Törökország üdvözli a térség békéjét célzó amerikai erőfeszítéseket, ugyanakkor Izraelnek le kell állítania támadásait ahhoz, hogy ezek az erőfeszítések sikeresek legyenek - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken, Donald Trump amerikai elnökkel telefonon folytatott megbeszélése során a török elnöki hivatal közleménye szerint.

A közlés szerint a telefonbeszélgetésben - amelyet az amerikai fél kért - Erdogan azt mondta, hogy Törökország keményen dolgozik a regionális béke megvalósításáért, és üdvözli az erre irányuló amerikai kezdeményezéseket. A török elnök hangsúlyozta, hogy "továbbra is támogatni fogja Trump elképzeléseit a globális békéről, továbbá kiemelte azt, hogy Izrael támadásainak leállítása fontos a térség békéjét célzó kezdeményezések sikeréhez".

A megbeszélésen a kétoldalú kapcsolatok kérdéseit is megvitatták. Recep Tayyip Erdogan hangsúlyozta, hogy lépéseket kell tenni az együttműködés fokozására különösen a védelmi ipar területén. Kiemelte egyúttal, hogy szeptemberi találkozójuk megerősítette a kétoldalú kapcsolatokat Törökország és az Egyesült Államok között.

(MTI)