Az amerikai haderő nyolcezret meghaladó iráni célpontot ért el precíziós rakétaeszközökkel, és légiereje pedig mintegy nyolcezer bevetési repülést hajtott végre az Irán elleni katonai műveletben - közölte a műveletért felelős Középső Parancsnokságot (CENTCOM) vezető Brad Cooper tengernagy szombaton.

A főtiszt a CENTCOM közösségi oldalán közzétett videóban értékelte az elmúlt három hét katonai eredményeit, és közölte, hogy továbbra is kifejezett célként tekinti, hogy megszüntessék Irán képességét a Hormuzi-szoros közlekedésének veszélyeztetésére. Közölte, hogy Irán haditengerészete teljes mértékben megsemmisült.

Brad Cooper emlékeztetett arra, hogy a héten két és fél tonnás rombolóbombákat dobtak le az iráni partvidéken megerősített földbe süllyesztett katonai létesítmények ellen, ahol többi között hajók ellen bevethető rakétákat, és mobil rakétaindító állásokat tároltak, valamint megsemmisítettek olyan iráni hírszerzési létesítményeket, és radarberendezéseket, amelyek a Hormuzi-szoros hajóforgalmának megfigyelésére szolgáltak.

A térségért felelős amerikai katonai irányítótörzs parancsnoka hangsúlyozta, hogy az iráni támadások ellen a világ legnagyobb légvédelmi ernyőjét építették ki a Közel-Keleten, valamint arról is beszámolt, hogy az Egyesült Államok a katonai történelem leghosszabb harctéri tüzérségi támadását hajtotta végre Irán ellen precíziós rakétákkal az elmúlt napokban.

(MTI)