Nézze, Bolgár, ezt a levelet azért kapja, mert a balliberális oldal Kálmán Olga után önt tekinti második számú sztárjának és egyik vezető szószólójának.

Ami nekünk azért is jó, mert egyfajta sűrítményként ön képezi le szinte tapinthatóan, egyfajta kóser állatorvosi lóként mindazt az undort, amit a jobbfajta jobboldaliak szemében a balliberálisok magukban hordoznak.

E nyílt levél megjelenése ugyanakkor e honlap létének egyfajta raison d’être–jének igazolása is: bárki olvassa – önt beleértve – azonnal kiderül, egy ilyen levél egyetlen hivatalosan létező médiumban sem jelenhetne meg azon egyszerű oknál fogva, mert ez a legkényesebb zsidó érdekeket sérti. Ugyanis annak, aki elolvassa, jobban „rezonál” a tényekkel, mint a lefogott tollú kirohanások ön ellen a jobboldali médiában.

E levél témája egy gúnyos paradoxon: annak rövid kifejtése, hogy ön miért jó nekünk és hogy az itt kifejtettek ellen ön – holott hatalomszerzési okokból elemi érdekében állna – egyszerűen azért nem tud tenni, mert eszét zsigerei gúzsba kötik.

Jobb társaságokban nem egyszer már kabaréként, hahotázva hallgatják a Klubrádión Megbeszéljük címen minden nap délután 4 és 6 között sugárzott műsorát. Már fogadásokat is kötnek például így „ha 4:35–kor bekapcsolva a Nyirő–téma lesz, akkor Philipponnat Clos des Goisses pezsgőt vesztek nekem, de ha csak általában az antiszemitizmusról lesz a téma, akkor megelégszem egy Moët et Chandon–nal.” Hatalmas röhej, és jön a pezsgő.

Ha Orbán–drukker lennék – a jobboldali tekintélyelvű rendszerek híveként hűvösen hagy a demokrácia –, én önt fizetném, és, ellentétben ezzel a szerencsétlen, lúzer zalai lánnyal a médiahatóság élén, nem hogy el akarnám venni frekvenciáját, hanem adnék önnek még kettőt.

Hogy miért, Bolgár? Azért, mert elemi érdekem lenne, hogy minél szélesebb körben terjedjen, mennyire életidegen az ellenzékem. Önöknek nem a munkahelyek biztonsága, az egészségi állapot, az anyagi boldogulás általában vagy akár a színesfém– és kábellopások jelentik a fő témát, hanem az antiszemitizmus, rasszizmus és kapcsolt tématársaik. Az MSZP és főleg a DK persze ezt élvezi, de még ők sem kampányolnának azzal 2014–ben, hogy „ha képviselőnkre szavaz, 2018–ra az antiszemitizmus mértékét városunkban 14,5%–kal csökkentjük”.

Az ön műsorát hallgatva a politikailag habozóknak egyszerű herótérzésük van az ön oldalától, ami szintén jó a kormányzó párt(ok)nak, ha ezt a zsidótagozattal megvert ultragyáva kereszténydemokrata Semjén–pártot komolyan lehetne venni – hogy értse a pártoknál az imént jelzett fél–többes szám értelmét.

És jó az a poros kádári nosztalgiával kevert neolibesen dilis mix is, ami önből és műsorából árad. Kezdve attól, hogy „Bolgár úr, leadtam a nevem” (a tömbmegbízottnak?), egészen addig, hogy „nem kellene már kommunistázni”. Meg a legelcsépeltebb klisék állandó ismétlése; a kádári házmester–szagú betelefonálások; az ön tüzelő „csitítgatása” és egyéb, jó ideje paródiává fordult fogásai.

Tudja, bármit tesznek már, az önök által kreténnek tekintett nép jó része 22 év alatt rájött arra, amire már tulajdonképpen rá kellett volna jönnie a taxisblokád idején, de hát nem egyforma srófra járunk, Bolgár.

Rájött végre arra, hogy a Tanácsköztársaság vezetőinek szellemi és esetenként fizikai leszármazottaival van dolga. Ránéz egy Lendvai Ildikóra, egy Kökény Mihályra, egy Bauer Tamásra, egy Kovács Lászlóra, nem a modernitás és a jövő záloga jut az eszébe, hogy ellenállhatatlan kényszert érezzen rájuk szavazni, hanem sugárban hány az unalommal kevert undortól. Ránéz az ex–KISZ–vezér Gyurcsányra, és felsejlik az emlékezetes október 23–án szemen, arcon és háton lőtt fiú arca, vagy az a híres kép, amelynek döbbenetes, rembrandti hangulata még fokozza is azt a drámai hatást, ahogyan a nagyon polgári aurájú, halálra riadt emberek állnak ott, fejükből vagy arcukból csorgó vérrel, kezüket felemelve.

