Az izraeli rezsim június 13-án egyoldalú agressziót hajtott végre Irán ellen. A támadás kezdeti sikerei után sokan láttuk/látjuk borúsan az irániak helyzetét, mivel annak ellenére lettek egy meglepetésszerű támadás áldozatai, hogy már a Hamász elleni hadműveletek idején is mindenki tudta, a végső cél Irán.
Mint ismeretes, Izrael légicsapásai a Forradalmi Gárda számos vezetőjét és iráni atomtudósokat gyilkoltak meg, amellett, hogy a stratégiailag fontos létesítményeket és a légvédelmet támadták. A perzsák súlyos veszteségeket szenvedtek el, és mondhatjuk, hogy sokan csalódtunk.
Irán majdnem ötször akkora mint Németország, közel százmilliós népességgel, intelligens és jól képzett emberekkel, egy háromezer éves kultúrával, és jelentős orosz-kínai gazdasági és katonai kapcsolatokkal. Mégis úgy tűnik, hogy az izraeli támadást tehetetlenül nézték végig, és sokan arra jutottak (talán a Hezbollah lefejezésének és Szíria összeomlásának példájából is kiindulva), hogy ez már lefutott meccs. De mi most a helyzet?
Substacken sokan követnek egy Simplicius (mint a görög neoplatonista filozófus) nevű elemzőt, aki az ukrán-orosz háború fejleményeit tárgyalja hetente. Valószínűleg maga is orosz (valamilyen titkosszolgálati kapcsolatokkal), mindenesetre a megállapításai korrektnek tűnnek. Az ő elemzését szeretném most megosztani az olvasóval az izraeli-iráni konfliktus kapcsán. (Az eredeti, csütörtökön megjelent cikk itt érhető el, de teljesen csak előfizetéssel olvasható).
Simplicius tehát azzal kezdi, hogy a dolgok rendkívül gyorsan változnak az iráni fronton, ezért bármilyen elemzés gyorsan elavulttá válhat, különösen Trump kiszámíthatatlan viselkedése miatt. Trump a közösségi oldalán az egyik pillanatban Teherán teljes evakuálását követeli, a másikban Irán feltétel nélküli megadását (mintha a második világháborús Németország vagy Japán lenne), majd ismét szóba kerül a tárgyalás lehetősége. Véleménye szerint egy államfő ilyen jellegű viselkedését nehéz lenne mással magyarázni, mint hogy valamilyen módon kompromittálódott, ezért ki van szolgáltatva az Izraelhez bekötött tanácsadóinak (láthattuk Elon Muskot is, amint közzétette Twitteren, hogy Trump neve az Epstein-aktákban szerepel).
Egy további dolog magyarázhatja Trump viselkedését – amiről ez az írás is szól –, ha Izrael valamilyen gyors megadásra számított Irántól a katonai vezetés és a légvédelem jelentős részének megsemmisítése után. Mivel azonban csak részsikereket értek el, és Irán megindította a válaszcsapásokat, az izraeli vezetésű blokk pánikba esett, és rendkívüli nyomás kezdett Trumpra gyakorolni, hogy megmentse a „kiválasztottakat”.
Ez részben azzal magyarázható, hogy Izrael nincs felkészülve egy hosszabb, elhúzódó, felőrlő jellegű háborúra.
A The Jerusalem Post és a Times of Israel arról tájékoztat, hogy Izrael kifogyóban van a légvédelmi rakétákból
A The Jerusalem Post cikke megerősíti:
„Sem Izrael, sem az Egyesült Államok nem ülhet ölbe tett kézzel naphosszat, hogy iráni rakétákat fogjon el” - mondja Tom Karako, a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központ rakétavédelmi projektjének igazgatója. „Az izraelieknek és barátaiknak sürgősen meg kell tenniük a szükséges lépéseket, mert nem engedhetjük, hogy csak üljünk és fogócskázzunk”.
Izraelnek egy gyors műveletre volt szüksége Irán meggyengítésére, és valószínűleg arra számított, hogy az USA azonnal belép a háborúba. Az izraeliek a saját elmondásuk szerint felkészültek egy elhúzódó háborúra, de feltehetően csakis Amerika és a Nyugat teljes támogatása mellett, minden területen, különösen a fegyverek és üzemanyag területén.
