Január negyedikén, helyi idő szerint a hajnali órákban az Egyesült Államok elsöprő támadást indított Venezuela ellen. Bár az akció már hónapok óta a levegőben lógott, arra valószínűleg kevesen számítottak, hogy Washington olyan csúnyánhelyben hagyja a latin-amerikai államot, ahogyan azt tette. Mostanra már valószínűleg az összes, a harcokról szóló videó felkerült az internetre, egy valami pedig nagyon feltűnő: a döntően orosz/szovjet technológián alapuló légvédelem gyakorlatilag semmit nem csinált. Moszkva haditechnikájának exportjára nézve ez már önmagában kellemetlen tényező lenne, de az elmúlt időszakban messze nem a venezuelai volt az egyetlen alkalom, amikor alulteljesített az orosz technológia, írja összefoglalójában a Portfólió.

Amerikai E2-C Hawkeye elektronikus harcászati repülőgép felszállás közben (fotó: Smith Collection / Gado / Getty Images)

Amikor a reggeli órákban elkezdték elönteni a világhálót a venezuelai akcióról készült felvételek, minimum feltűnő jelenség volt az, hogy a katonákat szállító, fürgének nem nevezhető MH-47 Chinook helikopterek lényegében nagypapatempóban repkedtek Caracas fölött. Bár arra sokan számítottak, hogy a venezuelai fegyveres erők nem fognak „utolsó emberig, utolsó töltényig” védekezni, a videók alapján nagyjából teljesen csendben maradt a légvédelem.

NOW - Suspected U.S. Apache and CH-47 aircraft fly over Caracas, Venezuela. pic.twitter.com/FqDOJBYmRX

— Disclose.tv (@disclosetv) January 3, 2026

Mivel kellett volna lelőni az amerikai gépeket?

Bár Venezuelának rengeteg különböző forrásból származó légvédelmi gépágyúja és több vállról indítható légvédelmi rakétája is van, a légvédelem gerincét a szovjet-orosz technológia adja. Az ország nagy hatótávolságú légvédelmét a világszerte elterjedt Sz-300-as rendszer VM variánsa adja, amelynek rakétái elméletileg 250 km távolságból képesek megsemmisíteni a bejövő célpontokat. A közepes hatótávolságú védelemről a szintén népszerű BUK modernizált, M2EK verziója gondoskodik (ahol az „E” az exportverziót, a „K” a kerekes kasznit jelzi). Ezek a fegyverek nagyjából 45 kilométeren hatékonyak. Caracasnak ezek mellett több Sz-125 Pehora 2M rövid-közepes hatótávolságú rakétaindítója is van.

A BUK-M2EK az orosz BUK M2 kerekes járművekre szerelt exportverziója, hatótávolsága nagyjából öt kilométerrel kisebb, mint a hazai változaté (forrás: Cancillería del Ecuador / Wikimedia Commons)

Bár a felsorolt eszközök ma már egyáltalán nem képezik a technológia abszolút csúcsát, a venezuelai légvédelemre ideális esetben abszolút rá lehetett volna sütni a felső-középkategóriás jelzőt, ráadásul minden olyan eszköz a rendelkezésükre állt, amely egy napjainkban már minimum elvárásnak számító, több lépcsős légvédelem kialakításához szükséges. Az ilyen rendszerekben a nagy távolságú fegyvereket védik a közepes hatótávolságúak, azokat pedig a rövidek.

Ezzel szemben a légvédelem valós teljesítményét két momentummal lehet tökéletesen szemléltetni:

• Az amerikai fegyveres erők egyetlen MH-47 Chinook helikoptere rongálódott meg, ezt a gépet viszont nem rakéta találta el, hanem valamilyen lőfegyver, jó eséllyel egy géppuska.
• Az interneten keringő felvételeken pedig egyetlen egy venezuelai rakéta indítása látható, de az is egy rövid hatótávolságú, vállról indítható fegyver, valószínűleg egy orosz Igla-Sz volt.

Footage which more clearly shows the launch of a surface-to-air missile from an 9K38 “Igla” Man-Portable Air-Defense System (MANPADS) against a helicopter with the 160th Special Operations Aviation Regiment (SOAR), during strikes around the Fuerte Tiuna Military Complex in the… pic.twitter.com/uVLqVVcsM7

— OSINTdefender (@sentdefender) January 4, 2026

Mégis mi történt?

Bár az amerikai jelentések logikus módon nem fogják percről percre felvázolni, hogy hogyan is hajtották végre az arcpirítóan simán lefutó akciót, azt meg lehet tippelni, hogy a légvédelemmel mi is történt.

A legkézenfekvőbb magyarázat az lehet, hogy az amerikai vadászbombázók kifejezetten a légvédelmi rendszerek kiütésére tervezett JDAM „radarvadász” rakétákkal, valamint elektronikus harcászati rendszerekkel egyszerűen megvakították Venezuelát. Lehet egy légvédelmi rendszernek bármekkora hatótávolsága, ha nem „lát”, nem nagyon tud mit csinálni. Az Sz-300-as ütegek külön járművekre pakolt lokátorokkal üzemelnek, valószínűleg ezek a rendszerek voltak a támadás első áldozatai, ezeket követték a BUK-ok, ahol viszont egy ütegen belül vannak csak rakétás (TEL), csak lokátoros (TAR) és rakétás-lokátoros (TELAR) járművek is, így elméletileg a különálló radar megsemmisülése esetén is működőképesek maradnak, ha korlátozottan is.

