Franciaország fokozni kívánja a nyomást az izraeli kormányra, hogy vessen véget a gázai háborúnak - jelentette ki pénteken a francia külügyminiszter, remélve, hogy az Európai Unió tagállamai is csatlakoznak szankciók bevezetéséhez.

"Természetesen továbbra is fokozni akarjuk a nyomást az izraeli kormányra, nem pedig az izraeli népre, amellyel Franciaországnak szoros kapcsolatai vannak" - fogalmazott pénteken Jean-Noël Barrot a France Inter közrádióban. Kiemelte, hogy bár az Európai Unió nem tudott egyhangúlag szankciókat hozni Izrael ellen (nehéz is lenne, amikor igaz békepártiként terroréltető és népirtásvédő Orbánék ilyenkor tényleg rendíthetetlenül vétóznak - a szerk.), a helyzetben változás tapasztalható.

"Szerdán az Európai Parlamentben tartott beszédében az Európai Bizottság elnöke először nyitott bizonyos izraeli vezetők szankcionálására, valamint az Európai Unió és Izrael közötti társulási megállapodás egyes kereskedelmi vonatkozásainak felülvizsgálatára" - vélte a tárcavezető, aki ugyanakkor üdvözölte, hogy pénteken az ENSZ várhatóan elfogad egy, a Hamász palesztin szervezetet elítélő szöveget.

"Szeptember 12-re a Hamász végleges nemzetközi elszigeteltségének napjaként fogunk emlékezni" - hangsúlyozta a külügyminiszter. "Ma, Franciaország kezdeményezésére, az ENSZ először fogja elítélni a Hamászt" - tette hozzá.

A külügyminiszter úgy vélte, hogy a Franciaország és Szaúd-Arábia által előkészített szöveg, "amely elítéli a Hamászt és bűneit, felszólít a terrorszervezet lefegyverzésére és végleges kizárására a palesztin kormányzatból, széles körű támogatást fog kapni".

Az ENSZ Közgyűlése pénteken dönt arról a nyilatkozatról, amelynek célja, hogy új lendületet adjon az izraeli és palesztin kétállami megoldásnak, de egyértelműen kizárja a Hamászt.

Izrael közel két éve bírálja a Közgyűlést és a Biztonsági Tanácsot, amiért nem ítélték el a palesztin terrorszervezet 2023. október 7-i példátlan terrortámadását Izrael ellen.

(MTI nyomán)