"A felkelők is sokkal tapasztaltabbak voltak, gázmaszkokkal és csúzlikkal szerelkeztek fel, gyorsan mozogva fárasztották a páncélzatukkal nehezen mozgó karhatalmistákat. Ezért volt sokkal kevesebb sérült is, mint korábban. Információs, tájékoztatási központokat, sms-hálózatokat hoztunk létre, amelyek kitûnően mûködtek."

Igen: Márciusban Újra Kezdtük. Januári bejelentésem nem talált süket fülekre, s a korábbi évek 600 körüli adatához képest 1200 megmozdulás, demonstráció és több ijesztgetésre alkalmas határzár lett bejelentve. Így a hatalom meg sem kísérelte felállítani a símaszkos, azonosítószám nélküli, gumilövedékkel a tömegbe lövő seregét. A felkelők is sokkal tapasztaltabbak voltak, gázmaszkokkal és csúzlikkal szerelkeztek fel, gyorsan mozogva fárasztották a páncélzatukkal nehezen mozgó karhatalmistákat. Ezért volt sokkal kevesebb sérült is, mint korábban. Információs, tájékoztatási központokat, sms-hálózatokat hoztunk létre, amelyek kitûnően mûködtek.

(Toroczkai László blogjából, www.toroczkailaszlo.hu)

A kormányt azonban nem sikerült megdönteni, mert a többfejû sárkányra emlékeztető politikai és gazdasági „elit” elhitette Magyarország népével, hogy a hazaáruló kormánnyal szembeni legjobb ellenállás, ha nem teszünk semmit. Lassan úgy érzem, hogy néhányunkon kívül senki nem látja ebben az óriási ellentmondást. Miközben az úgynevezett baloldal a Rákosi-korszakot idéző terrorjával riasztotta el a megfélemlített embereket az ellenállástól, az úgynevezett jobboldal erre rásegítve elhitette a hatalmas elégedetlen tömegekkel, hogy a kormány akkor fog megbukni, ha semmiféle ellenállást nem tanúsítunk, békésen eltûrünk mindent, méltóságteljesen meghallgatjuk a semmit ismételgető, ködboxoló szónokokat, koszorúzunk és hazamegyünk tévén nézni az eseményeket. Ugyan miért bukna meg a médiamonopóliumot kezében tartva az emberek véleményét, tudatát manipuláló hatalom, ha nincs ellenállás? Gőzlevezető, egy-egy intézkedésre összpontosító népszavazásoktól, parlamenti színjátékoktól, méltóságteljes ünnepléstől biztosan nem. A Fidesz rendezvényéről negyedmillió honfitársunkat küldték haza, ahelyett, hogy ők is mindannyian oda jöttek volna velünk a Petőfi-szoborhoz. Ha negyedmilliónyian lettünk volna, nem csak dobálózás és egy kordonáttörés lett volna, hanem egy csapásra megszabadultunk volna országunk és nemzetünk tönkretevőitől, mert ott állt az egész banda - Demszkystől, Gyurcsányostól, Kókástól – karnyújtásnyira tőlünk. Csúnya, elítélendő dolog volt kövekkel, palackokkal, tojással, paradicsommal megdobálni Demszkyt, Gyurcsányt és társaikat? 1848-ban Lamberg Ferenc császári biztost a pesti nép a kocsijából kirángatva a nyílt utcán felkoncolta, pedig Lamberg nem akart pedofiloknak, drogosoknak kedvező törvényeket hozni, mint Demszkyék. Aki március 15-én elítél minket a tettünkért, ezt is tartsa szem előtt!

Nem lett tehát kormánydöntés, ahogy útblokád és általános sztrájk sem, mert ahhoz néhány elszánt ellenálló, nyakán az összes titkosszolgálattal, kevés. Hiába mentem március 13-án a nagylaki magyar-román határra úgy, hogy másfél hónapos szervezkedés után, egy nappal az útlezárás előtt még úgy nézett ki, hogy rajtam kívül mindössze egy autós vállalná be a blokádot. Mindenesetre mi néhányan tizenötödike előtt ott voltunk. A sors iróniája, hogy végül mégis lett teljes útzár a 43-ason március idusán, mert egy baleset miatt maga a rendőrség zárta le az utat. Ennél jobban azonban nem sikerült a hatalmas kormányellenes tömegeket felráznunk, hiába ragasztottunk ki pénzt és energiát nem kímélve a 12 pontos követelésünkkel ellátott 15 ezer darab MÚK plakátot és hiába szórtunk ki 35 ezer szórólapot. Mindenesetre nem rajtunk múlott. Amit éjjel kiragasztottunk, reggelre szervezetten letépkedték. Mi a következő délután vagy éppen éjjel újra mentünk és újra plakátoltunk. És azért több ezer bátor emberhez el is jutott az üzenetünk, csak hát egy kormánydöntéshez ez még kevés.

