A Vas megyei Boba község temetőjében első és második világháborús elesett hősök, méltatlan körülmények között meggyilkolt polgári személyek alusszák örök álmukat. Vannak olyanok is, akik már nem alusszák, mert végsőnek szánt nyughelyüktől megfosztották őket. A bobai temetőben angyalok vigyázzák a hősök, életükben jobbító szándékú igaz emberek álmát, köztük a tavaly decemberben elhunyt Gyömörey Károlyét.

Angyal a bobai temető kapujánál

A bobai temető kapuján belépve, mindjárt balra egy félig kibontott szárnyú, imára kulcsolt kezű angyal vigyázza a bejáratot, őrzi a mögötte nyugvó holtak örök álmát. Jókét és kevésbé jókét egyaránt. Nemrégiben beszélgettünk a jelenleg Győrben élő Szabó Péter egykori bobaival, aki elmondta, hogy a temetőkapunál álló angyal eredetileg az egyik rokonának sírján állt. A megszálló szovjet katonák háborús vandalizmusa következtében az angyal feje sokáig sérült volt. A korábbi polgármester idején a faluvezetés úgy gondolta, hogy a megrongálódott angyal alatt nyugvó halottnak már minden hozzátartozója elhunyt, a sírnak nincs gondozója, ezért a szobrot restaurálva áthelyezték a bejárati kapuhoz. Leginkább a mindenszentekkor és halottak napján új szerepet betöltő, áthelyezett angyal lábainál imbolyognak a bobaiak gyertyái, virítanak a krizantémok.

Szabó Lajos hősi halott

Szabó Lajos első világháborús hősi halott az orosz fronton harcolt, ám mégis Bobán van eltemetve. Az ő sorsa is a bobai temető szomorú és érdekes történetei közé tartozik. Fényképes sírja a temető leglátványosabb kriptája, az angyalos kripta mögött van. Az 1897-ben, Bobán született és az első világháború kitöréséig a falu központjában, a műemléki védelmet élvező harangtoronnyal szembeni családi házban élt. Az első világégés utolsó hónapjaiban Szabó Lajos felsőtesti, pontosabban tüdőlövést kapott az orosz fronton. Sebesülten vergődött haza Bobára, ahol még a háború befejezése előtt belehalt a tüdőlövésébe.

Szabó Lajos sírköve

Szabó Péter, a hősi halott, Győrben élő, jelenleg 86 éves unokaöccse elmondta: rokonáról három egyenruhás fénykép készült, mielőtt kivezényelték a frontra. Kettőt Bobán hagyott, egyet magával vitt a zubbonya zsebében. Szabó Lajos édesapja fia halála után az egyik fényképet a sírkőre rakatta, a másikat bekeretezve házuk falára akasztotta. Szabó Péter a tavalyi halottak napján még elutazott Győrből Bobára, rendbe tette a hősi halott rokon sírját, s a Pro Patria! fölirat fölött nemzetiszín szalaggal átkötötte a sírkövet.

Az erdélyi asszony sírköve

A bobai temető kapujától a ravatalozó felé vezető út közepe táján, az úttól mindjárt jobbra fekete színű, általában az evangélikusok sírjait díszítő, korpusz nélküli kereszt melletti sírfölirat a következő: Balogh Mihályné szül. Vindisch Ilona 1909 – 1945. Béke poraira. A masszív sírkő föliratának vésett betűiből már kikopott a kiemelő festés, de a sírhanton még élnek az évelő virágok. Nemsokára azonban ezek a virágok is kivesznek a sírhantról, mert a polgári és a katonahősöket magukba záró sírokat a háború óta ápoló, számontartó 82 éves Imre Ferencné, Káldos Piroska néni egy esztendeje már egyáltalán nem bír kimenni a temetőbe.

