A csatatéren kialakult helyzet nem kedvező Ukrajnának, az orosz csapatok több fronton haladnak előre, ez pedig alapot ad Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy a béketárgyaláson megvétózzon bármiféle engedményt – írja elemzésében a The New York Times.
Az amerikai lapnak egy finn elemző mondta el, hogy az oroszok stratégiai előnybe kerültek, de az ukránok nem állnak készen a kapitulációra. Emellett kijelentette, hogy borús jövő vár Kijevre, mivel nehéz megfejteni, miként állíthatják meg az előretörő oroszokat.
Egy ukrán szakértő elismerte, hogy országának helyzete kedvezőtlenül alakult szeptembert követően. Hozzátette, a védővonalak elfáradtak, emellett a drónok terén is fejlettebb eszközeik vannak az oroszoknak.
Egy donyecki parancsnok intenzív harcokról és erősödő nyomásról számolt be. Az amerikai portál szerint a tél lelassíthatja az orosz offenzívát, de Moszkva katonai állománya kimeríthetetlen, és készen áll a súlyos veszteségekre is.
(Unian - Index nyomán)