Újabb robbanásokról számoltak be vasárnap a Perzsa(Arab)-öböl menti államokban, miután az Egyesült Államok és Izrael támadásaiban életét vesztette Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah.

Szemtanúk a katari fővárosban, Dohában több erős robbanást hallottak vasárnap reggel. Az Al-Dzsazíra katari hírtelevízió legalább 11 detonációról számolt be. Robbanásokat jelentettek a bahreini fővárosból, Manamából is, ahol beszámolók szerint legalább négy hangos becsapódás történt. A közösségi médiában egy találatot kapott, megrongálódott manamai szállodáról készült felvételek is terjedtek, ezek hitelességét független forrásból egyelőre nem erősítették meg.

A jelentések szerint Teherán szombat óta több alkalommal is támadást indított a térségben állomásozó amerikai katonai bázisok ellen. A Perzsa(Arab)-öböl menti államokban összességében több ezer amerikai katona állomásozik.

Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) vasárnap közölte, hogy "tucatnyi megtorló csapást" hajtott végre amerikai és izraeli célpontok ellen Hamenei halála miatt. A félhivatalos, az IRGC-hez köthető Tasnim hírügynökség szerint 27 amerikai bázist a régióban, valamint az izraeli hadsereg tel-avivi főhadiszállását és egy fegyveripari létesítményt is célba vettek.

Az IRGC korábban bosszút ígért a legfőbb vezető haláláért. "A nemzet imámjának gyilkosai nem kerülik el a súlyos, határozott és elrettentő büntetést" - áll a közleményben, amelyet a libanoni Hezbollah milícia is közzétett.

(MTI)