A radikális jobboldalon sokakat meglepett, hogy milyen meleg fogadtatásban részesült Moszkvában a tömeggyilkos izraeli államfő. Pedig egyáltalán nem kellene csodálkoznunk: egyrészt Vladimir Putyin hatalomra jutása óta jó kapcsolatot igyekszik ápolni Izraellel, másrészt pedig az orosz államfő egyáltalán nem alázkodott meg a zsidók előtt.

Mert igaz ugyan, hogy a tárgyalások folyamán Putyin megemlékezett a „hatmillió áldozatról”, a „holokauszt” szörnyűségeiről, és elítélte az „antiszemitizmust”. Ezzel szemben viszont Simon Peresztől is megkövetelték az oroszok a hasonló gesztusokat: neki is fejet kellett hajtania a „háború orosz áldozatai előtt”, és méltatnia kellett a „Vörös Hadsereg hősiességét”. Ráadásul Putyin nem felejtette el kihangsúlyozni, hogy míg a „koncentrációs táborokban 6 millió zsidót öltek meg”, addig a Szovjetunió 27 millió polgárát és katonáját veszítette el a háború során”. És persze igaz, hogy Moszkvában átadták a rendeltetésének „a világ legnagyobb zsidó központját”, azonban Putyin nyár eleji izraeli látogatása idején a Vörös Hadsereg katonáinak állított emlékművet is felavattak. Egy szó mint száz: Vladimir Putyin nem nyalta fényesre a padlót sem az izraeli államfő, sem más zsidó vezető előtt, vagyis nem úgy viselkedett, mint ahogy például a gerinctelen és gyáva magyarországi politikusok szoktak.

Az orosz vezetésen belül persze megoszlanak a vélemények az Izraelhez fűződő kapcsolat tekintetében. Vannak ugyanis olyan orosz politikusok, akik Amerikával szemben Kínával, Iránnal, Venezuelával fűznék szorosabbra a kapcsolatokat, és erőteljes támogatásban részesítenék a palesztin szabadságharcosokat valamint a cionista hegemónia ellen fellépő arab politikai erőket. Mások viszont - Vladimir Putyinnal az élükön - úgy ítélik meg, hogy Oroszország számára az iszlám fundamentalizmus jelenti a legsúlyosabb veszélyt, ezért célszerű a „közös ellenséggel” szemben Izraellel és nyugati csatlósaival keresni a szövetségkötés lehetőségeit. Ezen kívül pedig az Izrael-párti orosz vezetők úgy ítélik meg, a Közel-Keleten minden bizonnyal hosszú évtizedekig izraeli-amerikai hegemónia érvényesül majd, ezért nem sok értelme van a meglehetősen gyenge ellenálló mozgalmakkal – és a még talpon maradt egyetlen független állammal, Iránnal – szövetkezni. További roppant nyomós érv az Izraellel fenntartott jó viszony mellett, hogy a zsidó üzletemberek jelentős befektetéseire is számítanak, sőt Moszkva fejlett izraeli katonai technológiát (állítólag pilóta nélküli harci gépeket) is szeretne vásárolni Izraeltől.

Putyin alighanem úgy gondolja, hadd jöjjön csak a zsidó tőke, ahhoz neki van elég ereje, hogy megakadályozza a zsidóság túlzott térnyerését és a hatalmas ország felvásárlását. Az orosz államfő annál is inkább lehet magabiztos a „választottakkal” szemben, mert hatalomra jutását követően látványosan leszámolt néhány bűnöző zsidó milliárdossal, megakadályozva ezzel, hogy Oroszország a nemzetközi cionista oligarchia befolyása alá kerüljön. Különös történelmi párhuzam, de tény, hogy Sztálin a 30-as években – igaz, borzasztó terrorral – szintén leszámolt a bolsevik forradalom óta a pártot és az országot irányító zsidó kommunisták egy részével. Akik túlélték a vérengzéseket, azokat pedig engedelmességre kényszerítette. Magyarán: Sztálin parancsolt a zsidóknak, nem pedig azok őneki. A nemzetközi zsidósággal pedig együttműködött, mert úgy ítélte meg, Oroszország számára a fő veszélyt Németország jelenti.

Putyin tehát - számos más állam vezetőivel ellentétben - nem gerinctelenségből, nem gyávaságból, nem megalkuvásból, nem saját hatalma megőrzésének szándékával igyekszik szorosabbra fűzni az orosz-izraeli kapcsolatokat. Kizárólag hazája vélt vagy valós érdekeit tartja szem előtt. Kétségtelen persze, hogy ha Moszkva a cionistákkal még erőteljesebben barátkozik, akkor kénytelen lesz - legalábbis részben - sorsukra hagyni a palesztinokat, valamint egyik legszorosabb szövetségesét, az össztűz alatt álló damaszkuszi rendszert, és alighanem Iránt is – de mint tudjuk, a „nemzeti érdek” mindent felülír. De tegyük a szívünkre a kezünket: ha mondjuk úgy ítélnénk meg, hogy a kínai-magyar kapcsolatok erősítése feltétlen előnyös a magyar nemzet számára, okosan tennénk-e, ha felszólalnánk az elnyomott tibetiek és az újgurok védelmében?

Én ugyanakkor a magam részéről azon a véleményen vagyok, hogy Oroszország és Kína súlyos stratégiai hibát követ el, amikor – az iszlám jelentette fenyegetéstől megrettenve - a hátrálás, az együttműködés útját választja az egyelőre még hatalmas katonai túlerőben lévő cionista birodalommal szemben. Mert mire a lassú „gazdasági építkezés” gyümölcsei beérnek, addigra a Közel-Kelet és Közép-Ázsia is a cionisták teljes befolyása alatt fog állni. Akkor pedig Kína és Oroszország kutyaszorítóba kerül, és nem csupán azért, mert amerikai katonai támaszpontok sokasága lesz a határaik mentén, de azért is, mert a további gazdasági fejlődésükhöz nélkülözhetetlen energiaforrások egy részétől is el lesznek zárva.

Oroszország számára tehát ugyanaz a sorsdöntő, történelmi kérdés merül fel, mint Európa számára: mi a nagyobb veszély, az iszlám előretörése, vagy a cionista világbirodalom további fennállása és terjeszkedése? Vladimir Putyin – számos nyugat-európai radikális párt álláspontjával megegyezően – az iszlámot tartja a fő veszedelemnek, és ezért hajlandó együttműködni Izraellel. Az egymilliónál is több Oroszországból érkezett bevándorlóval rendelkező zsidó állam pedig nem csupán óriási üzleti lehetőségeket szimatol a két állam kapcsolatainak látványos javulása esetén (egyes cionista körök pedig talán ismét megpróbálkoznak befolyásuk alá vonni az orosz államot), hanem szeretnék a moszkvai vezetést végképp eltántorítani Irán, Szíria és a palesztinok támogatásától. Ha például Moszkva teljesen kihátrálna Teherán mögül, akkor azzal az Iszlám Köztársaság elleni háború megindításának egyik súlyos akadálya is elhárulna. Érthető, ha a cionista rezsim céljai megvalósítása érdekében hajlandó „elfelejteni” és „megbocsátani” Putyinnak a zsidó oligarchák kiseprűzését, illetve az Iránnak, Szíriának és más muzulmán államoknak nyújtott gazdasági és katonai támogatást.

Perge Ottó - Kuruc.info

Kapcsolódó: Toleranciamúzeumot nyitott meg Putyin Peresszel: "Soha nem felejtjük el a holokausztot!"