A harci cselekmények azonnali beszüntetését, az "iráni dosszié" minden kérdésének politikai-diplomáciai rendezését, a Perzsa-öböl minden államának jogos biztonsági érdekeinek biztosítását sürgette Szergej Lavrov orosz és Van Ji kínai külügyminiszter - közölte vasárnap az orosz diplomáciai tárca.
A moszkvai külügyminisztérium a két tárcavezető vasárnapi telefonbeszélgetéséről kiadott közleménye szerint a felek elítélték az Egyesült Államok és Izrael Irán területén végrehajtott tömeges katonai csapásait, amelyeket annak ellenére valósítottak meg, hogy Teherán nyitott volt a párbeszédre. Hangsúlyozták, hogy az ilyen agressziós cselekmények durván megsértik a nemzetközi jog normáit és az ENSZ Alapokmányának alapelveit, destabilizálják a helyzetet az egész régióban. Külön kiemelték, hogy elfogadhatatlan a törvényesen megválasztott szuverén államok hatóságainak megdöntésére irányuló politika.
A miniszterek kiemelték, hogy Moszkva és Peking egységes álláspontot képviselt az ENSZ Biztonsági Tanácsának szombati, Oroszország és Kína kezdeményezésére összehívott rendkívüli ülésén. Kifejezték készségüket, hogy továbbra is közösen járuljanak hozzá a helyzet stabilizálásához, koordinálva tevékenységüket a Biztonsági Tanács, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ), valamint a Sanghaji Együttműködési szervezet és az ENSZ Alapokmány védelmére létrehozott Baráti Csoport keretében.
Szergej Lavrov és Vang Ji megállapodott, hogy továbbra is szoros kapcsolatot tart fenn a nemzetközi kérdésekben.
(MTI)