Elfoglalta Kucserivka települést Harkiv megyében és Rivnét a donyecki régióban, valamint Kinzsal hiperszonikus rakéták bevetésével mért csoportos csapást ukrán katonai objektumokra az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán - közölte vasárnap a moszkvai védelmi minisztérium.
A tárca szerint a csoportos csapás célpontjai az ukrán közlekedési infrastruktúrának, valamint üzemanyag- és energiaiparának a hadsereget kiszolgáló létesítményei voltak, valamint egy nagy hatótávolságú támadó pilóta nélküli repülőgépeket gyártó vállalat. Az indoklás szerint a támadás válasz volt az orosz polgári infrastruktúra elleni ukrán "terrortámadásokra".
A hadijelentés szerint az orosz fegyveres erők a hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudtak törni, mintegy 1350 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan. A tárca az eltalált és megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolta fel egy katonai reptér infrastruktúráját, valamint üzemanyag-, lőszer- és anyagi-műszaki raktárakat, 16 páncélozott harcjárművet, két önjáró és egy vontatott 155 milliméteres tarackot, két irányított légibombát, négy Neptun nagy hatótávolságú irányított rakétát, továbbá 172 repülőgép típusú drónt.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek vasárnap ukrán tüzérségi és dróntámadást.
Szergej Sztepasin, az orosz jogászszövetség elnöke, volt miniszterelnök, a TASZSZ hírügynökségnek kijelentette, hogy az orosz bűnüldöző szervek, a nürnbergi per mintájára, már dolgoznak az ukrán "neonácik" elleni bírósági eljárás előkészítésén, egyebek között a kurszki régióban elkövetett bűncselekmények miatt. Hozzátette, hogy korai lenne még a tárgyalás helyszínéről beszélni.
"Először fejezzük be a különleges műveletet, utána gondolkodjunk el ezen" - mondta.