A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait - mondta Náim Kászem, a Hezbollah vezetője az asúra síita gyásznapon közzétett vasárnapi videóüzenetében.

"Hogyan várhatják el tőlünk, hogy ne álljunk ellen, miközben az izraeli ellenség folytatja agresszióját, továbbra is megszáll öt területet, betör a területeinkre és embereket öl meg?" – tette fel a kérdést a Hezbollah vezetője. "Nem veszünk részt Libanon és a régió megszállásának legitimizálásában. Nem fogadjuk el az Izraellel való kapcsolatok normalizálását" – tette hozzá.

"Hogyan szállhatnánk szembe Izraellel saját fegyverek nélkül? Ki akadályozná meg Izraelt abban, hogy falvakat támadjon meg, és ártatlanokat – köztük fiatalokat, nőket és gyerekeket – öljön meg otthonaikban, ha nem lenne egy ellenállás, amely legalább minimális védelmet biztosít?" - fogalmazott a szervezet főtitkára.

Tom Barrack amerikai különmegbízott éppen Bejrútban tárgyal. Barrack szombaton az X-en úgy fogalmazott: "Libanon történelmi pillanat előtt áll, hogy túllépjen a múltbéli megosztottságon, és végre beteljesítse eredeti szándékát – egy ország, egy nép, egy hadsereg."

Izrael és a Hezbollah kemény harcokat követően, november végén amerikai közvetítéssel kötött tűzszünetet. Az izraeli légicsapások súlyos veszteségeket okoztak a Hezbollah vezetésében: életét vesztette Hasszan Naszrallah, a szervezet előző vezetője, és a fegyveres csoport fegyverarzenáljának jelentős része megsemmisült.

A tűzszünet ellenére Izrael továbbra is öt fontos területet tart ellenőrzése alatt Dél-Libanonban, és rendszeresen légicsapásokat hajt végre, hogy meggátolja a Hezbollah katonai erejének újjáépítését. A libanoni egészségügyi minisztérium adatai szerint ezek az akciók november óta mintegy 250 ember halálát okozták, a háború során pedig több mint négyezren vesztették életüket. 

Amerikai különmegbízott: Bejrút rendkívül kielégítő választ adott a washingtoni ajánlatra

"Rendkívüli elégedettségének" adott hangot hétfőn az Egyesült Államok Bejrútban tárgyaló különmegbízottja, amiért a libanoni kormány kedvező választ adott Washingtonnak a Hezbollah lefegyverzéséről szóló ajánlatára.

"Amit Bejrút adott nekünk, az valami egészen kiváló" - jelentette ki Tom Barrack, a Joseph Aun libanoni elnökkel folytatott egyeztetése után a sajtónak, és bár részleteket nem közölt, elmondta, Washington és Bejrút "megkezdheti a közös munkát".

A különmegbízott - aki egyúttal az Egyesült Államok törökországi nagykövete is - legutóbbi, június 19-i bejrúti látogatásán adta át az arab ország vezetésének Washington ajánlatát, amely a Hezbollahot négy hónapon belüli teljes lefegyverzését írja elő cserébe azért, hogy Izrael beszüntesse a Libanon elleni légitámadásokat, valamint kivonja csapatait azon öt, dél-libanoni területről, ahová tavaly, a zsidó állam és a Hezbollah közötti konfliktus nyomán vonult be.

"Az izraeliek nem akarnak háborút Libanonnal" - jelentette ki a sajtónak Barrack.

A különmegbízott egyúttal azt is aláhúzta, hogy a Hezbollahnak pártként "van jövője".

Szíriára kitérve emlékeztetett arra, hogy az új damaszkuszi vezetés párbeszédet kezd Izraellel, és úgy vélte, Libanonnak is rá kell lépnie erre az útra.

"Ha nem akarnak változást, sebaj, de a térség többi része hangsebességgel száguld, és le fognak maradni" - tette hozzá Barrack, egyúttal hangsúlyozta: Donald Trump amerikai elnök "meg van róla győződve, hogy Libanon továbbra is a régió kulcsfontosságú szereplője, és akár a mediterrán vidék gyöngyszemévé is válhat".

(MTI nyomán)