"Bármelyik pillanatban" újra kirobbanhatnak a harcok Irán és Izrael között - jelentette ki hétfőn a síita állam első alelnöke, Mohammed Reza Aref, mintegy két hónappal a két ország 12 napos háborúja után.

"Minden pillanatban készen kell állnunk az összecsapásra; máig sem történt még csak tűzszünet sem, inkább az összecsapások leállításáról lehetne beszélni" - fogalmazott Aref Teheránban a nagyobb iráni egyetemek rektoraival tartott megbeszélésén.

"Természetesen a vitás kérdések megoldásának létezik tárgyalásos módja is, azonban nem tudjuk, a másik fél mennyire hajlandó erre" - tette hozzá.

Alig egy nappal korábban, vasárnap a Sarg című iráni lap idézte Mohammed Jahja Szafavit, Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjének, Ali Hamenei ajatollahnak a katonai tanácsadóját, aki azt mondta, az iszlám köztársaság "a legrosszabb forgatókönyvre készül". Szafavi szintén kiemelte, hogy nincs szó valódi tűzszünetről, a két ország "a háború szakaszában van".

"Nincs semmiféle protokoll, semmiféle egyezmény sem Izraellel, sem az amerikaiakkal" - tette hozzá.

A 12 napon át tartó, több mint ezer iráni halálos áldozattal járó konfliktus június 24-én ért véget, ezt követően pedig az iráni vezetés és hadsereg többször hangoztatta Teherén felkészültségét egy esetleges újabb összecsapásra, bár leszögezték: Irán nem akar háborút.

A harcoknak Izraelben 28 halottja volt.

(MTI)