Mit tett tehát Irán? Úgy tűnik, hogy egy Oroszországhoz hasonló stratégiát választottak, amivel szándékosan lassítják le a konfliktust, hogy felemésszék Izrael erőforrásait. Izrael arra számított, hogy Irán hirtelen felindulásból (és bosszúból) kilövi rakétakészletének nagy részét, saját magát kimerítve, és jelentős számú izraeli áldozatot eredményezve. Mindez azonnal biztosította volt az okot az Egyesült Államok háborúba lépésére. Ehelyett Irán azt választotta, hogy lassan vérezteti ki Izraelt (az „ezer vágás általi halál” taktikájával), amit Oroszország is alkalmaz az atlantisták ellen Ukrajnában.
Így Irán most naponta kisebb rakétasorozatokat küld, hogy ledarálja Izrael társadalmi, gazdasági és politikai erőforrásait.
Egypt Independent: A háború napi egy milliárd dollárba kerül Izraelnek
Miért ezt a stratégiát választotta Irán? Mert ez az egyetlen, amivel esélyük lehet a sikerre, mivel egy masszív sokkot okozó támadás Izrael kezére játszott volna, megadva azt, amit akarnak.
Izrael állítása, miszerint teljes légi fölényre tettek szert Irán felett, csalóka: az izraeli gépek nem repülnek Irán fölött – ilyesmire nulla bizonyíték áll rendelkezésre. Dróncsapások kombinációját alkalmazzák, amire viszont rengeteg bizonyíték van. Az UCAV (pilóta nélküli harci repülőgép) drónok kevésbé észlelhetők és jobban feláldozhatók, ami lehetővé teszi Izrael számára, hogy Teherán felé küldje őket, a némelyik lelövésével járó veszteség ellenére is.
Minden egyes izraeli csapásról készült videó UCAV vagy felderítő drónok felvételeit mutatja. Az IAI Heron, Harop és Hermes drónokat már számtalanszor észlelték Irán légterében. Egyetlen olyan felvétel sem létezik, amely izraeli repülőgépet mutatna iráni légtérben, viszont rengeteg olyan felvétel van, amely Szíriában és Irakban megtalált izraeli rakétaindítókat mutat, ami azt jelzi, hogy Izrael továbbra is Irán határain kívülről lő ki olyan rakétákat, mint a Blue Sparrow.
Más videók a Delilah rakétáról készült felvételt mutatják, amelynek hatótávolsága több mint 250 kilométer, és számos nyugat-iráni helyszínt elérhet, még akkor is, ha a határon kívülről lövik ki. A képek bizonyították, hogy Izrael lézerirányítású drónbombákat használ az iráni járművek kiiktatására, míg a nagyobb infrastrukturális célpontok ellen olyan nagy hatótávolságú cirkáló- és ballisztikus rakétákat használnak, mint az Air LORA:
Eddig személyesen csak egyetlen olyan felvételt láttam, amely arra utalhat, hogy izraeli repülőgépek röviden beléptek Irán területére.
A nagy kérdés az, hogy miért?
Mert Izrael eddig egyáltalán nem rombolta le az iráni nagy hatótávolságú légvédelmet. Az egyetlen videó, amelyen Izrael a légvédelemre mért csapásokat mutatott be, egy maroknyi ősi Mim-23 Hawk, rövid hatótávolságú Karmin-2 és a rövid-közép hatótávolságú Khordad rendszerek ellen készült. De olyanokat nem láttunk, amin például az orosz Sz-300-zal egyenértékű Bavar-373-at pusztítottak volna el, bár Izrael állítja, hogy az iráni légvédelem bizonyos (általuk kitalált) százalékát megsemmisítették, de erre nulla bizonyíték van.
Valószínűnek tűnik, hogy Irán a nagyobb hatótávolságú, komolyabb légvédelmi rendszereinek nagy részét keletebbre (Iszfahán felé vagy azon túlra) vonta vissza, nagyszabású amerikai bombázásokra számítva. Ez összhangban lenne azzal a tényleges jelentéssel, amely szerint ebbe a régióba vonják vissza a nehéz rakétavetőket, amelyeket szintén célba vesznek az izraeli csapások.
