Keir Starmer brit miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij "ukrán" elnök "üdvözölte" pénteken, hogy Donald Trump amerikai elnök új határidőt szabott Oroszországnak az ukrajnai háború lezárását célzó érdemi előrehaladásra, "a taktikázás mellőzésére" - közölte a brit kormányfő hivatala.

A két politikus telefonbeszélgetésében egyetértett abban, hogy "Oroszország a béke egyetlen akadálya" - áll a beszélgetésről kiadott hivatalos összefoglalóban.

Trump kedden közölte, hogy a korábbinál rövidebb határidőt - augusztus 8-át - jelöli meg Vlagyimir Putyin orosz elnöknek határidőként a békekötés ügyének érdemi előre vitelére, ellenkező esetben Washington büntetőintézkedésekkel és vámtarifákkal sújtja Moszkvát.

A miniszterelnök részvétét fejezte ki Zelenszkijnek a Kijev ellen az utóbbi napokban elkövetett támadások sok halálos áldozata miatt - áll az összefoglalóban.

Zelenszkij az X közösségi portálon számolt be Keir Starmerrel folytatott tárgyalásáról. A Kijev elleni orosz támadásokkal kapcsolatban azt írta: "Ez egy teljességgel aljas és kegyetlen drón- és rakétatámadás volt, amely harmincegy emberéletet követelt, közöttük öt gyermekét. Mai (pénteki) megbeszélésünk arra összpontosult, hogy miként előzzük meg a sok halálesetet okozó támadásokat és biztosítsunk nagyobb védelmet népünk számára, valamint hogy miként kényszerítsük Oroszországot a háború lezárására".

Zelenszkij kijelentette, hogy az Oroszország elleni szankciók kétségkívül működnek, és továbbiak is lesznek. "Mindenkivel egyeztetünk az alkalmazandó korlátozó intézkedésekről" - tette hozzá.

Zelenszkij közölte, hogy Starmerrel megvitatta az amerikaiakkal való együttműködés lehetséges módjait, a különböző szinteken lefolytatandó béketárgyalások lehetséges kereteit, valamint különböző katonai kérdéseket, így annak szükségességét például, hogy felgyorsítsák a pilóta nélküli repülő szerkezetek, közöttük az elfogó drónok gyártását.

Putyin Kijevet okolja

Vlagyimir Putyin orosz elnök Ukrajnára hárította pénteken a felelősséget amiatt, hogy nem haladnak a több mint három éve kitört háború lezárására irányuló tárgyalások.

Putyin a nyugat-oroszországi Ladoga-tavi Valaam szigeten Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel találkozva kijelentette: támogatja, hogy Moszkva tárgyaljon Kijevvel, de ennek kimeneteléhez nem kellene túl nagy várakozásokat fűzni.

"A békés megoldás eléréséhez alapos, de nem nyilvános tárgyalásokra van szükség, valamint nyugalomra és csendre hozzá" - mondta Putyin a TASZSZ orosz állami hírügynökség jelentése szerint.

"Ha az ukrán vezetés úgy gondolja, hogy ennek még nincs itt az ideje, hogy várni kell, akkor hajlandók vagyunk várni is" - tette hozzá.

Putyin Volodimir Zelenszkij ukrajnai elnök azon minapi kijelentéseire reagált, aki szerint érdemi tárgyalásokra csak egy moszkvai hatalomváltás után kerülhet sor. Zelenszkij pénteken viszont közölte azt is, hogy kész a tárgyalásokra. Röviddel Putyin kijelentése után az X közösségi portálon azt írta: "Ha vannak jelei a háború méltósággal történő lezárására és egy valóban tartós béke megteremtésére irányuló őszinte szándéknak, akkor Ukrajna ismételten megerősíti a készségét egy bármikor megtartandó vezetői szintű találkozóra."

Moszkva és Kijev 2022 óta májusban kezdett először közvetlen tárgyalásokat. A három egymást követő fordulón hadifoglyok és halottak cseréjéről állapodtak meg, de nem történt áttörés a harcok beszüntetése kérdésében.

(MTI nyomán)