Az orosz hadsereg összesen 39 különböző típusú rakétával és 420 drónnal támadott ukrajnai energetikai és infrastrukturális létesítményeket csütörtökre virradóra, a célpontok csaknem 90 százalékát megsemmisítette a légvédelem, azonban a támadásnak egy halálos áldozata és sebesültjei is vannak, lakóházak és infrastrukturális létesítmények rongálódtak meg - jelentették katonai és helyhatósági forrásokra hivatkozva ukrán hírügynökségek és hírportálok.
Az előzetes adatok szerint a légvédelem 32 rakétát és 374 drónt hatástalanított. A légierő parancsnokságának Telegram-csatornáján közölt jelentés szerint 32 helyszínen 5 ballisztikus rakéta és 46 drón célba talált, 15 esetben pedig a támadóeszközök lezuhanó roncsai okoztak károkat. Néhány ellenséges rakétával kapcsolatos információ tisztázása folyamatban van - áll a jelentésben. A hivatalos közlemény kiadáskor még tartott a légitámadás, néhány drón az Ukrajna által ellenőrzött légtérben tartózkodott.
Csütörtök éjszaka robbanássorozat rázta meg Harkovot, az északkelet-ukrajnai nagyvárost és környékét rakétákkal és drónokkal végrehajtott orosz kombinált légicsapás érte, a támadássorozatban 16 ember, köztük 2 gyerek sebesült meg - jelentette Ihor Terehov polgármester és Oleh Szinehubov megyei katonai kormányzó Telegram-bejegyzései alapján az Unian hírügynökség. Közvetlen találat ért egy többszintes lakóházat a Sevcsenkivszkij kerületben, emellett más városrészekben is többlakásos épületekben és családi házakban károk keletkeztek, megrongálódott egy gázvezeték, és több helyen leszakadtak az elektromos vezetékek.
A délkelet-ukrajnai Zaporizzsja is orosz légitámadás célpontja volt - tette közzé Ivan Fedorov katonai kormányzó a Telegramon. Az előzetes adatok szerint a légicsapások következtében egy ember meghalt, kilencen pedig megsebesültek, 19 többlakásos épület, valamint négy családi ház és két bevásárlóközpont rongálódott meg, a város három kerületében több mint 500 épületben nincs fűtés - fűzte hozzá a megyevezető.
Kijevet egy ballisztikus rakétával és drónokkal támadta az orosz hadsereg. Darnyickij kerületben egy kilencszintes épületet ért találat, az előzetes információk szerint ott nincsenek halálos áldozatok és sebesültek - jelentették Timur Tkacsenko, a fővárosi katonai közigazgatás vezetőjének Telegramon közölt információi alapján vezető ukrán hírügynökségek. Kijev két további kerületében családi házak rongálódtak meg, az áldozatokra vonatkozó információk ellenőrzése folyamatban van.
A támadás nyolc megyében okozott károkat, többtucatnyian megsebesültek, köztük gyerekek is - összegzett Volodimir Zelenszkij elnök a Telegramon. Az orosz megszállók támadást intéztek Poltava megye gázinfrastruktúrája, valamint Kijev és Dnyipro megye elektromos alállomásai ellen is - fűzte hozzá.
Kiemelte: a rakéták többségét azért sikerült lelőni, mert a partnerek haladéktalanul elküldték azoknak a légvédelmi rakétáknak egy részét, amelyekről a legutóbbi Ramstein-találkozón született megállapodás. Zelenszkij további együttműködésre szólított fel, mivel szavai szerint "a hideg még nem múlt el teljesen, és a légvédelmi rakétákra minden nap szükség van, amíg Oroszország megpróbálja szétverni az energetikánkat".
(MTI nyomán)