Többrétegű biztonsági garanciavállalás kidolgozásáról tárgyaltak az Ukrajna támogatására kész országok koalíciójának tagjai a brit kormány által keddre összehívott virtuális csúcstalálkozón.

Az ukrajnai háború kezdetének negyedik évfordulójára időzített, videókapcsolaton megtartott, Keir Starmer brit kormányfő, Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár társelnökletével lezajlott értekezleten harminc vezető vett részt, köztük Volodimir Zelenszkij, Horvátország és a balti köztársaságok vezetői, valamint az Európai Unió képviselői.

A Downing Street tájékoztatása szerint a résztvevők megerősítették "megingathatatlan elkötelezettségüket" az ENSZ Alapokmányának megfelelő tartós és igazságos ukrajnai béke elérését célzó további együttműködés mellett, és közös nyilatkozatban szögezték le, hogy a nemzetközi határokat nem lehet erő alkalmazásával megváltoztatni.

A vezetők üdvözölték az Egyesült Államok folytatódó béketárgyalási erőfeszítéseit, úgy fogalmaztak ugyanakkor, hogy ezekbe a tárgyalásokba az összes érintett országot be kell vonni, ha ezeknek az országoknak az érdekei ezt kívánják.

Felszólították Oroszországot, hogy a tárgyalásokba érdemi módon kapcsolódjon be, és egyezzen bele a teljes körű, feltételek nélküli tűszünetbe.

Megerősítették, hogy az Egyesült Államok támogatásával részt kívánnak venni az Ukrajna számára nyújtandó többrétegű biztonsági garanciarendszer kidolgozásában, beleértve a koalíció által tervezett új nemzetközi alakulat (Multinational Force for Ukraine, MNFU) telepítését is.

Keir Starmer és Emmanuel Macron az Ukrajna megsegítésére kész országok koalíciójának előző, januárban Párizsban tartott találkozóján írta alá a szándéknyilatkozatot a közös katonai alakulat ukrajnai telepítéséről békemegállapodás elérése esetére.

Starmer a szándéknyilatkozat aláírása után úgy fogalmazott: a dokumentum megnyitja az utat annak a jogi keretrendszernek a kidolgozása felé, amelynek alapján Nagy-Britannia, Franciaország és más partnerországok fegyveres erői ukrajnai területen biztosíthatják majd az ukrán légteret és Ukrajna felségvizeit, "katonai csomópontokat" alakíthatnak ki Ukrajnában, emellett "védett létesítményeket" építhetnek fegyverek és hadfelszerelések tárolására.

A brit miniszterelnök részletek nélkül kijelentette azt is, hogy a koalíció résztvevői "kötelező erejű vállalásokat dolgoznak ki" Ukrajna támogatására egy esetleges jövőbeni újabb orosz fegyveres támadás esetére.

A keddi londoni virtuális csúcstalálkozó résztvevői megerősítették elkötelezettségüket az Oroszországra gyakorolt gazdasági nyomás fokozása mellett is, egyebek mellett további szankciók alkalmazásával, valamint az eddigi szankciók kikerülésével olajat szállító orosz "árnyékflotta", az orosz olajkereskedő hálózatok, az orosz hadiipari komplexum és az orosz pénzügyi szolgáltatási cégháló elleni fellépéssel.

Kötelezettséget vállaltak az orosz támadásoknak kitett ukrajnai energiaipari infrastruktúra támogatására, beleértve a légvédelmi eszközök folytatódó szállítását.

Az értekezleten elhangzott, hogy Oroszország minimális területnyereséget ért el a hadszíntéren, és ezért is súlyos árat fizetett: egyedül az elmúlt egy évben csaknem félmillió orosz katona esett el vagy sebesült meg a frontokon.

(MTI)