Az izraeli légierő a Kaszpi-tengeren támadott iráni hadihajókat szerdán - jelentette az izraeli hadsereg (IDF).

Az izraeli légierő először hajtott végre csapást a Kaszpi-tengeren. A tájékoztatás szerint az iráni haditengerészet öt hajóját támadták. Emellett csapást mértek a Kaszpi-tenger partján fekvő Bandar Anzáli város környékére is, az iráni haditengerészet egyik parancsnokságára.

Irán számos alkalommal kazettás rakétákat indított Izrael felé, az ország északi, központi és déli részét is célba vették. Emellett a libanoni síita Hezbollah is számos rakétatámadást hajtott végre szerdán Izrael ellen, az egyik esti hullámban az ország déli részét, a Gázai övezet melletti Askelont és környékét is lőtték, mintegy 200 kilométerre a libanoni határtól.

Az izraeli mentőszolgálathoz nem érkezett jelentés sérültekről, de több helyen anyagi károkat okoztak a becsapódott rakéták és elfogott rakéták törmelékei.

Palesztin források szerint három ember meghalt, és többen megsérültek Ciszjordánia déli részén, a Hebron melletti Bét Ava településen Iránból érkező rakéták miatt, amelyek eltaláltak egy szépségszalonként működő lakókocsit.

Éjféltől este tízig harminckét légiriadó volt Izraelben, melyekben mintegy nyolcmillió embernek kellett óvóhelyekre menekülnie.

Az IDF szóvivője, Efi Defrin azt mondta szerda este, hogy több szintű védelmet alkalmaznak a több kisebb lövedékké nyíló kazettás robbanófejű rakéták ellen. "Több védelmi szintet használunk, a világűrben, a föld felé tartó szakaszban, valamint a kisebb robbanótöltetek ellen, sőt még a rakétatörmelékek ellen is indítunk elfogórakétákat, mert ezek is képesek emberekben vagy anyagi értékekben kárt okozni. Szükség esetén elfogjuk őket a vaskupola légvédelmi rendszerrel és más eszközökkel. Nem spórolunk a lakosság védelmén" - mondta.

"A legjobb védelem az óvóhelyek használata és a polgári védelmi parancsnokság utasításainak betartása" - hangsúlyozta, és bejelentette hogy tovább folytatják az iráni vezetők elleni "likvidálási sorozatot". Libanonról szólva említette az ottani hidak felrobbantását. "Minden infrastruktúrát támadni fogunk, amelyet Libanonban a Hezbollah síita milícia használ. Nap mint nap támadjuk a célpontokat, parancsnokságokat semmisítünk meg és fegyvereseket likvidálunk. A Hezbollah elleni csapás egyre súlyosabb" - mondta a katonai szóvivő a háború tizenkilencedik napján.

(MTI)