Windisch Ilona erdélyi sváb lány a második világháború kitörése előtti esztendőkben hozzáment feleségül Balogh Mihály erdélyi magyarhoz. Mint olyan sokan mások, ő is elmagyarosodott s egykori német voltára már csak leánykori nevének „sch” és „w” betűje emlékeztette, s az utóbbit a nyugat-dunántúli magyar sírkövesek „v”-vé magyarították. Férje, Balogh Mihály Észak-Erdély visszatérése után bevonult a Magyar Királyi Honvédség soraiba s a háború szele őt is távoli hadszínterekre sodorta. A hadiszerencse fordultával kelet felől Erdély, majd Magyarország nyugatabbi részei felé meglódult a Vörös Hadsereg nevű ázsiai horda, fedezékében a szintén tolvajló, erőszakoskodó és gyilkolászó román Maniu-gárdával.

Észak- és Dél-Erdélyből 1944 második felében magyarok, németek egyaránt tömegesen menekültek nyugat felé. Az oláhok és az oroszok elől. Balogh Mihályné sem kívánta bevárni az egyesek által még manapság is fölszabadítóknak mondott gyilkosokat. Az akkor 35 éves asszony a menekülés viszontagságai közepette súlyosan megbetegedett s ide, a magyar nyugati végeken levő Bobára már legyengülten érkezett. A bobaiak befogadták az erdélyi menekültet, tehetőségükhöz mérten élelmet, szállást adtak neki. Mehetett volna tovább is még nyugatabbra, egészen Németországig, hiszen német származású volt. Boba vasútállomásán azokban a hónapokban gyakran haladtak át erdélyi és délvidéki sváb polgári menekülteket Németországba szállító vonatok. De Balogh Mihályné magyarnak érezte magát, s ami a legfontosabb, várta vissza az urát a frontról.

Balogh Mihályné át- és túlélte Boba szövetséges bombázását, majd a falu 1945 márciusában történt orosz megszállását, asszonyok, lányok megerőszakolását, a fosztogatásokat, ám az útközben szerzett betegségébe nemsokára belehalt. A bobaiak eltemették s a háború után néhány évvel a faluban megjelent a hadifogságból szabadult Balogh Mihály, aki már csak a felesége sírját találta. Az erdélyi férfi sírkövet állíttatott a nejének, Windisch Ilonának, majd a Kárpát-haza nyugati végeiről hazament a szülőföldjére. Bobán már csak Imre Ferencné és még néhány, a hozzá hasonlóan nagyon idős ember emlékszik a menekült erdélyi asszony szomorú történetére.

Verebélyi István hősi halálát megörökítő sírfölirat

Verebélyi István honvéd 1943. február 19-én halt hősi halált az orosz fronton. A Honvédelmi Minisztérium Hadisír Gondozó Irodájának nyilvántartó lapja szerint a közel negyvenéves katona halálának oka: fagyás, vesegyulladás, szívbénulás. A Bobán, 1903. augusztus 4-én született és az utolsó bevonulásáig ott élt Verebélyi Istvánt előbb az ukrajnai Szudzsában temették el, majd áttemették az egyik kijevi katonai temetőbe, ahol a 12638. számmal jelzett sírban nyugszik.

A háromfelé törött sírkő

A bobai temető főútjától balra, szintén az angyalos kripta közelében a nemrégiben három darabra tört, kidőlt sírkő felső részére láthatóan később elhelyezett fekete márványtáblán olvasható a távoli Ukrajnában elesett, eltemetett Verebélyi István neve és hősi halálának esztendeje, alatta a férjét mindössze öt évvel túlélt, aránylag fiatalon meghalt nejének, Zsuppányi Margitnak a neve, születési és elhalálozási éve.

A messzi távolban hősi halált halt Verebélyi István emlékét a háború után Nyugatra került, s a múlt század hatvanas éveiben Bobára hazalátogató fia örökítette meg. Talán azt is a bobai temető kisebb csodáinak világába lehet sorolni, hogy a létező szocializmus idején senki nem emelt kezet a Vörös Hadsereg ellen harcolt, a Szovjetunióban elesett Verebélyi Istvánt hősi halottnak hirdető márványtáblára. Amit nem tettek meg az elvtársak, azt elvégezte az idén tavasszal tomboló vihar, amely ledöntötte és háromfelé törte a Bobáról elindult hősi halott emlékét hirdető sírkövet.