Műsorát – és most visszatérek magamra – azért is élvezem, mert oly parádésan hatja át a talmudi izzadságszag. Amikor ön vagy Pozsonyi úti betelefonálói (akik a Klubrádiónak naponta feltett populista kérdéseire a kádári időkben megszokott, 98 százalékos arányban szavaznak) érzik, a bőröndzáráshoz még nem elég rémisztő Orbán egy–egy aktuális tette, és ezért mindenkor hozzáteszik a ködben felsejlő veszélyt, kifejtve, mi várható ettől az egyébként zavart, és – sajnos – állandó vonalvezetés nélküli miniszterelnöktől.

Ami magát az antiszemitizmust illeti – amit én a realizmus körébe utalok –, az nem más, mint az önöknél tapasztalható faji kirekesztők 22 éve tartó nyílt agresszivitása az önöket eltartó többségi néppel szemben. Több mint két évtizede rugdalják ezt a – sajnos – rendkívül türelmes, befogadó népet, napi öt vezércikkben, ötven egyéb írásban, képben, hangban antiszemitizmusa, cigányellenessége és rasszizmusa miatt, fajilag tiszta médiumaikból tüzelve. Miközben fajilag tiszta iskolákba járatják gyerekeiket és unokáikat – olyanokba, ahová egy cigánygyerek nehezebben jutna be, mint ahogy a teve áthalad a tű fokán. E magatartásukkal annyira sikeresek lettek, hogy ma már az emberek (hogy az önök fajtája kuncogjon jónak tartott viccükön: „a zemberek”) keresztül látnak önökön, mint a szovjet idők viccében Oszipov Natasán, a büdös kurván, ami bizonyítékként szolgált arra, hogy az oroszok találták fel először a röntgent.

Vagyis ma már sokakat nem érdekelne, ha ön vagy bármely törzsi kollégája egy vagy két holokauszton esne túl vagy akadna fenn valamelyiken.

És halálosan unják a talmudi csavarjaikat. Hogy az olimpiai drukkolás kirekesztés (Révész Sándor, Népszabadság), vagy a napi kötelező testedzés a test széteséséhez vezet (több zsidó).

Valamint gátlástalan hazudozásaikat. Tegnap szerencsére megint tudtam hallgatni műsorát. Amikor kivételesen egy jobboldali hallgatónak sikerült betörnie, és azt mondta, szerinte a kormányoknak van közük az olimpiai sikerhez (amit Nagy–Britanniában mindenki tud, miután a brit kormány a londoni olimpia sikere érdekében gigantikus összegekkel támogatta a sportot), maga kapásból azt kérdezte: „Akkor ezek szerint a kínai kormány a legjobb?”, holott – hasonló demagógiát bevetve, de tisztességesen megnevezve az aranyérem-nyertes 300 milliós Egyesült Államokat – azt kellett volna kérdeznie, hogy „Akkor ezek szerint az amerikai kormány a legjobb?” Csakhogy ön a kínai kormányt akarta a budapesti kormánnyal összehozni, ami persze nem tesz igazságot a valóban sikeres pekingi adminisztrációnak.

Ha a magyar nép önökkel szemben és az önök 22 évnyi provokációja miatt felgyülemlett ellenérzését akarja megérteni, képzelje el azt, mi lenne például Malajziában, ha ott a kínai kisebbség kezében lenne a média, és az percenként piszkálná, gúnyolná, lenézné, leköpné a bumiputra („a föld népe”) maláj többséget! Már régen kitekerték volna a nyakát, Bolgár.

Ami persze nem maláj, hanem jó ötlet – de hát nálunk mások a törvények, Bolgár.

Aminek ön, mint korábbi büdös komcsi és jelenlegi büdös zsidó, csak örülhet, mint egy maláj majom a farkának.

És végül, Bolgár, egy vicc, hogy jó hangulatban váljunk el egymástól.

A rabbi megkérdezi a fiát: „Tudod, fiam, mitől édes a kávé?”

„A cukortól, apám.”

„Nem. A kavarástól!”, tanítja a rabbi fiát a több ezer éves receptre.

Most pedig menjen, Bolgár, kavargassa kávéját. Ha nem is kap érte annyit, mint 2010 áprilisáig, legalább kielégül vele.

Jó műsort és ne haljon meg – noha aggasztó bőrének és kinézetének sírszaga.

Szalonna János