Megközelítette a nyolcezret az Egyesült Államok által eltalált iráni célpontok száma - közölte a Központi Parancsnokság a katonai művelet friss számait szerdán.

Az amerikai hadsereg irányítási törzsének közleménye szerint a Hatalmas harag (Epic Fury) névre keresztelt Irán elleni művelet során az amerikai légierő 8000 bevetési repülést is végrehajtott, valamint az iráni tengeri erők 120-nál több hajóját semmisítette meg, vagy okozott benne súlyos károkat.

John Ratcliffe, a Központi Hírszerző Ügynökség igazgatója a Kongresszusban szerdán tartott bizottsági meghallgatáson a február 28-án elindított katonai akció alátámasztásaként úgy fogalmazott, hogy Irán egy "állandó fenyegetést" jelentett az Egyesült Államokra.

A szenátus hírszerzési bizottságának ülésén hangsúlyozta, hogy az Irán által jelentett állandó fenyegetés egy "közvetlen fenyegetéssé" erősödött, és azt hangoztatta, hogy az amerikai hírszerzés adatai azt mutatták, hogy Irán nem tett le az atomfegyverre vonatkozó ambícióiról, és az Egyesült Államokat is fenyegető ballisztikus rakéták gyártásáról.

Donald Trump amerikai elnök szerdán részt vett a múlt héten meghalt amerikai katonák holttestének fogadási ceremóniáján a Delaware állambeli Dover támaszpontján. A hadsereg szolgálat közben meghalt hat tagjának kijáró tiszteletadáson az elnök mellett részt vett Pete Hegseth hadügyminiszter, Dan Caine, az egyesített vezérkar főnöke és Mike Johnson, a képviselőház elnöke.

A katonák az Irak felett balesetet szenvedett és lezuhant KC-135-ös típusú légi utántöltő repülőgép fedélzetén tartózkodtak. A gép támogató feladatot látott el az iráni katonai művelethez.

(MTI)

Kapcsolódó: Saját hírszerzési igazgatója cáfolta meg Trump cionista hazugságát: nem igaz, hogy Irán megpróbálta újjáépíteni nukleáris programját