Szaúd-Arábia szombaton nemkívánatos személynek nyilvánította az iráni nagykövetség katonai attaséját és négy munkatársát, és kiutasította őket az országból.

A szaúdi külügyminisztérium által kiadott nyilatkozat szerint az iráni képviselőknek 24 órát adtak a királyság elhagyására.

Irán Szaúd-Arábia "szuverenitását, polgári célpontjait, civiljeit, gazdasági érdekeit és a királyságon belüli diplomáciai képviseleteket" vette célba - derült ki a nyilatkozatból, amely ezt az ENSZ-határozatok, a nemzetközi jog és a "jószomszédi elvek" megsértésének nevezte.

Irán az Egyesült Államok és Izrael által február 28-án indított háború kezdete óta többször is rakétákkal és drónokkal támadta Szaúd-Arábiát és az öböl-menti országokat.

A szaúdi védelmi minisztérium vasárnapi közleménye szerint három, a főváros, Rijád felé tartó rakétát észleltek, amelyek közül egyet elfogtak, kettő pedig lakatlan területre zuhant.

(MTI)