A tél hátralevő részében fűtés nélkül marad Kijevben több mint 1100 lakótömb - közölte csütörtökön Vitalij Klicsko, az ukrán főváros polgármestere a Telegram-oldalán.

A városi hatóságok közzétették a nap folyamán az érintett épületek listáját, amelyek mindegyike Kijev Darnyickij és Dnyiprovszkij kerületeiben, a Dnyepr keleti partján található.

Klicsko szerint a városrészeket ellátó hőerőmű olyan mérvű károkat szenvedett kedden orosz légicsapások következtében, hogy a javítási munkálatok legalább két hónapig elhúzódnak. Hozzátette, hogy a vezetékekből az éritett háztömbökben leengedték a vizet, hogy ne fagyjanak be.

A polgármester szerint lehetőség szerint igyekszenek biztosítani a háztömbök áramellátását.

Közölte azt is, hogy a városrészekben kilenc további iskolát fognak mobil kazánokkal fűteni, és további 64 melegedőt alakítanak ki.

Az ukrán főváros lakói gyakorlatilag áram-, fűtés- és ivóvízszolgáltatás nélkül maradtak a január elején indult súlyos légicsapások nyomán, miközben mélyen fagypont alatti a hőmérséklet, ami a következő héten az előrejelzések szerint mínusz 10 Celsius-fok alá is süllyed.

(MTI)

Kapcsolódó: Lavrov barátságos, jóindulatú Ukrajnát szeretne - négyévnyi háború után ez teljesen reális elvárás