Tömegesen menekülnek a palesztinok Gázavárosból, az izraeli hadsereg kedd reggeli becslése szerint egyre intenzívebb légitámadásai miatt a korábban ott élő egymillió emberből már mintegy 350 ezer elhagyta a várost.
Palesztin szemtanúk beszámolója szerint a hadsereg Gázavárosra koncentráló hadműveletében a légicsapások mellett a szárazföldi erők három ponton törtek be harckocsikkal: a Sejk Radván negyedben, az Al-Karáma negyedben, valamint a tengerpart és Tel al-Hava negyed környékén.
A Hamász által a Gázai övezetben fogva tartott túszok hozzátartozói Izraelben aggódva fogadták az újabb katonai offenzíva hírét, mert ők azért küzdenek, hogy Izrael csaknem két év után végre lezárja a háborút, és túszmegállapodást kössön a Hamásszal, amelynek keretében családtagjaik visszanyerhetik szabadságukat. "A 710. éjszaka már valóban az utolsó lehet a még élő túszok számára Gázában, és most van az utolsó esély arra is, hogy a meghaltak földi maradványait méltó módon hazaszállítsák és eltemessék" - közölte a hozzátartozókat tömörítő mozgalom.
"A miniszterelnök politikai számításból szándékosan feláldozza őket, és teljesen figyelmen kívül hagyja a vezérkari főnök és a biztonsági szervek álláspontját. (Benjámin) Netanjahut személyes felelősség terheli a túszok sorsa miatt. Izrael népe nem bocsátja meg neki a túszok és katonák feláldozását. A figyelmeztetés egyértelmű" - tették hozzá.
Közben több család és kiszabadult túsz, a mozgalom tagjai vidékről Jeruzsálembe érkeztek, és sátrat vertek a kormányfői rezidencia előtt, a Gáza utcában, hogy nyomatékosítsák követelésüket. Keddre virradóan az első éjszakát töltötték ott.
Éjál Zamír vezérkari főnök két nappal ezelőtt az izraeli biztonsági kabinet tanácskozásán azt mondta: Gázaváros elfoglalása súlyos áldozatokkal járhat a hadsereg számára. Tucatnyi katona eshet el, ráadásul a hadművelettel a túszok élete is nagyobb veszélybe kerül. Felszólította a politikai vezetést, hogy haladéktalanul érjen el egy túszmegállapodást.
A miniszterelnök viszont azt hangsúlyozta, hogy az offenzívával növelni tudják a nyomást a Hamászon, és így előbb le tudják zárni a háborút.
Frissítés: "Gáza lángol" - élvezkedik a zsidó "védelmi" miniszter
Az izraeli hadsereg bejelentette kedden, hogy előző este megkezdte a "Gideon harci szekerei 2" fedőnevű új szárazföldi hadműveletét, amellyel a cél Gázaváros elfoglalása.
Gázai egészségügyi források szerint legkevesebb 38 palesztin vesztette életét csak a hadműveletet "előkészítő légicsapásokban" a Gázai övezetben, közülük 35-en magában Gázavárosban. Több mint 40-en megsebesültek, és több tucatnyian eltűntek.
Watch Al Jazeera for 35 seconds to see what Israel 🇮🇱 are doing to Gaza City 🇵🇸
— Howard Beckett (@BeckettUnite) September 15, 2025
They are making it uninhabitable.
Bombing it to rubble for real estate.
It’s ethnic cleansing.
It’s genocide.
And western media & ‘leaders’ are silent. pic.twitter.com/GhqQZjQ9Io
Szemtanúk arról számoltak be, hogy az éjjel ezrek menekültek dél felé a városból, de járműveikkel csak lassan tudtak haladni a zsúfoltság miatt.
A hadsereg tájékoztatása szerint két hadosztály kezdte el a hadműveletet, majd csatlakozik hozzájuk egy újabb, amelynek feladata az lesz, hogy körbekerítse a várost. A hadsereg a város területének már így is mintegy 40 százalékát az ellenőrzése alatt tartja, és hangsúlyozza, hogy adottak a feltételek az egész város elfoglalásához. Egyelőre nem tudják megbecsülni, mennyi ideig tarthat az új hadművelet.
A vezérkar közölte, hogy vezetője, Éjál Zamír minden fórumon figyelmeztetett a szárazföldi invázió lehetséges következményeire, miszerint az nagy emberveszteséggel járhat, és a Hamász még életben lévő túszai is nagyobb veszélybe kerülnek általa. A vezérkar mindazonáltal hangsúlyozta, hogy végre fogja hajtani a politikai vezetés döntését.
War in the Gaza Strip 🇵🇸🇮🇱 BREAKING 🚨 Israel deploys 3 divisions in a simultaneous Gaza operation. Ground operation 'Gideon Chariots II' has begun ‼️
— Skënderbej_ (@AncientAlien01) September 16, 2025
→ 850+ targets hit this week
→ Multiple division coordination
→ Divisions 98, 162, 36 + reserves
→ Northern & Southern… pic.twitter.com/btE25kMAJu
A hadsereg másfél hónappal ezelőtti becslése szerint mintegy 2500 palesztin fegyveres van még a városban, de most úgy gondolják, hogy azóta a szervezetek valószínűleg sok új embert toboroztak, ezért jelenlegi számuk jóval nagyobb lehet. Többségük a város alatti alagútrendszerben rejtőzhet - vélik.
"Gáza lángol, mert az izraeli hadsereg vasököllel csap le a terror infrastruktúrájára" - írta kedd reggel Jiszrael Kac védelmi miniszter az X-en. "Nem nyugszunk, amíg be nem fejezzük missziónkat" - tette hozzá.
💥 The Minister of Defence of a rogue state documents the #WarCrimes and horrendous #CrimesAgainstHumanity of #IDF in #Gaza.
— Shafek Koreshe (@shafeKoreshe) September 15, 2025
👉 #IsraelTerroristState@Israel_katz @EUCouncil @UNHumanRights https://t.co/R93F0zidyF pic.twitter.com/Ua9h2QY0eN
Korábban a katonai főügyész figyelmeztette a vezérkari főnököt: a gázavárosi lakosság délre telepítése nem jogszerű, ezért arra kérte a hadsereget, hogy halasszák azt el, amíg meg nem teremtik az összes szükséges feltételt a lakosság másutt való elszállásolására, de Zamír nem vette ezt figyelembe.
(MTI nyomán)