Elfoglalta az orosz hadsereg Sziverszk Malij települést a donyecki régióban - közölte kedden a moszkvai védelmi minisztérium.

A hadijelentés szerint az orosz fegyveres erők az elmúlt nap folyamán a hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudtak nyomulni, a "különleges hadművelet" övezetében több mint 1600 ukrán katona esett el, vagy sebesült meg súlyosan. A tárca a megsemmisített vagy eltalált katonai célpontok, illetve haditechnikai eszközök között sorolta fel az ukrán vasúti infrastruktúrának több, az ukrán hadsereg által fegyver- és üzemanyagszállításra használt objektumát, valamint nagy hatótávolságú pilóta nélküli repülőgépek tárolásának és indításának helyszíneit, több lőszerraktárt, egy harckocsit és 12 egyéb páncélozott harcjárművet, két irányított légibombát, két Neptun nagy hatótávolságú irányított rakétát, továbbá 128 repülőgép típusú drónt.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek kedden ukrán tüzérségi és dróntámadást.

Marat Husznullin orosz miniszterelnök-helyettes kedden - a donyecki, a luhanszki, a zaporizzsjai és herszoni régió elcsatolásának harmadik évfordulóján - arról jelentett Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy e területek teljesen integrálódtak az orosz gazdaságba. Rámutatott, hogy a "Luhanszki Népköztársaság" a gazdasági mutatók tekintetében Oroszország 89 régiója közül a 29. helyen áll.

Husznullin szerint a négy "új régió" szabad gazdasági övezeteiben 246 vállalkozás működik. Beszámolója értelmében a pénzügyi ágazat növekedése és a nagy bankok ottani megjelenése áttörést jelentett, a hitelportfólió 10 milliárd rubelről 175 milliárd rubelre nőtt. (A rubel árfolyama jelenleg mintegy négy forinton áll.) Mint mondta, két és fél millió lakos kap nyugdíjat és szociális segélyt az "új területeken".

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője kedden elmondta, hogy Szergej Lavrov, az orosz és Marco Rubio, az amerikai diplomácia vezetője az ENSZ közgyűlésének 80. ülésszaka alkalmából New Yorkban, az anchoridge-i csúcstalálkozó folytatásaként megtartott találkozón megerősítette a békés megoldás keresésének szükségességét, és azt is, hogy meg kell érteni a válság kiváltó okait.

(MTI)