Az amerikai delegáció "nagyon biztatónak tartja" az ukrajnai rendezést szolgáló "érdemi és fontos" megbeszéléseket - jelentette ki Steve Witkoff amerikai különmegbízott, aki Jared Kushner amerikai üzletemberrel, Donald Trump amerikai elnök vejével érkezett vonattal vasárnap Kijevbe.

"Teljesen elszántak vagyunk, és készek vagyunk tovább dolgozni amennyit csak kell" - húzta alá Witkoff.

Kushner úgy fogalmazott, hogy a Kijevbe látogató amerikai küldöttség reméli, hogy további előrelépést érhet el az ukrajnai háború befejezését célzó béketárgyalásokon.

Kushner, akit az UNIAN ukrán hírügynökség idézett, a megbeszélések során kijelentette, hogy Trump nem pusztán a háború lezárását akarja elérni, hanem meg akarja teremteni a tartós béke feltételeit Ukrajnában. Hangsúlyozta, hogy a jövőbeli megállapodásoknak ki kell tudni zárniuk újabb háború lehetőségét és meg kell adniuk Ukrajnának a lehetőséget arra, hogy a háború évei alatt tanúsított erejét és találékonyságát az ország fejlődésére fordítsa.

"Sok politikus fél a bonyolult problémáktól. Trump elnök mindig azt mondja, hogy minél bonyolultabb, annál jobb, és hogy minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk. Ezért nagyon elszántan törekszik arra, hogy véget vessen ennek a háborúnak és az emberek halálának, hogy megkönnyítse a családok életét" - mondta az amerikai elnök veje a mintegy három órás tárgyalásokat követően.

Volodmir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy Ukrajna számára fontos, hogy jelenleg Trump a fő tárgyalópartner, és hangsúlyozta, hogy nem csupán a háború befejezését kell elérni, hanem igazságos békét is, amely kizárja egy újabb orosz agresszió lehetőségét.

"Biztonsági garanciákra van szükség. Méltóságteljes békére van szükség a háborút követően. Felvázoltuk javaslatainkat" - fűzte hozzá az ukrán elnök.

Szerhij Nikiforov, az ukrán elnöki hivatal sajtótitkára az UNIAN ukrán hírügynökség szerint arról számolt be, hogy véget ért Witkoff és Kushner Zelenszkijjel folytatott első tárgyalási fordulója, amelyet követően a második fordulóban a megbeszélések az úgynevezett E3-ak, vagyis Nagy-Britannia, Franciaország és Németország nemzetbiztonsági tanácsadóinak részvételével folynak tovább.

(MTI)