Irán az Egyesült Államok hadseregének csapásaira válaszul kedden este ellentámadást indított közel-keleti amerikai célpontok ellen - közölte a Fársz iráni hírügynökség.
A tájékoztatás szerint az iráni válaszcsapást drónokkal és rakétákkal hajtják végre.
Az Egyesült Államok Középső Parancsnoksága (CENTCOM) korábban arról számolt be, hogy az amerikai haderő újabb légitámadást indított iráni célpontok ellen válaszul a Hormuzi-szoros hajóközlekedését veszélyeztető iráni katonai akciókra, valamint amerikai erők elleni támadásokra.
A helyi beszámolók szerint az amerikai csapások Irán délnyugati része, a többi között Bandar-Abbász és Sirik kikötővárosok, valamint a Hormuzi-szoros bejáratánál fekvő Kesm sziget ellen irányulnak. Az iráni sajtó szerint támadás érte a Kermán tartományban található Dzsiroft városának repülőterét is. Az al-Hadasz televízió úgy tudja, az amerikai hadsereg olyan haditechnikai eszközöket támadott, amelyeket Irán a Hormuzi-szoros közelébe telepített.
A Mehr iráni hírügynökség pedig arról adott hírt, hogy az iráni fegyveres erők új légvédelmi rendszert próbáltak ki, amellyel sikerült lelőniük egy amerikai gyártmányú MQ-9-es típusú csapásmérő drónt az ország központi részén.
Az iráni állami televízió Hormozgán tartomány helyettes kormányzójára hivatkozva arról számolt be, hogy legalább két ember életét vesztette, és többen megsebesültek Szirik kikötővárosa mellett egy menyegzőn egy amerikai támadásban.
(MTI)