Mindenesetre a hatalmat nyomás alatt tudtuk tartani, és érezhetően csökkent a terror is. Akiket őrizetbe vettek a tizenötödike előtti hetekben tartott razziák és a március 15-i tüntetések során, többnyire rövid idő múlva elengedték, s a fogdákban már nem bántalmazták őket. Ez az állandó nyomásgyakorlás és a nemzetközi megfigyelők mellett annak is köszönhető, hogy ügyvédről most már mindenkinek igyekszünk gondoskodni, de az sem elhanyagolható tény, hogy az elnyomó politikai elit tagjai mellett a nyomozó hatóságok és a rendőrség tagjainak privát telefonszámai, elérhetősége is rendre az egyre profibb ellenállók kezébe kerülnek. S, ha már itt tartunk, ideje kijelenteni: a MÚK-al együtt a taktikaváltás jelei is láthatóvá váltak. Az egyszerû közrendőrök helyett először lettek célpontok a rágalmaikkal, hazugságaikkal, spicliskedéseikkel talán a legnagyobb károkat okozó ellenséges média munkatársai, akik közül többeket bántalmaztak az utcai harcok során. És a Petőfi-szobornál is úgy repültek az eszközök, hogy ne a rendőröket, hanem lehetőleg a politikusokat találják el. Az ellenállás egyre célzottabban támad.

A MÚK tehát sikerült, újra kezdtük, pontosabban folytattuk. Az esernyők, gorillák, kordonok mögé bújt hatalom számára rémálommá változtattuk március idusát, s Budaházy Gyuri bajtársunkat sem hagytuk cserben, jelezve, hogy senkit sem hagyunk magára, mi összetartunk a végsőkig!
Nem szokásom az amerikai politikát is kiszolgáló hollywoodi filmeket reklámozni, de a sors kegyelméből úgy alakult, hogy az 1956-os szabadságharcnak emléket állító „Szabadság, szerelem” címû alkotás éppen akkorra készült el, amikor döbbenetes párhuzamokra lelhetett a néző a filmen megelevenedett múlt és napjaink eseményei között. 1957-ben azonban nem volt márciusi újrakezdés, a MÚK jelszava üres fenyegetés maradt. 2007-ben viszont itt vagyunk, folytatjuk az ellenállást, az eddigi párhuzam 56-al tehát megszakadt. Éppen március idusára esik viszont a 300 címû film világpremierje, amely annak a háromszáz spártai harcosnak állít emléket, akik egymillió perzsával vették fel a harcot. S, hogy mi a hasonlóság az i.e. 480-ban zajlott thermopülai csata és 2007 Magyarországa között? Az, hogy ma mi is egy reménytelennek tûnő helyzetben, pusztán néhány ezren vettük fel a harcot egy olyan több fejû sárkányhoz hasonlító hatalommal szemben, amely még a 10 millió honfitársunkat is szembe fordítja velünk.

- Őrültség? Ez itt Spárta! – mondja Leonidász spártai király, miközben megöli a behódolást kérő perzsa nagykövetet. Őrültség a mai körülmények között Magyarországon az ellenállás folytatása? Lehet, de ez itt a magyarok földje! S, ha szabadságról beszélünk, a magyar szó alatt elsősorban nem faji vagy etnikai kérdést kell érteni, hiszen egykor is törzsszövetség voltunk. Magyarnak lenni feladat és kiváltság. Mert, ahogy a francia Victor Hugo másfél évszázada megállapította: "Magyarország a hősök nemzete. Németország az erényt, Franciaország a szabadságot, Olaszország a dicsőséget képviseli a nemzetek sorában. Magyarország a hősiesség megtestesülése."

Magyarország – mint az eleink által megteremtett Szent Korona országa - nem létezik többé. Csak egy Magyarországnak nevezett, 93 ezer négyzetkilométernyi multipláza, hipermarket maradt a helyén, óriási szemfényvesztő kirakatokkal. Magyarországot tehát újra fel kell építeni. Minden nap ezen kell dolgoznunk, egyre többen. Az árnyékkormány részben már felállt, megerősödött az ellenállók médiahálózata, s a párhuzamos intézményeinken is dolgozunk. Gondolatokkal, szóval, írással, kultúrával, minden eszközzel építenünk kell a Hazánkat, miközben a kormány igyekszik még a Szent Korona országának romjait, megmaradt ősi jelképeit is lerombolni. Addig is, amíg helyreáll az eredeti Magyarország, pokollá tesszük tönkretevőink uralkodását. Így legalább jobban látszik, hogy a Sátán van hatalmon. És a Gonosz ellen harcolni kell, nem pedig tolerálni azt. Tisztában vagyok azzal, hogy a minket hergelő, sehonnai bitang embernek nevező Demszkynek részben igaza volt, amikor remegve azt kiabálta a képünkbe, hogy kisebbség vagyunk. Kevesen harcolunk, többen vannak, akik titokban szurkolnak nekünk. És nagyon sokan vannak, akik a hazugságok következtében minket gyûlölnek, mocskolnak, nem a többfejû Sátánt, amely ellen harcolunk. De holmi népszerûség kedvéért nem fogok mást cselekedni, mint amit a lelkem Istene parancsol. Reménytelennek tûnő küzdelemben állunk szemben a március 15-én a képünkbe röhögő hatalommal, de mégis ûzzük, hajtjuk őket. Bár ördögi az álarcuk, de a kezük s a lábuk már remegett, ezt magam is jól láttam azon a számunkra szép márciusi napon. Előbb-utóbb valaki el fog bukni. Vagy ők, vagy mi. Erkölcsileg mindenképpen miénk a győzelem, még ha egyelőre milliók rázzák értetlenül is a fejüket.

A thermopülai szorosnál is csak háromszázan voltak, mégis, két és fél ezer év múltán is lehet erőt meríteni a harcosok bátorságából, elszántságából és önfeláldozásából.