Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.

Az elnök azután fordult levélben a törvényhozáshoz, hogy 60 nap eltelt a katonai művelet megindítása óta, ami a törvényben foglalt időtartam, és azt követően minden további katonai akcióhoz kongresszusi jóváhagyásra lenne szükség.

Donald Trump ugyanakkor a katonai erők kivonásának és az Iránra való nyomásgyakorlás megszüntetésének szándékát nem jelezte.

"Az Egyesült Államok iráni rezsim elleni műveleteinek sikere ellenére és a tartós béke érdekében tett erőfeszítések ellenére az Irán által az Egyesült Államokra jelentett fenyegetés továbbra is jelentős" – írta az elnök.

Ugyancsak pénteken az amerikai hadsereg Középső Parancsnoksága közölte, hogy az amerikai haditengerészet egységei már 45 hajót fordítottak vissza az iráni partok felé a blokád keretében. A Közel-Keletért felelős amerikai katonai irányítási törzs közösségi médiában közzétett bejelentése szerint az "Egyesült Államok erői folytatják a járőrözést a nemzetközi vizeken, és kikényszerítik a tengeri blokádot Irán ellen".

(MTI)

Kapcsolódó: CNN: óriási károkat okoztak az iráni támadások a közel-keleti amerikai bázisokban, több közülük teljesen használhatatlanná vált