Kazettás Iszkander-M rakétával végrehajtott csapással megsemmisített az orosz hadsereg mintegy száz UJ-22-es és Paljanyicja típusú, nagy hatótávolságú drónt a donyecki régióban lévő Iverszke környékén - közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
A tárca szerint ugyanitt mintegy 40 főnyi ukrán katonai és műszaki személyzet vesztette életét vagy sebesült meg, 16, a drónok szállítására használt teherjármű pedig üzemképtelenné vált. A minisztérium a megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel még egy drónirányítókat kiképző központot, több üzemanyag- és lőszerraktárt, hat harckocsit - köztük két német Leopard tankot - és 13 egyéb páncélozott harcjárművet, egy vontatott 155 milliéteres löveget, négy irányított légibombát, két HIMARS-rakétát, továbbá 141 repülőgép típusú drónt.
A hadijelentés értelmében az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudott törni, a "különleges hadművelet" övezetében mintegy 1300 ukrán katona esett el, vagy sebesült meg súlyosan
A felek között újabb fogolycsere zajlott le. Oroszország és Ukrajna egyaránt 84 katonát adott a másiknak.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek hétfőn ukrán tüzérségi és dróntámadást. Donyeckben egy 61 éves nő életét vesztette, miután egy ilyen csapás következtében összeomlott ház maga alá temette.
A Roszatom orosz állami vállalat sajtószolgálata hétfőn közölte, hogy vasárnapra egy pilótanélküli repülőszerkezet lőttek le a szmolenszki atomerőmű ipari területén, a 3. energiablokk közelében. Lezuhanáskor a repülőgép felrobbant, ami miatt több ablak kitört az erőmű épületében, de a kár nem jelentős, személyi sérültek nem történt. A Roszatom szerint a támadás nem befolyásolta a szmolenszki atomerőmű működését, a sugárzási háttér az atomerőmű ipari területén és a környező területeken nem változott. és megfelel a természetes értékeknek."
Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn telefonon tájékoztatta a dél-afrikai és a tádzsik államfőt, valamint az indiai miniszterelnököt az amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal a hétvégén, Alaszkában folytatott tárgyalásáról.
(MTI)