Mint ismert, Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök jelentése nyomán Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette a donyecki Pokrovszk és a harkovi Vovcsanszk elfoglalását. Az ukránok egyelőre tagadják, hogy ezek a települések teljes egészében orosz ellenőrzés alatt állnak.



A "felszabadított" Mirnohrad

Az teljesen biztos, hogy az utóbbi hetekben rendkívüli mértékben felpörgött Moszkva háborús gépezete, az ukrán Deep State hírportál friss jelentése szerint idén novemberben az orosz hadsereg csaknem kétszer akkora területet foglalt el Ukrajnában, mint az első őszi hónapban – összesen 505 négyzetkilométert. Szeptemberben ez 259, októberben pedig 267 négyzetkilométer volt.

Novemberben az oroszok 5990 rohamakciót hajtottak végre – ennél többet az elmúlt évben csak tavaly decemberben észleltek. Ez jelentős orosz aktivitásnövekedést jelez, vagyis az orosz hadsereg minden jel szerint a frontvonal legnagyobb részén most próbál jelentős áttörést elérni. Pokrovszk elvesztése súlyos stratégiai vereséget jelentene Ukrajna számára, mivel a település logisztikai központként és erődként funkcionált az elmúlt évben.

Közvetlenül Pokrovszk mellett fekszik Mirnohrad, amelyet a híradások szerint szinte már teljesen körbevettek az oroszok, rohamos tempóban zárul az ostromgyűrű.

Felütötte fejét az éhezés a romokban fekvő városban

„A helyzet kritikus. Az utánpótlás szinte kizárólag drónokkal történik, még az élelmiszerekhez is nehezen jutunk hozzá” – mesélte a Bild című újságnak a városban harcoló egyik ukrán katona.

Így fest madártávlatból a szétbombázott Mirnohrad:

⚡️ This is the Ukrainian city of Myrnohrad, Donetsk Oblast. About 1,000 civilians still remain amid the ruins, while Russia continues bombing it in an attempt to force it into submission.

According to Bild, more than 1,000 Ukrainian soldiers are defending Myrnohrad and its… pic.twitter.com/SFXbcdblwG

— Denys from Kharkiv (@GlushkoDenys) December 3, 2025

A névtelenséghez ragaszkodó fegyveres szerint a DeepState reálisan mutatta be a háború alakulását a donyecki térségben. Eszerint Oroszország szinte teljesen elvágta az ukrán katonák elől az utánpótlási vonalakat Mirnohradnál.

A városba vezényelt ukránok azt mondják, az oroszok teljesen be akarják keríteni a szétbombázott települést, amelyből néhány napon belül már nem lesz menekvés.

– Még az a földterület is hemzseg az oroszoktól, amelyen keresztül az utánpótlás érkezik. A főparancsnokság átcsoportosítást kísérelt meg, de csapataink közelharcba keveredtek az oroszokkal, és kénytelenek voltak visszavonulni Mirnohradba. Jó lenne már kézben tartani ezt az átkozott utánpótlási útvonalat, mert nagyon szenvedünk – mondta a katona.

Állításai alátámasztására az ukrán harcos állítólag exkluzív videókat küldött a német kiadványnak, amelyeken az látszik, hogy az orosz katonák teljes kontroll alatt tartják a Mirnohrad és Pokrovszk északnyugati része közötti szakaszt. Elmondása szerint Mirnohrad védői csak megfigyelni tudják az oroszokat, mivel a vészes eszközhiány miatt nem tudják felvenni velük a harcot.

A Bild azt állítja, független forrásból ellenőrizte a névtelenül nyilatkozó ukrán katona személyazonosságát, aki a beszámolója végén azt kérte, segélykiáltásukat mindenképp juttassák el az ukrán közvéleményhez:

„Vagy ki kell vonni minden katonát Mirnohradból, vagy stabil utánpótlást kell biztosítani számunkra. Hozzatok ki minket innen, vagy lássatok el minket! Ha ez nem történik meg, szinte biztos, hogy mind itt halunk meg!” – hangsúlyozta.

(Index nyomán)