Emlékezzünk arra, hogy Izrael soha nem volt képes még csak átrepülni sem Szíria felett, amely sokkal gyengébb légvédelemmel rendelkezett, mint Irán, ezért Izrael Szíriát a Libanon-hegység mögül bombázta. Csak azután voltak képesek megsemmisíteni az ember nélkül hagyott szíriai légvédelmet, hogy Dzsolani átvette a hatalmat. Emlékezzünk továbbá, hogy az Irán elleni korábbi csapások során az izraeli F-35-ösöknek mindössze néhány méterrel a föld felett kellett repülnie Jordániában. Az akkori jelentések szerint: "az izraeli F-35I Adir vadászgépek rendkívül alacsonyan repülnek Jordánia területe felett, hogy elkerüljék a radarokat, mielőtt Teheránra csapást mérnének".
Ehhez hasonlóan, az USA képtelen Jemen fölé repülni, és kénytelen távolsági csapásokat indítani, nehogy az F-35-ösöket megint „majdnem lelőjék”, amikor túl közel kerülnek a határhoz. Így Izrael jelenleg biztosan nem képes Irán fölött repülni, esetleg néhány kisebb határátlépést leszámítva.
Szélesebb körű tervek
A tervezett művelet valódi célja jóval túlmutat Irán nukleáris programjának megsemmisítésén, sőt, még a puszta rezsimváltáson is. Irán teljes feldarabolása a cél, kisebb és könnyen befolyásolható etnikai államalakulatokra.
A The Jerusalem Post írja: egy közel-keleti koalíció létrehozására van szükség Irán felosztására. Bátorítani kell azokat a hosszú távú terveket, amelyek egy föderális vagy egy feldarabolt Iránról szólnak, figyelembe véve, hogy Hamenei teokratikus állama nem reformálható meg. Biztonsági garanciákat kell nyújtani a szunnitáknak, kurdoknak és beludzsoknak
Nem meglepő, hogy Iránt azután akarják feldarabolni, hogy néhány hete elindította a kínai Új Selyemút egyik kritikus csomópontját, amely megkerüli az USA által ellenőrzött tengeri csomópontokat, szorosokat és csatornákat. Izrael közvetlenül azután csapott le Iránra, hogy elindították az Irán és Kína közötti új vasúti összeköttetést. Ez történetesen egzisztenciális gazdasági és geopolitikai fenyegetést jelent az USA és szövetségesei számára.
Az Új Selyemút vasútvonal Kínától Iránig
Az útvonal megkerüli az amerikai szankciókat, ezért soha nem látott gazdasági felvirágzást tenne lehetővé, miközben Irán szintén kulcsfontosságú eurázsiai közlekedési csomóponttá válna, egészen Oroszországig:
Az Oroszországot és Iránt összekötő észak-déli szállítási folyosó
Most tehát Hamenei teokratikus köztársaságának felszámolását tervezik, mivel Irán túl nagy ellensúlyt jelent a neokonok imperialista álmaival szemben – és ami még fontosabb – Irán a neokonokat irányítók talmudista/messianisztikus próféciáinak megvalósulását fenyegeti.
Az Izrael által preferált Reza Pahlavi, az elűzött perzsa uralkodó trónörököse, amint a Siratófalnál hajlong
Sikerrel járhat-e Amerika?
Most elérkeztünk a legfontosabb részhez. Tekintettel arra, hogy Izrael képtelen behatolni vadászgépeivel Irán légterébe, mit tehet Trump és az USA, hogy a perzsákat gyorsan „legyőzzék”?
A probléma az, hogy a (látszólagos) cél a Fordó nukleáris létesítmény megsemmisítése, amely viszont több száz méterrel a föld alatt található. Az egyetlen fegyver, amely erre egyáltalán képes lehet, az az amerikai GBU-57 MOP (Mass Ordnance Penetrator) bunkerromboló bomba.
