Az izraeli terrorhadsereg legutóbb Gázaváros elhagyására, s úgynevezett „biztonságos zónába” való távozásra szólította fel a palesztin lakosságot. Sokan már nem hisznek a népirtóknak, ezért inkább igyekeznek maradni. Gabriel Romanelli atyát, a gázavárosi Szent Család Római Katolikus Templom plébánosát tegnap felhívta telefonon XIV. Leó pápa, akivel a plébános közölte: a lakosság, így a maroknyi katolikus közösség nem akar eleget tenni az evakuálási parancsnak. Közben a Jeruzsálemi Latin Patriarchátus és a Jeruzsálemi Görög Ortodox Patriarchátus közös nyilatkozatban felkérte a nemzetközi közösséget: gyorsan cselekedjen az „értelmetlen és pusztító háború” megállítása érdekében – írja a palinfo.com és a vaticannews.va.
A gázavárosi Szent Család-templom vatikáni zászlóval 2025. július 18-án (fotó: Reuters)
A Gázai övezet, s azon belül Gázaváros egyetlen római katolikus plébániáját az izraeli hadsereg legutóbb 2025. július 17-én vette célba (a gyilkolás és a megfélemlítés egyértelmű szándékával – H. J.). A támadás következtében a templom épülete megrongálódott, s ami még nagyobb tragédia, „Isten ajándékai” három embert megöltek, tizenötöt, köztük Gabriel Romanelli plébánost megsebesítettek.
A népirtó Izrael legutóbb röplapokon utasította Gázaváros lakosságát, hogy hagyják el a települést, s vonuljanak a térség délebbi, a gyilkolászók által „biztonságos zónának” nevezett övezetébe. De amint a korábbi hírekből tudjuk, a zsidók által biztonságosnak nevezett helyek, sátortáborok, iskolaépületek, kórházudvarok ellen is gyakoriak a drónos légicsapások, mesterlövész akciók, miközben meggyilkolnak számos civil lakost, köztük sok újságírót (utóbbiakat azért, hogy ne tudósíthassanak a világnak a zsidók háborús bűntetteiről – H. J.).
Romanelli atya a gázavárosi templomban (fotó: palinfo.com)
Miután a terrorhadsereg legutóbb elrendelte Gázaváros lakosságának evakuálását, XIV. Leó pápa felhívta telefonon Gabriel Romanelli atyát, a gázavárosi Szent Család-templom plébánosát. Az argentínai születésű plébános a Vatican Newsnak elmondta:
Megmondtuk a Szentatyának, hogy a körülmények ellenére jól vagyunk. A pápa áldását adta ránk, s azt mondta, imádkozik értünk és a békééért. Ezen kívül figyelemmel kíséri az itt zajló eseményeket, s továbbra is elkötelezett a háború befejezése mellett. A lakosság nem akar elmenni, mert mindenhol veszély leselkedik rájuk, s ezért sokan mégis a városban szeretnének maradni. Mindent megteszünk értük, támogatjuk őket.
Egy nappal az izraeli támadás után palesztin katolikus gyerekek mutatják Pierbattista Pizzaballa jeruzsálemi latin pátriárkának a gázavárosi Szent Család-templom megrongálódott tetejét és keresztjét. A lépcsősor tetején, járókerettel a támadás során megsebesült Romanelli plébános látható
A Vatican News végül közölte Gabriel Romanelli atya búcsúzóul mondott szavait:
Mi továbbra is a békéért imádkozunk, az egész Gázai övezetéért, a Közel-Keletért és a világ békéjéért. Isten adjon nekünk békét!
Az áttelepülésre felszólító arab nyelvű röplap, nyilakkal jelölve a távozás pontos útvanala, bal felső sarokban a terrorhadsereg címerével
Néhány nappal ezelőtt, augusztus 26-án a Jeruzsálemi Görög Ortodox Patriarchátus és a Jeruzsálemi Latin (római katolikus – H. J.) Patriarchátus közös nyilatkozatot adott ki, amelyben kifejezték aggodalmukat a Gázai övezetbeli helyzet romlása miatt, s óva intettek a civilek erőszakos és tömeges kitelepítésétől. A szentföldi keresztény egyházvezetők egyben határozottan elítélték a folyamatban lévő izraeli agressziót.
A patriarchátusok a nyilatkozatban hangsúlyozták: semmivel nem lehet igazolni a szándékos, erőszakos és tömeges kitelepítéseket, s ezért a háború azonnali befejezésére szólítottak fel, a közjót helyezve előtérbe az emberéletekben és vagyontárgyakban okozott széles körű pusztítás után. A közös nyilatkozatban a két jeruzsálemi keresztény patriarchátus a nemzetközi közösséget arra kérte, hogy gyorsan cselekedjen az „értelmetlen és pusztító háború” megállítása érdekében.
Hering J. – Kuruc.info
Korábban írtuk:
-Nyilatkozott a Vatikán, miután a terrorállam szétbombázta Gáza egyetlen katolikus templomát
- A békéért imádkoztak az éjféli misén a Gázai övezetbeli keresztények