Az angyalos kripta

Egy angyal emlékének (Dem Andenken eines Engels) - tolul az agyunkba magyarul és németül Alban Berg bécsi zeneszerző híres hegedűversenyének ajánlása, amikor fölnézünk a bobai temető egyik kriptáját ékesítő, mindkét kezében földig érő rózsacsokrot tartó, kibontott szárnyú angyalszoborra. Az osztrák zeneszerző angyala az 1935-ben 18 évesen meghalt Manon Gropius, Alma Mahler és Walter Gropius leánya volt, míg a hatalmas rózsacsokrokat szorongató angyalalak szobrászát egy ugyancsak tizennyolc éves korában eltávozott bobai kislány tragédiája ihlette. A bobai angyalos kripta első lakója.

Megcsonkított fejű angyal

Idősebb Csobánszky László Dénes bobai nagygazda leánytestvére, hajdani tanácsosné építtette az angyalos kriptát az ifjan meghalt kislányának. A tanácsosné drága ékszerekkel, pompásan fölöltöztetve helyeztette el a kislányt az akkor végső nyughelyének hitt díszes építményben. A gyermeke halálát földolgozni képtelen asszony nemsokára fölakasztotta magát a falu közepén álló, a bobaiak által László Dávid-háznak mondott épületben. Öngyilkossága előtt végrendeletként meghagyta, hogy temetése után dobják be a kripta kulcsát az ablakon, a leányát és őt ezentúl senki ne zavarja.

Szétlőtt fej és lövedék lyuggatta kereszt

Csakhogy a tanácsosné végakaratát nem mindenki tartotta tiszteletben. Nemes Karolina, a most 95 éves bobai asszony meséli, hogy Bobának is megvolt a maga Savanyú Jóskája, egy Major József nevű tolvaj, aki egy ideig az angyalos kripta egyik koporsójába bújva rejtőzött el az őt üldöző csendőrök elől. Major Józsefet azonban ott is megtalálták, s ezután a kriptában nyugvó két elhunytnak ismét nyugalma lett egészen addig, amíg 1945 márciusában Bobára is megérkeztek a „felszabadítók”.

A bobai vasútállomás

A szovjet horda katonái a faluban több hölgyet megerőszakoltak, embereket megvertek, fosztogattak. Nem kímélték a holtakat sem. A temető két kriptáját, így az angyalosat is föltörték. A most 82 éves Imre Ferencné, Piroska néni visszaemlékezése szerint a koporsókból szanaszéjjel szórták a csontokat, zsebre vágták a kislány ékszereit. Az idős bobaiak mindig kiemelik, hogy az oroszok azt a gyalázatot is elkövették a kriptában, amelyre még a Major József nevű bűnöző sem volt képes. Imre Ferencné nem sokkal az oroszok vandalizmusa után kiment a temetőbe, saját szemével látta a föltört koporsókat, a földön szétdobált emberi csontokat s a kripta belső falára akasztott, meggyalázott családi fényképeket.

Káldos Sámuel, a bobai áldozat

Bobán a „felszabadítók” temetői garázdálkodása azonban nem merült ki a halottgyalázással és a hullarablással. Mellékelt közeli fölvételünkön jól látható, hogy a kripta angyalának feje szét van roncsolódva. A szovjet elvtársak ugyanis célba lőttek az angyal fejére, amit a szobor mögötti fémkereszten látható lövedéknyomok is bizonyítanak. Az orosz katonák továbbvonulása után a bobaiak összeszedték a szétdobált csontokat és visszarakták a koporsókba. A kripta ajtaját azonban rendesen bezárni már nem lehetett, s ezért a falu vezetése nemrégiben fölszólította a még élő hozzátartozót, ifjabb László Dávidot, hogy falaztassa be a bejáratot.

