszült bika s elfelejted, hogy ember vagy s karodat mozgatni tudod a védekezésre.

Sötéten mondod: rossz időket élsz és nehéz napokat. Pedig nem az idők a rosszak, csupán az emberek s nem a napok nehezek, mi vagyunk gyöngék és hitványak hozzájuk. Szép a világ és jó, csak az ember rontja el időnkint. Évszázadok alatt sokszor elromlott már s rendre mindég helyrejött megint. Győzhetetlen az élet, akár a fű vagy az erdő. S bátran bízhatsz az évszakok rendjében, mert nem ember igazítja azt, hanem maga az Isten.

Ne félj, ne bújj, ne fuss sehova. Markold szorosan tieid kezét s ha veszedelem dübörög ajtód előtt: nyugodtan nézz a szemébe. A tisztákat és erőseket elkerüli a vész. Emberséggel küzdj a sorsodért, hogy megérdemeld a felkelő napot. Törvény a világban, hogy aki nem tud harcolni önmagáért, az nem való arra, hogy éljen.

Ne gondolj most is apró önzéseidre, segíts inkább azokon, akik bajban vannak, mert rajtad is lesz, aki segítsen, ha bajba kerülsz. Ne engedd lelkedbe férkőzni a gyűlöletet, bármilyen emberi hitványsággal is találkoznál össze. Példát mutass inkább a gyengék felé,
hogy erősödjenek tőle.

A győzelem, a végső győzelem, Testvér, azé, aki megáll a helyén. Mint viharban a tölgyfa, melynek tépett lombján záporok múltával mindig felragyog újra a szivárványos napfény. Csak az vész el, aki gyenge. Aki falevél a szélben, akinek gyökere nincs, aki súlytalan, mint a pitypang léha magja. Csak az vész el, aki nem méltó arra, hogy éljen. Csak az vész el, aki elveszti önmagát.

Bízzál magadban, Testvér. Abban, hogy erős vagy, mert becsületes vagy, tiszta vagy. Ne mástól várj segítséget, ne álmodozz váratlan csodáról. A csoda benned kell legyen, mint rejtett csíra a magban.

Semmitől ne félj. Állj meg bátran és nyugodtan, ahol állni rendelt a sors. Nézz szembe a világgal s gondolj arra, hogy ahol Isten élni rendelt, ott nem vonhatja meg tőled senki e jogot.

Kolozsvár, 1944. szeptember 22.

(Megjelent: Ellenzék, 1944. szeptember 23.)

Kapcsolódó: Wass Albert: Patkányok honfoglalása