The second confirmed loss of a Russian-made 9K317M2 Buk-M2E medium-range air defence system operated by Venezuela's Air Defence Command.

This one destroyed on the territory of the Higuerote Air Base, 75km east of Caracas. pic.twitter.com/jKIoHL105q

— Status-6 (War & Military News) (@Archer83Able) January 3, 2026

A légvédelem tehetetlenségét több tényezővel is lehet magyarázni, valószínűleg ezek összjátéka vezetett oda, hogy Venezuela tehetetlen maradt:

• Általánoságban igaz, hogy a modern, nagyszabású katonai akciók első lépése az úgynevezett SEAD/DEAD művelet, melynek célja kifejezetten az ellenség légvédelmi képességeinek kinullázása.
• Az első támadásokat nagy valószínűséggel a lopakodó képességekkel rendelkező amerikai gépek (F-22-esek és F-35-ösök) hajtották végre, amiket az orosz reklámoktól függetlenül a tapasztalatok szerint egyszerűen nem tudnak bemérni a légvédelmi rendszerek, ráadásul amolyan előretolt megfigyelőállásként is remekül működnek, nagyszerűen tudják vezetni a távolabbról dolgozó gépek tüzét.
• Emellett érkeztek hírek arról is, hogy EA-18G Growler és E-2 Hawkeye elektronikus harcászati repülőgépek is dolgoztak a térségben, amelyek egyszerűen összezavarták a JDAM rakéták által megkímélt légvédelmet.
• A venezuelai légvédelem pozíciója egyébként ismert volt a Pentagon számára, így nem kellett külön „keresgélni”, pontosan tudták, hogy hova kell lőni (bár a JDAM-ek amúgy „Fire-and-Forget” üzemmódban is tudnak működni, tehát indítás után megtalálják maguknak a célpontot).
• A levegőben egyszerre több mint 150 ellenséges szándékú repülő eszköz röpködött, ez egy venezuelainál jóval komolyabb légvédelmet is összezavar.
• A pszichológiai tényezőkről pedig lehetetlen megfeledkezni: amikor a fővárosban egy pillanat alatt elmegy az áram, majd sorra esnek ki a légvédelmi rendszerből a parancsnoki, tűzvezető és lokátorállomások, végezetül megjelenik az égen egy rakás katonai repülő, könnyen hozhatnak rossz döntést a katonák.

Valószínűleg a fenti lista összessége vezetett oda, hogy a bő három órás villámháború első órájának végén már nem is a vadászbombázók lövöldözgettek a katonai célpontokra, hanem harci helikopterek, melyek ellen az orosz reklámok szerint a BUK-oknak egyébként kifejezetten hatékonynak kellene lenniük.

Nagyon rossz reklám Moszkvának

Az orosz hadiipar számára az akció önmagában is rossz reklám lenne, de érdemes emlékezni arra, hogy az amerikai és az izraeli légierő tavaly nyáron lényegében akadálytalanul bombázta a szintén orosz légvédelemmel dolgozó Iránt, itt ráadásul nem csak lopakodó F-35-ösök és B-2 Spirit bombázók kerültek bevetésre, de kevésbé ügyesen rejtőzködő F-15-ösök és F-16-osok is.

Az iráni atomkomplexumok elleni támadást megelőzően egy éve a szíriai célpontokat is látványosan megszórta az izraeli légierő. Mentő tényezőnek itt azonban mindenképpen meg kell említeni, hogy a Szíriában tevékenykedő orosz katonák és Jeruzsálem között nagyjából biztos, hogy van egy hallgatólagos megállapodás, mely szerint az oroszok nem próbálják meg lelőni az izraeli gépeket, ha Izrael sem bombázza az oroszokat.

Függetlenül attól, hogy a hónapok precíz munkájával megtervezett amerikai támadás kivédésére Venezuelának gyakorlatilag semmilyen esélye nem volt, Washington nullás veszteségrátája, valamint a korábbi iráni bombázás során mutatott teljesítmény a nemzetközi fegyverpiacon meglehetősen rossz fényt vet az orosz légvédelmi eszközök technológiai színvonalára.

Igazi gondot az olyan potenciális vásárlók okozhatnak Moszkvának, akik egyelőre még nincsenek politikai értelemben elköteleződve az irányába, hiszen ezek az államok az orosz technológia többszöri gyenge teljesítményét látva könnyedén dönthetnek más gyártó termékei mellett. Ehhez természetesen hozzájön az is, hogy Oroszország „visszajáró” vásárlói – például India – most valószínűleg erősen vakargatják a fejüket, hiszen az orosz technológia lecserélése az elkerülhetetlen politikai konfliktusok mellett olyan anyagi forrásokat emésztene fel, melyeket nem igazán tudnak kigazdálkodni, írja a lap.