Imre Ferencné a menekültek tömegsírjánál (Korábbi fölvétel)

Boba község vasútállomását, pontosabban egy ott várakozó német katonai szerelvényt és a hozzákapcsolt bánsági menekülteket szállító vonatot 1944. október 13-án ellenséges légitámadás érte. A gyilkos fedélzeti géppuskatűz halálos polgári áldozatairól az elmúlt esztendőkig Boba idősebb lakossága, és e sorok írója úgy tudta, hogy azok délvidéki magyar menekültek voltak. A régi öregek elbeszélése szerint ugyanis a támadás után halottaikat sirató menekültek tiszta magyarsággal beszéltek a helybeliekkel, ezért senki nem gondolt arra, hogy nem magyarokról van szó. Mindenesetre nekünk a valóság kiderülése után is teljesen mindegy, hogy milyen nemzetiségűek a szerencsétlen áldozatok.

A Temes vármegyei Szakálházáról (németül: Sackelhausen) a Vörös Hadsereg és a román Maniu-gárda gyilkolászásai elől Németország felé menekülő sváb polgári menekülteket szállító vonatot és az őket biztosító német katonákat érte a légitámadás Boba vasútállomásán. A fedélzeti géppuskatűznek jelenlegi ismereteink szerint tíz, egy magyar és kilenc német halálos áldozata volt. Kilenc személy a támadás helyszínén, Bobán – köztük a vasútállomás közelében őszi betakarítást végző magyar -, míg egy ember a közeli Celldömölk kórházában halt bele a sebesülésébe.

A svábok tömegsírja középütt a diófával

Hat szakálházai sváb polgári menekültet – köztük egy tizenkét éves kislányt - a támadást követő napon tömegsírban, október 14-én koporsó nélkül, hullámpapírral letakarva és oltott mésszel leöntve temette el, szentelte be Osskó Emil, a falu római katolikus plébánosa. A légitámadásban elesett két vonatkísérő német katonát 1944. október 15-én Garam Zoltán, Boba akkori evangélikus lelkésze temette el német nyelven, méltó körülmények között (tehát koporsóban), katonai tiszteletadás mellett szintén a bobai temetőben. Amiképpen az egyetlen bobai áldozatot, az evangélikus Káldos Sámuelt, a fentebb már említett Imre Ferencné, Káldos Piroska édesapját is Garam Zoltán temette. A celldömölki kórházba beszállított, ám ott nemsokára meghalt Katharina Klarner 44 éves bánsági sváb asszonyt Szomor Felícián káplán temette a celldömölki temetőben 1944. október 16-án. Sírját azóta a celldömölki temetőben fölszámolták.

A bobai vasútállomás elleni légitámadás során hősi halált halt két szerelvénykísérő német katona, illetve egy Várpalotán később elesett, de Bobán eltemetett német katona sírjához sokáig senki nem mert hozzányúlni, sőt a helybeliek, leginkább Imre Ferencné a létező szocializmus évtizedeiben is gondozták, időnként virágot tettek rájuk. Ám a rendszerváltás utáni esztendők elején egy nemeskocsi illetőségű, közismerten komcsi jegyző engedélye alapján rátemetés címén a három német katona sírját a nemzetközi szokásjog és rendelkezések semmibevételével gyakorlatilag fölszámolták.

A szakálházai német temető angyala

A bobai temetőben koporsó nélkül elföldelt hat bánsági sváb menekült jeltelen, bozóttal benőtt tömegsírjának méltó módon történő megjelöléséért, az esetleges rátemetéstől való megmentéséért a tavaly elhunyt Gyömörey Károllyal karöltve szinte mindent megtettünk, elkövettünk. Számunkra érthetetlen okok miatt azonban teljes érdektelenséget tapasztaltunk még azok részéről is, akiknek pedig erkölcsi kötelessége lenne lépéseket tenni a bobai temetőben nyugvó hat bánsági sváb polgári menekült sírjának méltó megjelöléséért.