Ezeket a nagyméretű bombákat csak a lopakodó B-2-esek vagy a B-52-es stratégiai bombázók tudják szállítani. Ezek nem nagy hatótávolságú „siklóbombák”, és közvetlenül a célpont fölött kell ledobni őket, ami azt jelentené, hogy a B-2-eseknek a közép-iráni Fordóba kellene behatolniuk:
Fordó
A nagy kérdés: képesek-e erre a B-2-esek?
Nem azok, vagy legalábbis anélkül nem, hogy legalább az egyiket valószínűleg le ne lőnék. Egy több mint 2 milliárd dollárt érő „zászlóshajó” B-2-es lezuhanása katasztrofális megaláztatás lenne, amely egymagában az amerikai birodalom végső hanyatlását jelezné. Rendkívül kérdéses, hogy Trump megkockáztatna-e egy ilyen támadást, még akkor is, ha a kudarc esélye ugyan alacsony, de mégis valós. Bár tegyük hozzá, hogy van olyan szakértő, aki szerint a B-2-es támadása rejtve tudna maradni Irán elől.
Trump tehát az üllő és a kalapács közé került: egy gyors és könnyű műveletre van szüksége, hogy győzelmet hirdetve kivonulhasson a konfliktusból, és ne vádolják azzal, hogy ismét végeláthatatlan közel-keleti háborúba sodorja Amerikát. Ehhez azonnal be kellene küldenie a B-2-eseket, kockára téve az amerikai birodalom tekintélyét.
A másik lehetőség, hogy először egy nagyszabású légi hadjáratot indít Irán légvédelmének lerombolására. Ezzel egy végtelen háborúba keveredhet, mivel Irán mindent meg fog tenni azért, hogy az USA beleragadjon a fájdalmasan elhúzódó konfliktusba. Hetekig vagy hónapokig tartó macska-egér játékra kerülhet sor, katasztrofális amerikai veszteségekkel, mindezt csak azért, hogy „megtisztítsák a terepet” a valódi csapáshoz. Ez hatalmas politikai áldozatot követelne Trumptól, és valószínűleg a MAGA (Tegyük Amerikát újra naggyá) mozgalom végét jelentené, a félidős választások elvesztésével.
Emlékezzünk vissza: az USA hónapokig próbálkozott a jemeni hutik meggyengítésével, miközben különböző hajói és vadászgépei közel kerültek a lelövéshez. Miből gondolják, hogy Irán ehhez képest gyerekjáték lenne?
Igaz, el kell ismernünk, hogy Szíria váratlan bukása minden bizonnyal megerősítette a neokonok hitét abban, hogy ugyanazt a trükköt meg tudják ismételni Iránban. És ez nem is kizárt, Hameneinek valóban sok ellenlábasa van, ezért is tudott Izrael olyan könnyen Iránba beszivárogni, kémek és szabotőrök hálózatát működtetni.
Fennáll továbbá a lehetősége, hogy túlbecsüljük Irán rakétakapacitását, de nem lehet azt feltételezni, hogy a hutik – akik hónapok óta töretlenül lövöldöznek rakétákkal – valahogyan felülmúlták volna Iránt ebben a tekintetben.
Izrael eddigi csapásai aligha ritkították meg az iráni készleteket érdemben. Így azt a következtetést kell levonnunk, hogy bármilyen amerikai vezetésű támadás óriási kockázatot vállalna, amennyiben szembekerül Irán legkorszerűbb katonai rendszereivel, amelyeket eddig visszatartottak, hogy az izraeli csapásoktól megóvják őket.
A másik dolog az, hogy még ha az USA sikeresen csapást is mérne Fordóra, az, hogy a GBU-57 képes-e kárt tenni a földalatti létesítményben, erősen megkérdőjelezhető. Az Axios beszámolója szerint Trump döntése éppen ezen a sarkalatos ponton múlik. A probléma az, hogy sok elemző úgy véli, hogy a fordói létesítmény 200-400 láb (60-120 méter) mélyen van a föld alatt, és a GBU-57 csak nagyjából 200 láb mélyre képes behatolni. Egyesek szerint a létesítmény több mint 1000 láb (300 méter) mélyen is lehet.
