A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) főtitkára szerint 20 ezer tengerész rekedt a Perzsa-öbölben a Hormuzi-szoros lezárása miatt, és a kereskedelmi hajók elleni támadásoknak halálos áldozatai is vannak.

Az ENSZ szakosított tengerhajózási szervezeteként működő IMO kormányzótanácsa szerdán Londonban kétnapos rendkívüli közgyűlést kezdett. Az értekezleten több tagország javaslatot terjesztett be arról, hogy alakítsanak ki biztonságos tengeri folyosót, amelyen át a hajók elhagyhatnák a térséget.

Arsenio Dominguez, az IMO főtitkára az értekezleten tartott helyzetértékelésében elmondta: eddig legalább hét tengerész vesztette életét, és többen súlyosan megsérültek a Perzsa-öbölben veszteglő hajók ellen végrehajtott támadásokban.

Dominguez felszólította a hajózási vállalatokat, hogy a lehető legnagyobb elővigyázatossággal járjanak el, ha az iráni háborútól érintett térségben közlekedtetnek hajókat, és amennyire lehetséges, kerüljék az áthaladást a veszélyeztetett vizeken.

A főtitkár teljesen elfogadhatatlannak nevezte a civil teherhajók és a személyzetek elleni támadásokat. Úgy fogalmazott: nem szabad megengedni, hogy tengerészek váljanak széleskörű geopolitikai feszültségek áldozataivá.

Arsenio Dominguez felszólította a konfliktusban érintett összes országot, hogy tegyék lehetővé a Perzsa-öbölben rekedt hajóknak és tengerészeiknek a térség biztonságos elhagyását.

Az IMO szerdai londoni közgyűlésén az Egyesült Arab Emírségek, Japán, Szingapúr, Bahrein és Panama hivatalosan is beterjesztett egy közös javaslatot erről. Az indítvány szerint - amelyet az Egyesült Államok küldöttsége is támogatott - biztonságos tengeri folyosót kellene kijelölni, amelyen keresztül ezek a hajók elhagyhatnák a térséget.

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő a térségbeli kereskedelmi hajózás biztosítási kockázatairól összeállított, Londonban ismertetett legutóbbi elemzésében kiemelte, hogy a Perzsa-öbölben és környékén jelenleg hozzávetőleg ezer teherhajó tartózkodik, és ezek összesített biztosítási értéke több mint 25 milliárd dollár.

A Hormuzi-szoroson halad át a globális nyersolajszállítmányok 20 százaléka, és Irán a hadműveletek kezdete óta az IMO adatai szerint legalább 18 kereskedelmi hajó ellen intézett támadást.

A szervezet szerdai londoni közgyűlésén az iráni küldött úgy fogalmazott felszólalásában, hogy a Perzsa-öbölben kialakult helyzetet nem lehet a helyzet kialakulásához vezető okoktól elválasztva, önmagában megítélni, az alapvető ok pedig az, hogy az Egyesült Államok és "a terrorista izraeli rezsim" a nemzetközi jogot és az ENSZ Alapokmányának vonatkozó előírásait súlyosan megsértve fegyveres agressziót indított Irán ellen.

Az iráni küldöttségvezető szerint azok, akik a helyzetet ennek figyelembe vétele nélkül tárgyalják, "felcserélik az agresszort és az agresszió áldozatát".

A küldött idézte Abbász Aragcsi iráni külügyminisztert, aki szerint a Hormuzi-szoros minden hajó számára nyitva áll, de az amerikai és az izraeli agresszió következményeként a nemzetközi hajózás "bizonyos problémákba ütközik" a térségben, ezt azonban nem az okozza, hogy Irán gyakorolja az önvédelemhez fűződő törvényes jogait.

(MTI)