Boross Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke több megkeresésünkre sem válaszolt, majd egyik beosztottja útján azt üzente, hogy az általa vezetett bizottság nem illetékes a nem híres, külföldi polgári személyek sírjának rendbetétele ügyében. (Az ország különböző pontján elhelyezett holokauszt-emléktáblák és egyes zsidó temetők sírköveinek helyreállítása terén bezzeg nagyon is illetékes Boross bizottsága – H. J.). Hasonlóképpen jártunk, mondhatni megjártuk Anton Ellmer úrral, a Felső-ausztriai Dunai Svábok országos elnökével (!), a Honvédelmi Minisztérium Hadisír Gondozó Irodájával (ők sem illetékesek – H. J.) és Heinek Ottó úrral, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnökével (Utóbbitól közel fél éve még mindig türelmesen várjuk a választ, hogy végül is mit sikerült intéznie a sváb menekültek sírja ügyében – H. J.) De hadd ne folytassuk a megszólított sváb és magyar tekintélyek névsorát, mert nem érnek annyit.

Gyömörey Károly

Végül azt sikerült elérnünk, hogy a bobai temetőben egyházi szertartás keretében a sírkertben fölavatták a minden halottra (sic!) emlékeztető nagyobb méretű emlékművet. A bobai vasútállomás elleni légitámadás polgári menekült áldozatainak és a három, nyughelyétől megfosztott német katona nevét a hatalmas méretű emlékművön elhelyezett egyetlen, körülbelül 30 x 25 cm nagyságú márványtáblán zsúfolták össze. Hogy ne lehessen elolvasni. A parányi betűkkel bevésett neveket csak a fényképezőgép lencséjével lehet olvashatóvá nagyítani, s ha esik vagy havazik, a nedvességtől a fölírás láthatatlanná válik. Valószínűleg azért, hogy a német nevek és katonai rendfokozatok ne legyenek túl föltűnőek azok számára, akik ilyesmi olvastán mindig haragudni szoktak.

Közben a semmitmondó emlékműtől mintegy negyven-ötven méterre levő hat bánsági sváb polgári menekült jeltelen tömegsírján egyre csak virul a gaz, még magasabbra nőnek az orgona- és az akáccserjék. Egyre magasabbra nő az a diófa is, amelyet Gyömörey Károly szándékosan hagyott ott a hely pontos megjelölésére, amikor néhány évvel ezelőtt nemzeti érzelmű bobaiakkal együtt megtisztította a menekültek tömegsírját. Közben a világhálón találtunk egy fényképet, amely a bánsági szakálházai (Sackelhausen) temetőben készült és egy angyalt ábrázol. Nézzük, csodáljuk meg a szakálházai és a fentebb említett bobai kripta angyala közti hasonlóságot.

Gyömörey Károly sírja a bobai temetőben

Gyömörey Károly sírját a bobai temetőben nyugvó nevezetes halottak közül utolsóként említjük. Azért, mert még egy esztendeje sincs, hogy eltemettük, sírhantja egészen friss. A Bobai Jobbik alapító elnökének tavaly decemberben végbement búcsúztatóján soha nem látott számú gyászoló tömeg szorongott a temetőben. Gyógyíthatatlan betegség végzett vele 51 éves korában. Tudta ő is, hogy a küzdelemben előbb-utóbb alulmarad, s talán ezért is igyekezett annyi mindennel foglalkozni, jobbítani a falu közösségének életén, a magyarság sorsán. Föl sem lehet sorolni azokat a tevékenységeket, amellyel a kenyérkereseti munkája mellett magas szinten, hittel és eltökéltséggel foglalkozott.

Gyömörey Károly sírja a bobai temető nyugati végében van, s a fejfája fölé állva ellátni egészen a Ság hegy ormán magasodó Trianoni Emlékkeresztig, amelynek üzenetét ápolta, terjesztette s amelyet évente kétszer megkoszorúzott. Életében csak kevesek értették meg Gyömörey Károly emberi nagyságát, értékelték a magyarság iránti hűségét. Sírja az elkövetkezendő időkben a nemzeti érzésű magyarok számára valószínűleg ugyanolyan megtisztelt emlékhellyé válik, mint amilyen a tőle nem messze nyugvó első és második világháborús magyar és német katonáké, polgári áldozatoké.

Hering József – Kuruc.info