Egy légicsapás Fordó ellen különösen kockázatos lenne, mivel Irán pontosan tudja, hogy ez van a célkeresztben, és hogy milyen arzenál fog érkezni, hogy átrepüljön felette. Így Irán előnyben van egy rajtaütés megtervezéséhez, hogy megalázza az USA-t egy B-2-es kiiktatásával. A szerző nem lát módot arra, hogy az USA végrehajtsa a küldetést anélkül, hogy előbb ne kezdene kiterjedt légi hadjáratba az iráni légvédelmi hálózat megsemmisítésére, és az égbolt teljes ellenőrzésére, ami hosszú időt vehet igénybe.
Lehetséges kimenetelek
Simplicius 4 lehetséges kimenetelt sorol fel, bár az amerikai támadás bármikor megindulhat.
Az első, hogy Trump blöfföl, mivel tudja, hogy egy elhúzódó légi hadjárat nélkül nem lehet jelentősen meggyengíteni az iráni hadsereget. Nyomást akar gyakorolni, ahhoz hasonlóan, mint amikor a Diego Garciai tengeri bázisra küldte a B-2-es bombázókat, de aztán kénytelen volt visszahívni őket, mert nem járt eredménnyel. Abban reménykedik, hogy a kardcsörtetéssel és a bombázókkal kapitulációra kényszeríti Iránt. Miután a tárgyalásos rendezés lehetőségét eddig nyitva hagyta, a fenti egyelőre egy reális opció.
A második lehetőség, hogy Trump lefejezi az iráni vezetést Hamenei ajatollah meggyilkolásával. Ezáltal látványos sikert arat, győzelmet hirdet, megmenekül az arcvesztéstől, a nukleáris létesítmény megsemmisítésének kérdését pedig a szőnyeg alá seprik.
A harmadik lehetőség, hogy Trump és az iráni vezetés háttérmegállapodást köt. Az irániak valamilyen módon engednék, hogy B-2-esek bombát dobjanak le a Qum hegységnél, ahol a fordói létesítmény van, amit deeszkaláció követne. A létesítmény megúszná, de erről Irán hallgatna, így Trump arcvesztés nélkül kihátrálhatna, és a háttéralku elfogadására Izraelt is rávennék.
A negyedik lehetőség, hogy Trump mindent kockára tesz, és nagyméretű légi hadjáratba kezd, hogy Irán légvédelmét megsemmisítse, mielőtt a B-2-es bombázókkal megpróbálna csapást mérni. Ebben az esetben elszabadul a pokol, mivel Iránnak nem lenne más választása, mint hogy az amerikai hadihajókat támadja a Perzsa- és az Ománi-öbölben, csapást mérne az amerikai katonai bázisokra Irakban és Katarban, lezárná a Hormuzi-szorost, stb.
Ez utóbbi egy kiélezett, elhúzódó konfliktussá válna, amely az a rémálom lenne, amit senki sem akart, és úgy tűnik, hogy az USA már erre a lehetőségre készül.
Simplicius feltételezése, hogy egy széleskörű amerikai támadás túl kockázatos lenne Trump számára, ezért azt látja a legvalószínűbbnek, hogy Trump blöfföl, hogy tárgyalóasztalhoz ültesse az irániakat azért, hogy a saját feltételeit rájuk kényszerítse, de végső soron deeszkalációt szeretne.
A szerző elismeri, hogy nem lehet kizárni annak a lehetőségét, hogy Irán erejét esetleg túlbecsüli (vagy az amerikai lopakodók képességeit alul), de Iránnak így is több mint 250 vadászrepülőgéppel kell rendelkeznie, amelyek ugyan régebbi modellek, de elégnek kell lenniük ahhoz, hogy komoly fenyegetést jelentsenek egy olyan nehézbombázó flottára, amelynek a célpontját ismerik. A NATO hiába bombázta Szerbiát hónapokig, és tett szert légi fölényre, mégis számos repülőgépet ért találat, köztük egy F-117-est is.
Várható-e orosz-kínai segítségnyújtás?
Az elmúlt napokban sokan azt kérdezték (különösen a többpólusú világrend hívei), hogy hol van ilyenkor Kína és Oroszország?
