Donald Trump amerikai elnök két héten belül dönt arról, hogy az Egyesült Államok közvetlenül beavatkozik-e az Izrael és Irán közötti konfliktusba – jelentette be Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtószóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján a BBC szerint.
Leavitt Trump elnök üzenetét tolmácsolva közölte:
Annak tükrében, hogy jelentős esély van arra, hogy a közeljövőben tárgyalások kezdődhetnek Iránnal, amelyek megtörténhetnek, vagy nem, két héten belül meghozom a döntést arról, hogy beavatkozzunk-e.
Amikor arról kérdezték a sajtószóvivőt, mit üzen a mindennapi Trump-támogatóknak, akik aggódnak az amerikai szerepvállalás miatt, Leavitt azt válaszolta, hogy „bízzanak Trump elnökben”.
A szóvivő dicsérte az elnök ösztöneit, és azt állította, hogy első elnöki ciklusa alatt „béke az erő által” politikájával biztonságban tartotta a világot. Leavitt hozzátette, hogy Iránnal folytatódnak a kapcsolatfelvételi kísérletek, azonban nem volt hajlandó magyarázatot adni arra, miért hiszi Trump, hogy továbbra is „jelentős esély” van a tárgyalásokra.
Amikor az adminisztráció Iránban történő rendszerváltással kapcsolatos álláspontjáról kérdezték, Leavitt kijelentette, hogy az elnök „legfőbb prioritása” annak biztosítása, hogy Irán ne tudjon sikeresen nukleáris fegyvert építeni.
(Index)