Elfoglalta Kalinove települést a donyecki régióban az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán az ukrajnai háborúban - közölte hétfőn a moszkvai védelmi minisztérium.
A hadijelentés szerint az orosz fegyveres erők a hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudtak törni, és ezeknél több mint 1400 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan. A tárca az eltalált és megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolta fel az ukrán hadsereget ellátó hő- és energiainfrastruktúra több objektumát, valamint lőszerraktárakat, üzemanyag-tárolókat, pilóta nélküli repülőgépek tárolásának és indításának helyszíneit, tíz páncélozott harcjárművet, három Neptun nagy hatótávolságú irányított rakétát, továbbá 97 repülőgép típusú drónt.
Az orosz statisztika szerint meghaladta az 48 ezret azoknak az ukrán speciális katonai járműveknek a száma, amelyeket a háború kezdete óta semmisítettek meg.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek hétfőn ukrán tüzérségi és dróntámadást.
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egy terrorcselekmény megakadályozásáról tett bejelentést, amelyet az ukrán katonai hírszerzés tervezett végrehajtani a Krímben az orosz védelmi minisztérium egyik magas rangú tisztje ellen. A végrehajtót lelőtték, mert fegyveres ellenállást tanúsított, amikor rajtakapták, hogy éppen robbanószerkezetet próbál elhelyezni a célszemély autója alá.
Az FSZB szerint a merénylet szervezője az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnöksége részéről az ukrán állampolgárságú Rusztem Fahrijev volt, aki 2014-ben orosz személyi iratokért folyamodott, de nem kapta meg őket. Egyik bűntársát, aki a Krím félsziget lakosa, őrizetbe vették.
(MTI)