Egyrészt a kínai teherszállító repülőgépek már megindultak, és velük együtt a támogatás is. Másrészt Oroszország és Irán az év elején írt alá „átfogó stratégiai partnerségi szerződést”, amit Oroszország hajlandó lett volna ugyanarra a szintre emelni, mint Észak-Koreával, amely nem csak valamilyen homályos stratégiai integrációt tartalmazott volna, hanem konkrét védelmi kötelezettségeket is ellenséges támadás esetén.
Kazem Dzsalali, Irán moszkvai nagykövete ugyanakkor azt nyilatkozta a TASS hírügynökségnek 2025. január 17-én, hogy Irán „nem érdekelt semmilyen védelmi blokkhoz való csatlakozásban”, és inkább a saját függetlenségét és önállóságát szeretné fenntartani. Így tehát a paktum nem tükrözi azokat a kölcsönös védelmi rendelkezéseket, amelyek Oroszország Fehéroroszországgal vagy Észak-Koreával kötött megállapodásaiban szerepelnek.
Természetesen Oroszországnak továbbra is érdeke Irán megőrzése, védelmi paktum ide vagy oda, hiszen Irán bukása súlyos következményekkel járna egész Eurázsia számára.
Simpliciust kiegészítve hozzáfűzném, hogy nemrég egy Kína szócsöveként működő YouTube-műsorvezetőtől is azt hallottam, hogy Irán eddig nem is kért segítséget. Izraelt egyedül is tudják kezelni, amennyiben Amerika belépne a háborúba, az más helyzetet teremtene, de a légi szállítás már most is folyik. Putyin elnök szintén azt nyilatkozta, hogy Irán nem kért segítséget, ha a helyzet változik, akkor meglátjuk.
NEW:
— Megatron (@Megatron_ron) June 19, 2025
🇷🇺🇮🇷 Putin on the situation with Iran:
"Iran didn't want our help, If the situation escalates, we’ll see if they will need help"
"Iran agreement does not have a defense clause. Iran does not ask Russia for help. Iran did not want to cooperate with Russia on air defense… pic.twitter.com/KgzDe6sdhv
Ukrajna példájából kiindulva, ahol Oroszország korábbi szövetségesét fordították ellene, majd a kollektív Nyugat minden anyagi, katonai és hírszerzési segítséget megadott az ukránoknak, csak arra következtethetünk, hogy Irán is meg fogja kapni a hasonló segítséget, csak most Kína és Oroszország lesz a védő szerepében. Ezért is lényeges, hogy az erkölcsi győzelem már Iráné, az egyoldalú, kiprovokálatlan izraeli agressziót követően. Az izraeli vezetésű kollektív Nyugat Amerikával és Nagy-Britanniával már felsorakozott, néhányan (mint Franciaország és Németország) még kéretik magukat, de tényleges háború esetén érdekes lenne látni, hogy mire lehet képes Irán kínai titkosszolgálati és haditechnikai segítséggel.
A szerző a záró kijelentésében rámutat, hogy az utóbbi időkben a világban hisztérikus állapotok uralkodnak. Ez a jelentős változásokkal, a több pólusú világrenddel, a világrendszerváltással van összefüggésben, amit a különböző nemzetek és vezetőik is éreznek. Ezek közül a vezetők közül vannak, akik reflexszerű agresszióval reagálnak a bizonytalanságra, érezve a közelgő válságot, próbálják magukhoz ragadni amit csak lehet, mint amikor a boltokat rohamozzák meg a vásárlók katasztrófa idején.
Ilyenkor a legelvakultabbak igyekeznek előnyt kovácsolni a válságból, és ide sorolható Izrael is, amely érzékeli, hogy az eddigi lehetőségek Amerika meggyengülésével örökre bezárulnak előtte, és semmi nem fogja garantálni, hogy a vallásos elképzeléseikben meghatározott prófétai jövő felé tudnának haladni.
(Simplicius nyomán Doktor Faust)
Címlapkép: Az izraeli csapásoktól sújtott Teherán (fotó: Khoshiran / AFP / Getty Images)
