Huszonhétre nőtt azon ukrán dróntámadás halálos áldozatainak száma, amely szilveszter éjfélkor érte a Herszon megyei Horli fekete-tengeri üdülőfalu egyik szállodáját és éttermét - közölte pénteken Szvetlana Petranko, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) szóvivője.

Petrenko elmondta, hogy a halottak közül kettő kiskorú. A szóvivő szerint a csapás 31 sebesültjét - köztük öt gyermeket - jelenleg kórházban ápolják. Az SZK, amely az ügyben terrorcselekmény címén indított büntetőeljárást, közölte, hogy a szállodában és az étteremben több mint száz civil köszöntötte az Újévet.



A orosz védelmi minisztérium áltap közzétett kép az egyik drónról (kép: AP)

Vlagyimir Szaldo, a túlnyomórészt orosz ellenőrzés alá került herszoni régió kormányzója hangsúlyozta, hogy az ukrán hadsereg szándékosan égette el az embereket, a támadáshoz bevetett három drón egyike ugyanis gyújtókeveréket szállított. Szaldo az orosz katonai hírszerzésre hivatkozva azt állította, hogy a csapást a Ptahi Magyara ukrán drónalakulat hajtotta végre. Hangot adott feltételezésének, hogy az akcióban brit titkosszolgálatok is részt vettek.

Herszon megyében a tragédia miatt gyászt hirdettek ki.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek pénteken ukrán tüzérségi és dróntámadást. A Belgorod belvárosát ért rakétacsapásban két nő megsebesült, a luhanszki régióban több mint 85 ezer előfizető maradt áram nélkül.

A moszkvai katonai tárca szerint az orosz hadsereg, válaszul a polgári célpontokat ért "terrortámadásokra", egy tömeges és hat csoportos csapást mért a december 26-tól január 2-ig tartó időszakban ukrán hadiipari üzemekre, a működésüket biztosító energiaipari létesítményekre, katonai célokat szolgáló közlekedési és kikötői infrastruktúrára, drónokat és rakétahajtómű-alkatrészeket összeszerelő üzemekre, valamint ukrán katonák és külföldi "zsoldosok" ideiglenes állomáshelyeire.

A heti hadijelentés szerint az orosz fegyveres erők a hat ukrajnai frontszakasz közül ötön előre tudtak törni, összesen kilenc települést foglaltak el, köztük Mirnohrad és Huljajpole várost, Kupjasznknál pedig 16 ellentámadást vertek vissza. A tájékoztatás értelmében "különleges hadművelet" övezetében több mint kilencezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.

A moszkvai katonai tárca a héten megsemmisített haditechnikai eszközök között sorolt fel egy Szu-27-es harci repülőgépet, öt harckocsit és 112 egyéb páncélozott harcjárművet, hat irányított légibombát, amerikai HIMARS sorozatvetők három rakétáját, két Hrom műveleti-harcászati rakétát, továbbá 1662 repülőgéptípusú drónt.

Az orosz statisztika szerint elérte a 670-et a háború kezdete óta lelőtt ukrán harci repülőgépek száma.

Frissítés: Az ukrán vezérkar szerint csak propaganda

Az ukrán erők a nemzetközi humanitárius jog normái szerint járnak el, és csakis katonai célpontokat támadnak, illetve Oroszország katonai potenciáljának csökkentése érdekében mérnek csapásokat - jelentette ki Dmitro Lihovij, az ukrán vezérkar szóvivője pénteken, reagálva arra az orosz közlésre, amely szerint az ukrán erők előző nap csapást mértek a dél-ukrajnai Herszon megye orosz ellenőrzésű részén egy kávézóra.

"Az ukrán védelmi erők a nemzetközi humanitárius jog normái szerint járnak el, és csapásaikat kizárólag az ellenséges katonai létesítmények, az Oroszországi Föderáció üzemanyag- és energetikai infrastruktúrája, valamint más jogos célpontok ellen mérik, az agresszor ország katonai potenciáljának csökkentése érdekében" - mondta az ukrán vezérkar szóvivője a Szuszpilne közszolgálati műsorszolgáltatónak nyilatkozva. Hozzátette, hogy az ukrán erők által január 1-jére virradó éjjel végrehajtott támadásokról szóló információkat a vezérkar hivatalos közösségi oldalain közzétették, és minden művelet benne van a jelentésben.

Lihovij kijelentette: "az orosz propagandisták és Oroszország katonai-politikai vezetése ismételten dezinformációval és hamis állításokkal éltek, egyebek mellett azzal a céllal, hogy befolyást gyakoroljanak Ukrajna nemzetközi partnereire és a béketárgyalások menetére".

(MTI)